Májusban szokás szerint beindul a Müpa tavasztól nyárig tartó könnyűzenei áradata: egyaránt érkeznek Grammy-díjas sztárok és magyar közönségkedvenc előadók is, és a szokásos nyárváró Hey, June! minifesztivál. Többek között fellép majd Corinne Bailey Rae, a nyolcszorosan Grammy-díjra jelölt Ledisi, olyan magyar legendák, mint az Anima Sound System vagy Frenk, de friss arcok is, mint gyuris és Indigo.

A sorozatot május 13-án Ripoff Raskolnikov indítja be: a négy évtizednyi karriert befutott dalszerző-énekes csapatával és a hamarosan megjelenő Budapest Days című albumon közreműködő zenészeivel, az olasz gitárvirtuóz Roberto Lutival és az amerikai blueskirály Luke Winslow-Kinggel tart lemezbemutatót. Ezt a Müpával egyidős minifesztivál, a Hey, June! követi, ami idén már huszonegyedik alkalommal várja a magyar könnyűzene szerelmeseit. A nagy múltú zenészek mellett az új generáció tehetségeivel is lehet találkozni rendhagyó előadásokon.

A Hey, June! koncertsorozatot idén a Magashegyi Underground nyitja, akik igen mozgalmas, slágerekkel teli két évtizedet tudhatnak maguk mögött. Az alternatív popzenekar egy csángó kultúrával fűszerezett produkcióval, a Nézzünk bé a Napba című estjükkel tér vissza a Müpába június 4-én.

Június 7-én a magyar alternatív hiphop egyik meghatározó alakja, gyuris (Gyuris Bence) követi őket, aki kendőzetlen őszinteséggel dolgozza fel dalaiban a generációs szorongás, az identitáskeresés és az újrakezdés kérdéseit, a traptől egyre távolabb merészkedve. Először látható, útvesztő című egyedülálló összművészeti performansza a minimalista hangzásvilágot klasszikus zongoraszóval és kortárs tánccal egyesíti, Balázs-Piri Soma és Bagyinszki Bánk közreműködésével.

Másnap, június 8-án a műfajok rengetegében jártas Indigo (Halász Emese) tárja fel az énekes-dalszerző korábbi éráit. Az Ébredés címen futó produkciójában vadonatúj együttesével olyan hősnőként láthatjuk, aki minden próbatétel és bizonytalanság ellenére folytatja útját, és nem fél továbblépni.

Június 9-én, a saját zenei világával mindig kísérletező Frenk érkezik, aki életművében a rock, a pop, a funk, a sanzon, a jazz és a klasszikus zene elemeit játékosan keveri. Ő is egy újdonsággal érkezik: immár a tizedik – szokásához híven rendkívül eklektikus – lemezét mutatja be.

A programsorozat záróakkordját június 10-én az Anima Sound System üti le egy nosztalgikus, jubileumi örömmuzsikálással, megünnepelve ikonikus korongjuk, a Hungarian Astronaut megjelenésének harmincadik évfordulóját, az eredeti énekes, Bognár Szilvia közreműködésével.

Júliusban világhírű Grammy-díjas sztárok adják a kilincset egymásnak a Müpában: Ledisi az R’n’B és a jazz megkerülhetetlen csillagaként Dinah Washington előtt tisztelgő opuszával (For Dinah) Magyarországra is ellátogat, Corinne Bailey Rae pedig – aki olyan világslágerekkel énekelte be magát sokunk emlékezetébe, mint a Like a Star és a Put Your Records On – pályája legfontosabb állomásait idézi meg első magyarországi koncertjén. A jazzrajongókat egyenesen Miles Davis elektronikus korszakába invitálja a Miles Electric Band. A formációt maga a száz éve született, legendás zenész unokaöccse, Vince Wilburn Jr. alapította, a centenáriumi turné állomásaihoz pedig Davis olyan zseniális egykori zenésztársai csatlakoztak, mint Darryl Jones basszusgitáros, Robert Irving III billentyűs, Munyungo Jackson és Mino Cinelu ütőhangszeresek, de kiemelt szerepet kap Keyon Harold trombitás is.

Hey, June! programjai ezen a linken találhatók.

Kiemelt kép: Anima Sound System (Fotó: Steindl Gabriella)