2020 a kompromisszumok éve volt. Az élet minden területén meg kellett békélnünk egy kényszerhelyzettel és kifejlesztenünk kényszermegoldásokat. Így tettek a teátrumok is, amikor az élő játékok meghiúsulása után átálltak a közvetítésekre, ezáltal a művészek is áldozhattak a mesterségüknek, és a színházkedvelőknek sem kellett nélkülözniük kedvenc társulataikat. A streamelésből kivette részét a Győri Nemzeti Színház is, amely december végén – pár nappal és 171 évvel az ősbemutató után – online mutatta be Szigligeti Ede legismertebb vígjátékát, a Liliomfit, a Jászai Mari-díjas színművész és rendező, Szűcs Gábor rendezésében.

Ezekben a gondterhelt időkben nem is eshetett volna jobb darabra a választás, hiszen a Liliomfi nem csupán temérdek mosolyra fakasztó pillanatot és mókás karaktert tartogat az elgyötört néző számára, de a szórakoztatást a maximumra tekerve többszörösen is kimeríti a színház a színházban fogalmát – ahogyan arra Szűcs Gábor a Deszkavízió werkfilmjében rávilágított. A rendező a nekünk adott interjújában azt is elmesélte, hogy milyen a darabhoz fűződő kapcsolata, és mi az ő interpretációjának különlegessége: „Nagyon szeretem a Lililiomfit. Meghatározó élmény számomra Makk Károly 1954-es filmje – melyet nem mellesleg a Magyar Művészeti Akadémia tagjai néhány éve az 53 legjobb magyar film közé választottak -, mert minden tekintetben megérinti az ember lelkét.”

Jelenet a Liliomfi című előadásból (Fotó: Győri Nemzeti Színház)

És hogy mi vezetett idáig? „Amikor azon gondolkodtam, hogy szívesen színpadra állítanám, elkezdtem olvasni azokat a „szövegvariációkat”, melyek eddig a darabbal kapcsolatban napvilágot láttak, és akkor még jobban beleszerettem. Rájöttem, hogy a film korántsem ugyanaz, mint az 1894-ben bemutatott színdarab. Szigligeti Ede komédiájának ugyanis teljesen más a dramaturgiája. Sok olyan cselekmény, mondatfüzér, vagy akár szó van benne, melyeket mi, a 21. században másként értelmezünk, ráadásul ott van még a sok szövegvariáns is. Az én rendezésem szövegkönyve az ezen szövegekből Kovács-Cohner Róbert és az általam összeállított változat. Nagyra becsülöm Mészöly Dezső dramaturgi és szerzői tehetségét is, aki írt egy szövegkönyvet, amit a filmváltozatra jelentősen átalakított. Én ebből használok sok elemet az előadásomhoz. Úgy érzem, igazán közérthető egyvelegét alkottuk meg azon szövegverzióknak, amik az elmúlt 171 év során a Liliomfiból születtek.”

Az így előadott történetben minden megvan ahhoz, ami egy nagyszerű komédia ismérve, emellett egyszerre léleksimogató és tanulságos is. Adott egy vándorszínész társulat, egy professzor (Csankó Zoltán), a nevelt lánya (Dunai Csenge) és a lány nevelőnője (Agócs Judit). Szilvai professzor terve az, hogy az unokaöccséhez adja feleségül Mariskát, ám a fiú a professzor tudta nélkül vándorszínésznek áll Liliomfi (Bródy Norbert) néven, és egy előadás alkalmával beleszeret a lányba, aki viszonozza az érzéseit. Itt kezdődnek a bonyodalmak, hiszen a fiataloknak fogalmuk sincs, hogy egymásnak szánják őket, és a professzor sem tudja, hogy attól félti Mariskát, akihez feleségül szeretné adni, ráadásul a hű barát, Szellemfi (Fejszés Attila) segít megtéveszteni Szilvait azzal, hogy Liliomfinak adja ki magát. „Végül persze happy enddel zárul a történet, annak ellenére, hogy a professzor a fiatalok házasságát ahhoz köti, hogy a fiú hagyjon fel a színészettel, ám a szerelmesek a szabad életet, a vándorszínészetet választják a várható örökség és a jólét helyett. Szerintem ebben a feszült időszakban, amit most élünk, különösen örömteli átélni azokat a pillanatokat, amikor az embernek van bátorsága a szíve szerint cselekednie.” – teszi hozzá a rendező.

Csankó Zoltán a Liliomfi című előadásban (Fotó: Győri Nemzeti Színház)

A Győri Nemzeti Színház vígjátéka tehát teret enged a helyzet- és karakterkomikumok tömkelegének, amik fele ennyire sem lennének hatásosak, ha nem olyan kiváló művészek alakítanák az egyes szereplőket, akiknek a vérében van a komédia. Közöttük köszönthetjük a Jászai Mari-díjas Csankó Zoltánt is, aki közel harminc évvel ezelőtt, főiskolásként eljátszotta már ugyanezt a szerepet. A szinkronmunkáiban hol vicces, hol drámai figurákat megszólaltató színész örömmel merül el bármilyen típusú karakterben, de az egyik mégis közelebb áll a szívéhez, amit egy szívmelengető győri anekdotával támasztott alá a Deszkavízió interjújában: „Komikus szereplőt alakítani mindig hálás feladat, persze a drámaiakat is nagyon szeretem, csak ott nehezebb megítélni menet közben, hogy jó úton vagyok-e. Egy drámában nem tudhatod, hogy a közönség alszik vagy figyel, egy vígjátéknál viszont a nevetésből és a tapsból azonnal le tudod szűrni a véleményeket. Ehhez is fűződik egy nagyon kellemes emlékem: Győrben játszottuk a Vízkeresztet, Valló Péter rendezésében. Én Malvoliót alakítottam, akinek van egy nagyon híres monológja – a levél-monológ. Az egyik előadáson ötször kaptam nyílt színi tapsot: egyszer a színre lépéskor, egyszer, amikor lementem, és még hármat a monológ alatt. Ilyen sem addig, sem azután nem fordult elő velem, azonnal fel is hívtam Vallót, és elújságoltam neki.”

A továbbra is fennálló járványhelyzet miatt sajnos a közönség reakcióit csupán a közösségi oldalakon és a színháznak eljuttatott véleményeken keresztül tapasztalhatja meg a győri teátrum társulata, ugyanakkor nézőként megvan az a lehetőségünk, hogy otthonról, biztonságban és kényelemben kacagjunk egy jót a Liliomfi momentumain, és érezzünk beteljesülést a befejezést látva. Elvégre egy ilyen, a hangulatunkra rátelepedő időszakban – és általánosságban is – mi lehetne jobb orvosság a lélek számára, mint a színház szeretetének és a túláradó érzelmeknek az ünneplése?

Kiemelt kép: Jelenet a Liliomfi című előadásból (Fotó: Győri Nemzeti Színház)