Fésős András, Az eltűnt mozi, az Öngyilkosság a Keletinél vagy éppen a Műportré egy színházi emberről rendezője 2009 óta nem aktivitásáról, hanem sokkal inkább kitartásáról lehet ismerős azok számára, akik követik a filmvilág eseményeit. Noha színészként feltűnt például Antal Nimród 2017-es A viszkis című mozijában, direktorként és íróként a 2007-ben indult Tűzvonalban című sorozat óta nem jelentkezett semmivel. Mindez a közeljövőben változni fog, hiszen a Nemzeti Filmintézet egyik legfrissebb döntése szerint félmilliárdos támogatást ítéltek oda a régóta dédelgetett filmtervének.

Ugyanis Fésős már a 2000-es évek derekán előállt egy hős tűzoltóról szóló történettel (pontosabban mondva annak vázlatával), de azokban az időkben még üres fülekre talált az ötlete. Nemrég viszont, szűk 20 évvel később a Filmintézet szám szerint 450 millió forintos gyártási költségvetést ítéltek meg a projektnek, így Fésősék már a jövő év elején el is kezdhetik a forgatást.

Az egyelőre Kelj fel és járj munkacímet viselő produkció (amely nem összekeverendő az 1987-es, Christopher Lloyd főszereplésével készült filmmel) egy tűzoltó apa történetét mutatja be, akit a város igazi hősként, egy őrangyalként tart számon. Munkája, jobban mondva hivatása során a hidakról leugrani készülő öngyilkosjelölteket szokta megmenteni, valamint az eset után utánuk járni, segíteni rajtuk továbbra is. Mindössze fiával nem találja a közös hangot, főleg felesége öngyilkossága után. A Kelj fel és járj szereplőválogatása már kezdetét is vette.

Kiemelt kép: Fésős András (Fotó: Film.hu)