Két év után magyarul is lezárult Jack Ketchum Dead River-trilógiája: a Lucky McKee-vel közösen jegyzett harmadik rész méltó befejezése a sorozatnak – egyben magasan a legfélelmetesebb mindhárom közül.

A magyar keresztségben a Friss hús címet viselő harmadik részt angolszász területen The Womanként kellene keresnünk, amiből a trilógia olvasói már rájöhettek, hogy a korábban csak Nőként említett kannibálasszony kerül majd a középpontba. Ő az a vadember, aki egyedüli túlélője volt a Maine állam rendőreivel történő összeütközésnek, és aki ezt követően egy tengerparti barlangban húzta meg magát. Csakhogy egy nap felfigyel rá Chris Cleek, a gátlástalan ügyvéd, aki foglyul ejti, majd a pincéjében zárva tartja. Családjának azt hazudja, hogy vissza akarja vezetni az állatként viselkedő nőt a civilizációba, és ehhez feleségéből, Belle-ből, kamasz gyerekeiből, Brianből és Pegből, de még kislányából, Darlin’-ból is bűntársat csinál. Csakhogy Chrisnek sokkal vadabbak a szándékai, aminek következtében felmerül a kérdés: ki is az igazi szörnyeteg.

Azt már Ketchum többi könyvénél is kifejtettem – ezért nem is akarok most hosszabban belemenni –, hogy a horror műfajának nagy előnye és nagy hátránya is egyben, hogy a félelem mindenkinél mást jelent. Ezért az, amikor azt mondom, hogy a Friss hús a trilógia legjobb része, az egy erősen szubjektív véleményen alapuló kijelentés. A sorozat első két kötetét inkább csak érdeklődéssel telve olvastam, de különösebben mély benyomást nem gyakorolt rám (már ami a rettegést illeti), ellentétben a harmadik kötettel, amelyen én magam is többször elborzadtam. Ebben a részben ugyanis minden eddiginél jobban alámerülünk az ember lélek kegyetlenségébe, amelynek ábrázolása számomra sokkal ijesztőbb volt, mint amikor „pusztán” a kannibalizmusról olvashattam.

Pontosan nem tudom, hogy milyen szerepe volt McKee-nek a kötet megszületésében, de a történet minden eddiginél feszesebb és árnyaltabb lett, ráadásul nagyon erős tartalommal bíró, jól megírt jeleneteket is kapunk. A regényben folyamatosan váltakoznak a nézőpontok, akár egy-egy fejezeten belül is, a Cleek-família öt tagján és a Nőn kívül feltűnik még a színen Genevieve Raton, Peg tanárnője, aki elég hamar sejteni kezdi, hogy valami nem stimmel az ismert ügyvéd házában. A változó szemszögeknek köszönhetően mindannyijukat közelebbről megismerhetjük, és a szerzőpáros dicséretére legyen mondva, hogy minden karakternek sikerült a saját igazát hitelesen ábrázolnia – még ha annak beteges tartalmával nem is értünk egyet. A kötet egyik leghatásosabb fejezete éppen az, amelyben Chris először leviszi a családját a pincében fogvatartott nőhöz, és a nézőpontok bekezdésről bekezdésre változnak. Roppant sokatmondó, hogy ki hogyan reagál a tényre, hogy egy vadállatként élő asszonyt rabolt el a családfő. De ehhez hasonlóan erős a folytatás is, amelyben a családtagok – hol kényszerből és félelemből, hol pedig szexuálisan túlfűtött kíváncsiságból – bűnrészessé válnak az embertelenségben, és éppen emiatt izgalmas látni, hogy ki hogyan viszonyul a kialakult helyzethez, milyen hatással lesznek rá.

Jelenetkép a The Woman (2011) című filmből (Kép forrása: Modernciné)

A történet további tartalmát spoilerveszély miatt nem részletezném, de annyit elárulhatok, hogy akadnak bőven meglepetések és izgalmak, még úgy is, hogy a Ketchum-McKee páros felvonultatja a horror műfajának összes kötelező elemét. A történet egyébként teljesen értelmezhető önmagában is, hiszen a Nő alakján kívül – aki úgy tűnik, hogy igazi horror-hőshöz hűen elpusztíthatatlan – semmilyen ponton nem kapcsolódik szervesen az előző két részhez, amit pedig tudnunk kell róla, az az első fejezetekből ki is derül. A regény rövidsége ellenére – maga a mű alig 200 oldal – meglehetősen tartalmas, szinte üres járatok nélküli olvasmány.

Megjegyzendő, hogy a kötet végén található egy 40 oldalas extra fejezet/novella, amely A tehén címet kapta, és amelyben a szerzők méltó módon zárják le a trilógiát. Ez tulajdonképpen Donald Fisher naplója, annak a színházi rendezőé, akit testközelből tapasztalja meg, hogy milyen a vademberek áldozatává válni. Ha egészen őszinte akarok lenni, nálam ez az írás tette fel az i-re a pontot, ugyanis ebben lehetett leginkább tetten érni mindazt az a borzalmat, amelyet ez a világ magában rejt. A befejezés meglehetősen nyugtalanító, holott az agyunk tudja, hogy mindaz, amit olvasunk, csupán fikció. Ugyanakkor, ha túllépünk a cselekmény primer szintjén, rájövünk, hogy valójában arról van szó, hogy a gonoszt kiirtani a világból nem lehet és az folyamatosan új és új áldozatokat fog bekebelezni – és ez ellen bármennyire is akarunk, nem tudunk küzdeni, mert egyszer mindenki megtörik, így könnyedén válhat belőle „fejős tehén.” És ez az igazán ijesztő.

Jack Ketchum – Lucky McKee: Friss hús (The Woman), ford.: Uram Tamás, Agave Könyvek, 240 oldal
Kiemelt kép: Jack Ketchum – Lucky McKee: Friss hús (Szerzőportrék: Steve Thornton, McKee Facebook oldala)