18. születésnapja alkalmából különleges képzőművészeti látnivalóval gazdagodott a Müpa, márciustól egy bronzból készült fejhallgató található a bejáratnál, a budapesti Kolodko miniszobor-sorozat legújabb tagja a Füles névre hallgat.

Kolodko Mihály Ungváron született, azonban anyai ágon magyar származású. Művészi irányú érdeklődése a középiskola elvégzése után az Ungvári Erdélyi Béla Művészeti Szakközépiskolába vezette, majd 2002-ben diplomát szerzett a Lembergi Művészeti Akadémia szobrász szakán. Alapvetően a monumentális szobrászat érdekelte, de ez a műfaj inkább a korai évekre, a Szovjetunió időszakára volt jellemző, ahol a nagy, csodálatot kiváltó alkotásokat kedvelték. Eleinte köztéri szobrokat készített, mivel tanulmányait a plan air művészet terén gyakorolta, egyéni és csoportos munkákban is. Legtöbb szobra Ungváron található, de miután 2017-ben áttelepült Magyarországra, itt is megjelentek alkotásai, mint például a Főkukac a Bem rakparton, a Kockásfülű nyúl a Budai Várban, Mekk Elek a Széll Kálmán téren vagy éppen a Lisa Simpson a Jászai Mari téren.

A Müpa előtti főlépcső korlátjára csempészett szobor nemcsak egy zseniális művész alkotása, de üzenetet is hordoz. Minden zene- és kultúrarajongót arra biztat, hogy fejhallgatóját és napi gondjait bátran hagyja kint, mert a nagy múltú kulturális intézménybe belépve olyan élő zenei élményt kap, ami semmihez sem fogható. Kolodko Mihály bronzból készült művéből folyamatosan zene szól, s a tizenöt zenemű között olyan valódi csemegéket találunk, mint Beethoven C-dúr zongoraversenye Vásáry Tamás előadásában vagy Richard Strauss Négy utolsó éneke Rost Andrea tolmácsolásában, de a könnyűzene kedvelőire gondolva Palya Bea és Avishai Cohen is megszólal a szoborból.

Kiemelt kép: A Füles című Kolodko-szobor (Fotó: Müpa)