Október 6-án újabb gyerekelőadással bővül a Budapest Bábszínház repertoárja: a Znajkay Zsófi által írt történetben megismerhetjük Péntek urat és az ő csodálatos barátait, akik segítenek a főhősnek, Zokcsinak rájönni arra, hogy mi is igazán fontos az életben. A 3 éven felülieknek szóló, különleges látványvilágot ígérő és hazánkban viszonylag ritkán használt bábtechnikát felvonultató előadást Varsányi Péter rendezi, vele beszélgettünk a próbaidőszak közepén.     

Nem először dolgozol a Budapest Bábszínházban, ráadásul most egy ősbemutatót rendezel. Hogyan jött ennek az ötlete?

Első körben ajánlottam pár címet Ellinger Edina igazgatónak és a művészeti tanácsnak, amik viszont éppen nem illeszkedtek a műsorpolitikájukba. Akkor azt gondoltam, próbáljunk meg valami olyat, amilyen még nem volt: nézzük meg, mit tudunk kezdeni az amerikai bábos edukációs tévéműsorok világával színpadon, ráadásul magyarországi színpadon. Ezek az amerikai tévéműsorok – mint például a Muppet Show vagy a még régebbi Mister Rogers’ Neighborhood – évtizedeken át tanították a gyerekeket és felnőtteket. Utóbbi már a ’60-as, ’70-es években tabudöntögető volt, mert az olyan banális témák mellett, mint a hullahoppkarikázás, mesélt a gyerekeknek a halálról, a válásról vagy éppen normalizálta a szoptatást. A mi színházi kultúránk néha még mindig a szocializmust nyögi – az anyanyelvünk a sorok között beszélés – és ezért szokatlanul hat ez a direkt megszólalásmód. Pedig ha felvállaljuk, hogy gondolunk valamit a világról, és ezt meg akarjuk osztani a gyerekekkel, akkor a didaxis szó elveszti értékítélet jellegét. De volt az előadásnak még egy fontos inspirációja: maga Tatai Zsolt, akiben megláttam a gyerekekre valóban figyelni tudó, végtelen empátiával rendelkező, halk szavú, mégis igazi showman Péntek Urat.

Gyerekkorodban az írás foglalkoztatott, később bejött az életedbe a zene, mégis a színházi világban kötöttél ki. Mi volt ennek az oka?

Az már korán eldőlt, hogy engem a művészetek izgatnak, de az irodalom, a zene, a színház és a film szeretete mindig is párhuzamosan volt jelen az életemben. Magától értetődő volt például, hogy nyaranta a testvéreimmel csinálunk egy színházi előadást a szülőknek, nagyszülőknek, ezért sokáig fel sem tűnt, hogy ez jobban érdekelne, mint a többi művészeti ág. Azért lett végül a színház – persze ebben szerepet játszottak a véletlenek és a tudatos döntések is –, mert ez a műfaj mindent magába tud foglalni, és így nem kell választanom. A Péntek úr csodálatos barátai jó példa erre: már-már bábmusical, és lesznek benne videós megoldások is, például stop motion technikával készült bábfilmek, ami régi mániám.

Pillanatkép a Péntek úr csodálatos barátai próbájáról (Fotó: Piti Marcell)

A szülőknek készült előadásokban is szerepeltek már bábok?

Emlékeim szerint bábmentes színházat csináltunk. Viszont arra is emlékszem, hogy a bábszínházzal való első és meghatározó találkozásom a nappalinkban történt, édesapámnak volt egy apró árnyjáték paravánja, amihez saját történeteket is írt. Ez a paraván aztán egész gyerek- és kamaszkoromban ott pihent a könyvespolcon mint végtelen játékok lehetősége.

Említetted inspirációként a Muppet Show-t. Ezek szerint ezt a bábtechnikát fogjátok használni?

Főleg muppeteket, igen, de valójában egy kevert technikájú előadás lesz. Készültek olyan bábok is, amik egészen új kihívások elé állították a tervezőket és a bábműhelyt is. A muppet technika Magyarországon még az újdonság erejével hat, annak ellenére, hogy Amerikában évtizedes hagyománya van.

Hogyan jött a képbe Znajkay Zsófi, aki eddig felnőtteknek szóló drámákat írt?

Én kértem fel őt, mert úgy gondolom, jelenleg Zsófi a legizgalmasabb kortárs magyar drámaíró. Iszonyatosan hálás vagyok, hogy elvállalta, sőt, nem is csak vállalásról van szó, hiszen annyira rápörgött a témára és magáévá tette, hogy a végeredmény nem egy alkalmazott szerző műve lett, hanem egy eredeti Znajkay-darab született.

A történetről mennyit árulhatsz el?

A történet egyik főszereplője a műsorvezető és narrátor Péntek úr mellett egy kisgyerek, Zokcsi, aki a tévében nézi Péntek úr műsorát, és közben újra és újra szembesül azzal, hogy a szüleitől nem kap elég figyelmet. Végül ő maga is bekerül ebbe a tévéműsorba – hogy hogyan, azt nem árulom el –, ahol megismerkedik a címszereplővel és az ő kicsit lázárervinesen egyszerű barátaival, akinek segítségével próbálja megtalálni, mi is az ő igazi kívánsága. Van egy harmadik főszereplő is: Mr. Izé, Zokcsi rémálmainak visszatérő szereplője, aki Péntek úr ellenpólusaként folyamatosan kísérti Zokcsit. De erről már tényleg nem mondhatok többet. (mosolyog)

Pillanatkép a Péntek úr csodálatos barátai próbájáról (Fotó: Piti Marcell)

Említetted, hogy az előadásban lesz bábfilm. Gyerekkorodban meghatározó volt számodra például a Mazsola és Tádé vagy a Süsü, vagy ez teljesen kimaradt?

Azt hiszem, hogy a ’90-es években születettekre jellemző, hogy a multiverzumunkban megfér egymás mellett Süsü és Songoku is. (nevet) Megvoltak ezek a régi bábfilmek, de nem úgy nőttem fel, hogy aktív érdeklődéssel fordultam volna a bábszínház felé. Magamat és a környezetemet is megleptem azzal, amikor az érettségi évében az éppen akkor induló színházi rendező – bábrendező szakirányra adtam be a jelentkezésemet. Arra gondoltam, hogy a bábszínház a már említett gesamtkunstwerk-szerűséget talán még inkább hordozza magában, mint a bábmentes színház. Illetve eddigre már felfedeztem, és mások is megállapították, hogy a látásmódom groteszk, és bíztam abban, hogy ez magától értetődően találkozni fog ezzel a műfajjal. Azért a jelentkezés előtt gondoltam, legalább megnézek egy bábelőadást. Ez pont az Odüsszeusz volt, itt a Budapest Bábszínházban. Lenyűgözött, ahogyan az élő színház találkozott a különböző bábtechnikákkal. Ez adott hitet arra, hogy a bábszínház sokkal több is lehet, mint amit addig sejtettem.

A színlapot nézve feltűnik egy érdekesség: az előadásban szereplő terepasztal, amely a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak a munkája. Honnan jött ez a kapcsolat velük?

Az, hogy a Képző és a Bábszínház egy épületen belül helyezkedik el, iszonyatosan sok lehetőséget rejt magában, főleg, hogy sok hallgatót érdekel a bábszínház, így ez a kettő most tudott is találkozni. Korábban már dolgoztam együtt látványtervező hallgatókkal, sőt, régebben hagyomány volt, hogy minden évben készítettek egy összművészeti bábelőadást, amit ők terveztek, animáltak és videóztak is. A mostani munkájuk, a terepasztal a már többször említett videóban fog visszaköszönni. A hallgatók mellett fontos megemlítenem ugyanakkor az alkotógárda további tagjait: a mozgóképtervező Varga Vince, aki sokadik alkalommal dolgozik a Bábszínházban, a díszletet Bobor Ági, a bábokat és a jelmezeket pedig Barta Borbála tervezte, a fénytervező pedig Szondi György. Gimesi Dóra dramaturgként és a művészeti tanács tagjaként is bábáskodik az egész darab felett. Pirisi László zeneszerzőt pedig már csak azért is fontos megjegyezni, mert az előadás jóformán egy bábmusical lesz, így a nézők sokat fognak találkozni a zenéjével.

Pillanatkép a Péntek úr csodálatos barátai próbájáról (Fotó: Piti Marcell)

Az előadás 3 éven felülieknek szól, de felmerülhet a kérdés, hogy pont a korábban említett edukációs cél miatt van-e felső korhatár?

Kognitív tanítás nem történik a darabnak, inkább érzékenyítésnek nevezném. Zsófi szabadságot kapott abban, hogy milyen gondolatokat akar közvetíteni a kereteken belül. Neki vannak egészen kicsi testvérei is, belőlük inspirálódott, illetve a számára fontos dolgokból indult ki. Egy felnőtt ember saját élettapasztalataiból leszűrt következtetéseit közvetíti az előadás rengeteg humorral és érzékenységgel, és bár elsősorban a gyerekeket célozza meg, de azt gondolom, minden, amit egy felnőtt ír, érdekes és megnézésre érdemes lehet egy másik felnőtt számára is. A darabnak van egy filozofikus dimenziója, emészthető formában, ezáltal olyan dolgokra kérdez rá, mint hogy hogyan közeledünk egymáshoz, hogyan figyelünk egymásra, stb. Ezek univerzális témák, amelyekkel valószínűleg a halálunk percéig érdemes foglalkozni. Ez most nagyon sötéten hangzik így, de a lényeg, hogy ilyen értelemben nincs felső korhatára.

Gyakran rendezel gyerekeknek. Van olyan gyerek a környezetedben, aki a legnagyobb kritikusod, akinek a véleményére leginkább adsz?

Minden néző visszajelzését igyekszem meghallani, ami eljut hozzám. Öt unokahúgom és -öcsém van, bár sajnos kevesebbszer tudnak eljutni a rendezéseimre, mint szeretném és szeretnék, mert a legtöbben külföldön élnek. De velük előadást nézni a legnagyobb izgalom – félelmetesebb érzés, mintha egy kritikus ülne mellettem. (nevet)

Hogyan látod most, 2023-ban a bábszínházi rendezők helyzetét?

Osztályonként 5-6 hallgató végez bábrendezőként, ötéves ciklusokban, és azt hiszem, ez pont elég. A mi osztályunkból mindannyian el tudtunk helyezkedni: külföldön és itthon, rendezőként, íróként, bábszínházakban, kőszínházakban, független produkciókban, sokfelé dolgozunk. Szerintem vártak minket a bábszínházak, én legalábbis eddig mindenhol megelőlegezett bizalommal találkoztam.

Varsányi Péter a Péntek úr csodálatos barátai olvasópróbáján (Fotó: Piti Marcell)

Igaz ez vidékre is, ott is várják az új szemléleteket?

A törésvonal nem vidék és Budapest között húzódik, vannak színházak, amelyek akarnak és mernek kísérletezni, de a bérletrendszerük, az anyagi kiszolgáltatottságuk miatt nem engedhetnek meg maguknak bukást – márpedig a kísérlet fokmérője, hogy benne van-e a bukás lehetősége. Kritikus vagyok a szakmával és magammal szemben is. Szerintem lehetnénk bátrabbak, kísérletezőbbek és innovatívabbak. Az, hogy idén az ország minden bábszínháza nemzetközi előadókat hívhatott meg, és meg tudott történni egy nemzetközi kortárs bábfesztivál (Abstract – A szerk.) itt a Budapest Bábszínházban, az remek dolog volt, de sokkal több ilyen kellene. Meg, hogy mi is mehessünk külföldi fesztiválokra. Abból a fajta nemzetközi bábművészeti pezsgésből, ami a körülöttünk lévő szláv és németnyelvű kultúrákban van, (hogy nyugatabbra, például Charleville-ig már ne is tekintsünk), Magyarország eléggé kimarad.

Az Abstractra meghívott vagy külföldön látott előadásokból szoktál inspirálódni?

Az inspiráció a legváratlanabb helyekről jöhet. De ha az Abstractot nézzük, akkor a Groupa Coincidentia előadását mondanám: a Szitakötőből áradt a szabadság, nem akartak semmilyen formai kötöttségnek, színházi szabálynak megfelelni. Azt éreztem, hogy szabad emberek jól érzik magukat, gondolnak valamit a világról, és ezt akarják átadni nekünk, nézőknek.

Kiemelt kép: Varsányi Péter a Péntek úr csodálatos barátai próbáján (Fotó: Piti Marcell)