Február 3-tól március 19-ig látogatható a Műcsarnok új kiállítása, az Eternal Yorick – Life Book Csaba Antal.
Antal Csaba az építészmérnöki diploma megszerzése után Prágában tanult színpadtervezést Josef Svobodánál, majd a párizsi Université de la Sorbonne-on folytatta tanulmányait. Pályafutása során dolgozott a Katonában és a Vígszínházban, külföldön pedig – a teljesség igénye nélkül – a Kolozsvári Magyar Színházban, a Comédie Française-ban, a párizsi Théâtre de l’Odéonban, a strasbourgi Théâtre Nationalban, a milánói Piccolo Teatro-ban vagy a Staatsoperben. Ő szervezte a budapesti UTE Fesztivált és a Velencei Nyílt Színpad Fesztivált, valamint részt vett a Nemzetközi Vizuális Művészeti Fesztivál szervezésében a budapesti Műcsarnokban. Számos díjat és kitüntetést kapott, munkáit kiállították a Prágai Quadriennálén, a szerbiai Újvidéken megrendezett triennálén, az Avignoni Fesztiválon, a budapesti Műcsarnokban és a párizsi Petit Palais-ban. Alapító tagja a Giorgio Strehler által 1989-ben létrehozott Union des Théâtres de l’Europe-nak.
Georges Banu szerint Antal Csaba azon művészek sorába tartozik, akik fenntartás és gyanakvás nélkül, egy közösségi álom nevében a színház valamennyi erőforrását mozgósítják. Olyan színházat csinálnak, amely mentes a legcsekélyebb kételkedéstől, művészetük gyakorlásának szentelik magukat. Antal „díszleteinek és jelmezeinek sokszínűsége bizonyítja a színházba vetett bizalmat. Mindenféle óvatosságtól mentes bizalom ez, ami lehetővé teszi, hogy a maga teljességében kibontsa színházi kifejezésmódját, megmutassa a szépség forrásait, vagy kifejezze tragikus felindultságát. Nincs kiemelés, nincs túlzás, nem esik ebbe a hibába. Nála minden a színpad „belakásának” öröméről és élvezetéről szól. Bűntudat és ágálás nélkül.”
A február 3-i nyitónapon maga Antal Csaba, Jászai Mari-díjas díszlet- és jelmeztervező, egyetemi tanár tart tárlatvezetést, amelyen aznapi jeggyel lehet részt venni, ez azonban a limitált férőhely (30 fő) miatt regisztrációhoz kötött, amelyet az eri.ildiko@mucsarnok.hu e-mail címen lehet megtenni.
Kiemelt kép: Antal Csaba (Fotó: Ilovszky Béla)