A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról olvashatjátok rövid ajánlónkat, véleményünket. A szemle negyedik napjának esti, nagyszínpadi előadása a Vígszínház Sirály című produkciója volt: Csehov klasszikusát Kozma András fordította újra, a művet a grúz alkotó, David Doiasvili állított színpadra. Az előadás 2021 decemberében debütált, a „drámaiatlan dráma” megteremtőjének, a 19. századi orosz irodalom egyik legnagyobb alakjának két részben játszott komédiája ifj. Vidnyánszky Attila, Márkus Luca, Nagy-Kálózy Eszter és Stohl András főszereplésével látható.

Szorin birtokán színházi bemutató készül: az ünnepelt színésznő fia, Trepljov és a fiú szerelme, Nyina új színházi nyelvvel kísérletezve igyekszik lenyűgözni a híres mamát, Arkagyinát, annak író szerelmét, Trigorint és a család többi tagját, illetve a barátokat. Ebből a végtelenül egyszerű alaphelyzetből bontakozik ki Csehov szövevényes szerelmi sokszöge, ahol senki sem a megfelelő személy felé táplál érzelmeket: Mása Trepljovot szereti, Trepljov Nyinába szerelmes, Nyina belehabarodik Trigorinba, ugyanúgy, ahogy Arkagyina, ám Trepljov igazán egyiket sem szereti, csak mindkettőnek csapja a szelet, míg ott van Polina, aki Dornért rajong, aki persze igazából ügyet sem vet rá… és persze ne feledkezzünk meg Samjarevről és Medvegyenkoról sem.

Doiasvili értelmezésében ezek a szálak nem bontakoznak ki tisztán, a rendezés nem szorítkozik a szigorú történetmesélésre, inkább eljátszik a jelenetekkel, izgalmas és új színházi eszközöket használva. Ilyen például az az interaktív etűd, ahol ifj. Vidnyánszky Attila kezébe ad egy kamerát, amelynek valós idejű felvételét a színpadon lévő hatalmas kivetítőn láthatjuk, és kiküldi a színházból, hogy a járókelőket megszólítva választ kapjon arra a kérdésre, hogy szükség van-e az új formákra, a színházi nyelvezet megújítására. Ez a rész a budapesti premieren is működött, ám a fiatal színművész mostanra olyan lazasággal hagyja el az alkotói teret, hogy Kaposváron sikerül egy fiatal fiút a vasútállomás előtt kézen fognia és beültetni az előadásra.

Jelenetkép a Sirály című előadásból (Fotó: Kovács Milán)

Ezek a formabontó megoldások (akad belőlük még jócskán, de nem lövöm le az előadás összes „extráját”) nagyon jól hatnak a játszókra, látszik az egyéni szerepformálásokon, hogy nem egy klasszikus próbafolyamaton vannak túl, a munka során mindenki megkereste egyéni hangját, sőt a rendezőnek többeket sikerült arra sarkallnia, hogy megugorja saját határait és az így fel- és elszabadult energiák elképesztően jól hatnak együtt a színpadon. Ifj. Vidnyánszky Attiláról sokszor, sokan beszéltünk már szuperlatívuszokban, a Sirály kapcsán sem lehet nevét másképp említeni. Hatalmasat dolgozik a színpadon, megtalálja az egyensúlyt az erőteljes fizikai megnyilvánulásokkal jelzett forrongó tehetség megmutatása és a csendes, törékeny lelkű, szeretethiányos, saját kvalitásaiban kevéssé bízó fiú megformálása között. Márkus Luca Nyinája nem a megszokott naiva, vagányan kiáll magáért, kezdeményez Trigorinnál, akit Stohl András formál meg. Az író karaktere sem a megszokott módon jelenik meg a színpadon, kicsit ügyefogyott, kicsit bizonytalan, legfőképp önmagában, így sebezhetőségét feltárva a lány előtt azonnal megtörténik egymásra hangolódásuk. Nagy-Kálózy Esztert Arkagyina szerepében nehéz helyzetbe hozza a rendezés, mivel itt most nem a vibráló tehetségű, ünnepelt színésznőt kell hoznia, hanem a középszerben rutinosan ellavírozó, kiöregedő dívát, aki kellő tehetség híján megrekedt saját művészetében – kiválóan megoldja.

Meg kell említeni Hegedűs D. Gézát, akinek gyakorlatilag minden színpadra lépése ünnepnek számít, a Sirályban sincs ez másképp, megjelenéseikor klasszikus tolsztoji apa-figuraként létezik a színpadon, szívélyes légkört teremtve maga körül. Mását Antóci Dorottya formálja meg, az őt rajongásig szerető Medvegyenkot pedig Ertl Zsombor, Dornként Kőszegi Ákost, Polinaként Majsai-Nyilas Tündét, Samjarevként pedig Méhes Lászlót láthatjuk, mindannyian izgalmas új színeket hoznak megszokott játékstílusukhoz képest.

Jelenetkép a Sirály című előadásból (Fotó: Kovács Milán)

Doiasvili első vígszínházi munkája olyan vibráló intepretációja Csehov komikus elemekkel átszőtt, feszültségekkel teli, izgalmas érzelmi mélységeket és magasságokat bejáró drámájának, amely ránk hagyja, hogy melyik zsigerileg ható mondatra, vallomásra kapcsolódunk rá, ám ehhez olyan újszerű színházi formai nyelvet alkalmaz, amely minden korosztályt telibe talál, és ez nem volt másképp tegnap este Kaposváron sem.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Sirály című előadásból (Fotó: Kovács Milán)