A néző a színházba érezni is jár – Kritika a Beatles.hu című előadásról

A zenés darabok többféle séma mentén születhetnek meg, és bár nagyon sokszor minden tekintetben az újdonság erejével hatnak, az is gyakori szokás, hogy a szövegírók és zeneszerzők ismert sztorihoz kreálnak dalbetéteket, netán híres előadók már meglévő énekszámai kapnak ilyenkor olyan szövegkörnyezetet, amelybe logikus módon illeszkedhetnek bele az alkotói tevékenység folyamán. A legszerencsésebb és talán legkevésbé rizikós megoldás, mikor a szóban forgó ikonikus személyeknek a teljes vagy részleges életrajza elevenedik meg a saját munkásságuknak hangjegyekbe zárt bizonyítékaival a történeti palettán. Nem csoda hát, hogy Forgács Péter és Kováts Gergely Csanád közös projektjük, a Beatles.hu kapcsán bátran követte az utóbbi a formulát, mielőtt azonban górcső alá vennénk tőlük ezt a Vörösmarty Színházban december 3-án bemutatott előadást, meg kell említeni egy másik hazai színdarabot is, amely a nyolcvanas évek végétől kezdődően a szinte példátlanul zajos sikerével pozitív értelemben véve felbolygatta a rivaldák akkori világát.

Maga az ötlet a fáma szerint egy színházi öltözőben került napvilágra, és éppen a már említett Forgács Péter lehetett az, aki amellett tette le a voksát, hogy a liverpooli srácok dalaira egy komplett színházi előadás épülhessen rá. Ami azonban teljesen bizonyos, hogy a vele, Mikó Istvánnal, Győri Péterrel, (egyes alkalmakkor az azóta már elhunyt Gesztesi Károllyal), valamint Incze Józseffel látható, Munkácsi Miklósnak tollából származó, és Koltay Gábor rendezésében színpadra állított Mindhalálig Beatles című produkció a nézőtérre rengeteg hazai rajongót ültetett be hajdanán. A darabot végül évekig játszották, és a széria búcsúztatásának idején ugyancsak tömegek voltak kíváncsiak rá, méghozzá olyannyira, hogy a Nagymező utcai játszóhely előtt az utcára kiszorulva is többszázan követték kivetítőn a zenés játék minden egyes jelenetsorát. 1993-at írtunk ekkor, és még a televízió is közvetítette az utolsónak szánt előadást. Nem sejtette senki, hogy a későbbiekben a premier tizedik évfordulója kapcsán tartanak majd ugyanebből egy koncertszerű keresztmetszetet, és hogy 2001-ben a Mindhalálig Beatlest egy teljesen új helyszíni atmoszférát megteremtve a Városmajori Szabadtéri Színpadon is bemutatják. A világhírű együttes zenéjéből kiindulva 2011-ben aztán újabb hazai színházi projekt jött létre Mikó István rendezésében, ez volt a Bolond a hegytetőn című zenés megmozdulás, amelyben a harminc élőben megszólaló dal magyar fordítású szövegei prózában is életre keltek a közreműködők nyomán.

A Vörösmarty Színház idén decemberben műsorára tűzött egy másik darabot, amelyet szintén a liverpooli négyes ikonikus zenei tevékenysége, illetve az előzőekben tárgyalt Mindhalálig Beatles produkció inspirált. Forgács Péter és Kováts Gergely Csanád egy valódi összművészeti csemegét hozott létre, amikor John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr pályafutásának egyes meghatározó momentumait a zenészek és a különböző korosztályokból kikerülő rajongók visszaemlékezései alapján a zene, az ének és a tánc nyelvén elbeszélte a közös alkotómunka talaján. Volt azonban egy előzménye is a mostani, székesfehérvári premiernek, a győri teátrum ugyanis 2016-ban már bemutatta az életre hívói által csak zenés ámokfutásnak titulált előadást, így esett meg az is, hogy a stáb és a szereplők tekintetében érdekes átfedések keletkeztek a két produkció vonalán. Győri Gabi jelmezei és Bátonyi György díszletei például mindkét verziót kiszolgálták, a közreműködők közül pedig Cselepák Balázs, Másik Lehel, Forgács Péter és Kováts Gergely Csanád a Fejér megyei játszóhelyen is kipróbálhatta magát. Utóbbi táncművész bőven megérdemel egy kevesek által ismert visszautalást, nemcsak az egyik kereskedelmi televízió népszerű műsorfolyamának zsűritagjaként fontos ugyanis hivatkozni rá. 1996-ban tinédzserként(!) megnyerte a Ki mit tud? színpadi tánc kategóriáját, és igen nagy tétben volt érdemes fogadni rá, hogy ha nem sodródik másfelé az esztendők során, akkor a későbbiekben ígéretes karrier vár rá, amit aztán az élet maga is igazolt alkalomadtán.

A Beatles.hu koreográfiai tehát az ő nevéhez köthetők, és az előadásban betölt még egy nagyon összetett funkciót is Kováts Gergely Csanád. A Beatles Lelkének megszemélyesítőjeként jellegzetes mozdulataival és arcjátékával végig kíséri a világhírű formáció életútját mozaikszerűen bemutató produkciót, mint ahogy az Evita musicalben énekes formában teszi meg ugyanezt Che, vagy az Elisabethben a szintén sokat éneklő Halál. A színpadon nem egyszer Harlequin-szerű figuraként járkál, máskor huncut és csibészes, ám mindannyiszor a valódi Beatles-életérzést adja át, miközben szándékos túlrajzoltsággal képez hidat a darab jelenetei, karakterei, illetve a nézők között, játékos formában egységesítve mindazt, amit a zene, a tánc, a próza és az ének elegye a rendelkezésre álló játékidő alatt szintén tudatos eltúlzottsággal a jelenlévők elé tár. A számtalan apró geg, a fel-felsejlő abszurd humor, és a burleszk elemek, melyek több esetben hasonlatosak ahhoz, amit élményben a pantomimesek által megteremtett pénzre mozduló élő szobor a járókelőknek garantál, egytől egyig jellegzetességeit adják az előadásnak, a közönségre pedig a móka és kacagás mellett jó néhány felemelő pillanat is vár.

Ehhez persze az kell, hogy a közreműködők csapatként tolják a produkció szekerét, és közülük mindenki felvegye az előadás ritmusát. Ez az elvárás a székesfehérvári premieren maradéktalanul megvalósult, és bár a jelenlegi az elődjétől eltérő koncepciójú előadás, a Mindhalálig Beatles jellegzetes ízei ebben a projektben is tetten érhetők, főképpen, mikor Forgács Péter, aki rendezőként is jegyzi a darabot, előadja a szólószámait a történet meghatározott pontjainál. Ne menjünk el azonban amellett sem, hogy ezzel a fajta intimitással szemben mit tud nyújtani a mostani nagyzenekari hangzásvilág. Azt a fajta katarzist hívja elő, amelyet az ilyen jellegű hangszerelés képes a közönségből kiváltani a függöny legördüléséig, szívből és igazán. A néző ugyanis a színházba nemcsak kikapcsolódni, de érezni is jár, ennek pedig ékes bizonyítéka az a kis mondat a Vörösmarty Színház facebook-oldalán, mely szerint a darab az egyik kommentelőnek egyenesen visszahozta az ifjúságát.

A Beatles.hu a címét tekintve a középpontba állított zenekar generációkon átívelő időtlenségét szimbolizálja, és ilyenformán a gyakorlatban is beválthatja misszióját, hiszen amíg a Mindhalálig Beatles rajongói annak a színdarabnak a segítségével elsősorban a fiatalságuk idoljait, vagy a rendszerváltást követő szabadság eszméjét favorizálták, a mostani nemzedékek képviselői viszont nagyon szerethetik a Beatles.hu a vetített háttereinek korszerű mivoltát, az összefűzött történetek gyors egymásutánjának dinamikáját, meg az összes olyan utalást, ami közelebb hozza hozzájuk a liverpooli zenekar toposzát, ehhez pedig a darabban szereplő minden társulati tag a Vörösmarty Színházból, illetve valamennyi máshonnan becsatlakozó közreműködő is lelkesen asszisztál.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Beatles.hu előadából (Fotó: Cserta Gábor)