Látszólag könnyű nyári olvasmánynak ígérkezik az egykori valóságshow szereplőjének első könyve. De nem az. Nem csak a csillogásról szól, hanem az igazi való világról. Az ő, valódi világáról.
„Halva születtem!” – tudjuk meg Kégl Ágnes könyvéből, aki aztán csodálatos módon visszatért az életbe. Az oxigénhiányos világrajövetel után, amikor szinte lemondtak róla, más megpróbáltatások is vártak rá később: iskolai bántalmazás, a Való Világ sajátos közege, melyben a résztvevők mintha kísérleti majmok lettek volna: hol éheztették őket, hol a teraszon kellett aludniuk a hidegben, hol egymásnak ugrasztották őket különféle feladatokkal. Ráadásul a műsor ismertsége jó darabig elkísérte, sőt akadályozta Ágit a későbbi érvényesülésben: mint egy rossz, rátapadt gúnyát, nem tudta levetni magáról a VV-szerepet. Újabb krízissel kellett szembenéznie, amikor saját születéséhez hasonlóan kisfia is oxigénhiánnyal érkezett a világra, melynek következtében sírós, fejfájós kisbabaként kezdte az életét, majd később ADHD-t diagnosztizáltak nála.
Az elé gördülő akadályok és a sors fricskái ellenére Ági a szépséget és az örömet is bőven megtapasztalhatta eddigi életútja során, és soha nem felejtett el hálás lenni: amikor balettot tanult, amikor gyerekszínésznek, rádiósnak, énekesnek vagy újságírónak készült, amikor találkozott a szerelemmel, és megérte, hogy anya legyen, vagy amikor belevágott nagy álma megvalósításába, hogy Londonba költözzön. A nehézségek után mindig igyekezett talpra állni, akár a piros keljfeljancsibábu, melyet egykor édesanyjától kapott ajándékba a nagy Való Világ-kalandhoz. Ági Óriáskerék című első könyve szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány, amelyben sikerei és örömei mellett őszintén mesél szorongásairól és kudarcairól is.Kiemelt kép: Kégl Ágnes könnyborítója