A Lincoln Center és az intézmény szívében található Metropolitan Opera New York ikonikus előadó-művészeti központja, amelynek élő közvetítéseit 2008 óta élvezhetik a Müpa nézői. Az operaház következő évadában jön Muszorgszkij klasszikusa, a Borisz Godunov, Orfeusz és Eurüdiké történetét ezúttal női nézőpontból ismerhetjük meg, és látható lesz a Grammy-díjas Terence Blanchard műve is, amely az első afroamerikai komponista által szerzett opera a Met színpadán.

Békeidőben a Met évadonként több mint kétszáz előadással várja az operafanatikusokat, szezononként nagyjából nyolcszázezren vesznek részt személyesen az előadásokon, de milliók osztozhatnak az élményben az intézmény rádiós, tévés és online közvetítéseinek köszönhetően. A Met 2006-ban, a versenytársakat jócskán megelőzve indította el a The Met: Live in HD című sorozatát, amely ma már hat kontinens hetvenhárom országának több mint kétezer helyszínére jut el, így például Magyarországra is.

René Pape Borisz Godunovként a Met korábbi bemutatójában (fotó: Ken Howard/Met)

A kalandos életű és szenvedélyes természetű Puskint elsősorban Anyegin című elbeszélő költeményéről ismerjük, de munkássága színpadi szerzőként is jelentős. Egyik legismertebb drámája a shakespeare-i hagyományok szellemében született Borisz Godunov, amelynek több zenés feldolgozása is ismert, de mind közül a legizgalmasabb Muszorgszkij operája, amelyet a Juilliard operatagozatának vezetője, Stephen Wadsworth rendezésében láthat majd a közönség. A mű egyik különlegességét az adja, hogy ez a komponista egyetlen befejezett operája, és már a keletkezéstörténete is regényesnek mondható. A darab első változata nem nyerte el a szentpétervári opera vezetőségének tetszését: nehezményezték a női főszereplő hiányát, de a korszak ízlésétől viszonylag távol álló, nyersnek talált hangzás miatt is vonakodtak bemutatni a darabot. Végül Muszorgszkij átdolgozta művét, amely így már színpadra kerülhetett, és az 1874-es szentpétervári ősbemutatón elsöprő sikert aratott a közönség körében. A szakma és a kritika viszont nem volt maradéktalanul kibékülve a történelmi témájú, a nép és hatalom viszonyát újszerűen boncolgató, monumentális operával. Rimszkij-Korszakov Muszorgszkij halála után át is hangszerelte barátja művét, és a sors fintora, hogy a világ operaházai hosszú évtizedeken át az ő átiratát játszották. Az eredeti partitúra rekonstrukciójára egészen 1975-ig kellett várni, amíg David Lloyd-James személyében akadt egy vállalkozó kedvű szaktekintély, aki aprólékos munkával elkészítette az opera kritikai kiadását. Neki köszönhető, hogy napjainkban már ezt a verziót tűzik műsorra a legtöbb dalszínházban. A Metben is így lesz látható-hallható, Sebastian Weigle vezényletével az 1869-es eredeti Borisz Godunovot ismerhetitek majd meg, a címszerepet ráadásul René Pape alakítja, aki egy évtizeddel ezelőtt már bemutatkozott a Met közönsége előtt, ugyanebben a szerepben.

A sokszoros Grammy-díjas és Oscarra is jelölt trombitafenomén és zeneszerző, Terence Blanchard Fire Shut Up In My Bones című, korszakos operájának világpremierjét 2019-ben tartották St. Louis-ban. A darab alapja a New York Times publicistája, Charles M. Blow felkavaró memoárja, amely már megjelenésekor felrázta az amerikai közvéleményt. Blow fájdalmas őszinteséggel vetette papírra traumáit, és megdöbbentő nyíltsággal beszélt olyan érzékeny kérdésekről, mint a rabszolgasorban tartott felmenői, a biszexualitás megélése, az előítéletek, a családon belüli bántalmazás és annak következményei. A Met színpadán ősztől látható mű az első afroamerikai komponista által írt opera, így bemutatása történelmi jelentőségű eseményként vonul be a zenetörténetbe.

Jelenet a Fire Shut Up In My Bones című előadásból (fotó: Woolsey Opera Theatre St. Louis)

Az antik mitológia mindig is kiapadhatatlan ihletforrása volt a színpadi szerzőknek, az elképesztően mozgalmas, időtállóan tanulságos történetek feldolgozása hálás feladat. Az egyik legnépszerűbb görög mítosz a trák dalnok, Orfeusz hányattatásait meséli el, aki a hagyomány szerint zenéjével természetfeletti dolgokat volt képes véghez vinni. Vadállatokat szelídített, sziklákat táncoltatott, folyókat fékezett meg, és amikor szerelme, Eurüdiké fogságba esett az alvilágban, a muzsikájával még az őrök kemény szívét is képes volt elgyengíteni. Története sok zeneszerzőt inspirált már jobbnál jobb művek létrehozására, de mind közül a legfrissebb a szemtelenül fiatal, harmincas évei elején járó Matthew Aucoin operája, amelyet tavaly mutatott be a Met a Los Angeles-i Operaházzal együttműködésben. Ezúttal azonban a női főhős, Eurüdiké nézőpontjából élhetjük át az ikonikus mese fordulatait. Nem véletlen tehát, hogy a rendezői feladatokat is egy nőre, a sajátos látásmódú, sok emlékezetes sikerű előadást jegyző Mary Zimmermannra bízták. A címszerepet napjaink egyik legkeresettebb koloratúrszopránja, Erin Morley énekli, mellette pedig nem egy, de két Orfeusszal is találkozhatunk: egyikük a kanadai bariton, Joshua Hopkins lesz, míg a másik a lenyűgöző lengyel kontratenor, Jakub Józef Orliński.

Kiemelt kép: A Metropolitan Opera épülete (fotó: mupa.blog.hu)