Kate Atkinson, az angol krimiirodalom egyik legkedveltebb szerzője, nemrég magyarul is meg jelent Szent lányok című regényében egy egyszerre szívfacsaró és izgalmas történettel örvendezteti meg az olvasóit. A könyv nemcsak egy rendkívüli bűnügyi történet, hanem egy mélyreható karaktertanulmány is, amelyben az olvasó a múlt és a jelen összefonódásának lehet tanúja.
A történet középpontjában Jackson Brodie magánnyomozó áll, aki három, látszólag egymástól független ügyben kezd el nyomozni. Az elsőben egy fiatal lány eltűnéséről van szó, a másodikban egy nő brutális meggyilkolásáról, a harmadikban pedig egy olyan asszonyról, aki egy erőszakos kapcsolatból próbál kitörni. Brodie idővel megdöbbentő kapcsolódási pontokat fedez fel, és minél mélyebbre ás, annál nyilvánvalóbbá válik számára, hogy az igazság kiderítése során a saját múltjával való szembenézést sem kerülheti el.
Kate Atkinson már első, Fénykép ezüstkeretben című regényével elnyerte a Whitbread-díjat (amelyet azóta Costa-díjra kereszteltek át). Legismertebb könyve a magyarul Szűr-Szabó Katalin fordításában olvasható Élet az élet után. Szinte minden regénye bestseller lett, a jelenleg hat kötetből álló, 2004 óta futó Jackson Brodie eseteiből pedig a BBC készített nagy sikerű, 2 évadot megélt tévéfilmsorozatot Jason Isaacs főszereplésével. Atkinson a brit Királyi Irodalmi Társaság tagja, 2011-ben a Brit Birodalom Rendje (MBE) kitüntetésben részesült.

Jason Isaacs mint Jackson Brodie (Fotó: BBC)
A Szent lányok egy remekül felépített, a feszültséget fokozatosan adagoló és fenntartó regény, amely végig fenntartja az olvasó érdeklődését, aki folyamatosan keresi a kiutat az események bonyolult szövevényéből. Atkinson regénye ugyanakkor nem egy szimpla krimi, hanem egyben társadalomkritika is, hiszen a szerző a történetben számos fontos társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, és olyan, mindenkit érintő kérdésekre világít rá, mint a családon belüli erőszak vagy a társadalmi egyenlőtlenségek. A szerző érzékenyen és őszintén ír a női szerepről, a gyermekkori traumákról és a gyászról.
Miközben szép fokozatosan haladunk előre a bűnügyi szálon, a karakterek belső világába is betekintést nyerhetünk. Főhősünk, Jackson Brodie egy meglehetősen összetett és árnyalt figura, aki a folyamatosan küzd a múltjával, és éppen ezért folyamatosan keresi a helyét a világban. A nyomozás során nemcsak a gyilkost kell megtalálnia, hanem saját önmagát is meg kell értenie. De a többi szereplő életét, gondolatait, érzéseit és motivációit is megismerhetjük – éppen olyan mértékben, ahogyan azt a karakter fontossága igényli –, így nagy részükkel könnyedén azonosulhatunk is.
Összefoglalva: Kate Atkinson Szent lányok című regénye olyan könyv, amelyet minden krimirajongónak jó szívvel tudunk ajánlani. A három különböző ügy összefonódása egy lenyűgöző és meglepő történetet eredményez, amely egyszerre izgalmas, fordulatos és mélyenszántó, így biztosan hosszú időre leköti az olvasókat.
Kate Atkinson: Szent lányok (Case Histories), ford.: Sepsi László, Trend Kiadó, 320 oldal
Kiemelt kép: Kate Atkinson: Szent lányok (Szerzőportré: Helen Clyne)