„A megfelelés minden munkámban bent van” – sztárstaféta Fröchlich Kristóffal

Negyedévesen, az Alíz! című előadásba hívták meg Budaörsre, azóta fontos tagja lett a társulatnak. Hét darabban játszik, ebben az évadban főszerepet is kapott, így természetesen szívesen maradna diplomásként is a Latinovits Színházban. Fröchlich Kristóffal beszélgettünk.

Rovatunk előző alanya Takács Kati volt, aki téged kérdezett: milyen volt a Rekviem egy álomért próbafolyamata utolsó éves egyetemistaként?

Nagyon nagy lehetőség és óriási szerencse, hogy végzősként egy ilyen szerepet kaphattam. Tulajdonképpen ez az első kőszínházas főszerepem, vagy egyáltalán olyan szerepem, ahol hat mondatnál több a szövegem. Tartottam az egésztől, mert nagyon meg akartam felelni az osztályfőnökeimnek, szerettem volna, hogy büszkék legyenek rám.

Hogy érzed, megfeleltél?

Réka (Pelsőczy Réka – Kristóf osztályfőnöke – a szerk.) megnézte a főpróbát, és amikor pozitív visszajelzéseket kaptam tőle, megkönnyebbültem. Nehéz szerep, mert olyan lelkiállapotokat és helyzeteket követel meg, amiket nagyon nehéz megugrani, főleg így végzősként. Minden színészen ki tud fogni a függőségnek, a kábítószer-fogyasztásnak a lelki és a fizikai ábrázolása, mert nem könnyű feladat. De nagyon szerettem a próbafolyamatot, és örültem, hogy Takács Katival dolgozhatok. Kaposvári vagyok, a Csiky Gergely Színházban többször is láttam, vártam, hogy együtt dolgozhassunk. Nagyon jó élmény volt a közös munka.

A szeptemberben bemutatott Születésnapot, Pelsőczy Réka rendezte. Adott neked pluszt a munkához, hogy az osztályfőnököddel dolgozol?

Biztonságérzetet nyújtott, hogy a második anyukám rendez. A megfelelés minden munkámban bent van, mindig azt érzem, hogy Réka és Roland (Rába Roland – a szerk.) hátulról figyelnek. De ezt pozitív értelemben mondom, nem érzem nyomasztónak vagy, hogy ettől befeszülnék, inkább erőt ad, hogy kihajtsam magamból a maximumot. Rékának az volt az elképzelése, hogy filmszerű élményt varázsoljunk a színpadra, ezért én végig vettem kamerával a többieket. Rá tudtam közelíteni, el tudtam csípni olyan színészi pillanatokat, amiket a nézők alapból nem látnának. A próbafolyamat során ez nekem nagyon izgalmas feladat volt, mert szabad kezet kaptam Rékától, hogy amikor érzem, akkor kezdjek el venni valakit. És jó volt látni, ahogy Réka rendezi nemcsak az osztályomat, a kollégákat is.

Hogy kerültél Budaörsre?

Az egyetemen Ördög Tamás rendezte Az angyalok Amerikában előadásunkat, azt látta Berzsenyi Bellaagh Ádám (A Budaörsi Latinovits Színház igazgatója – a szerk.) és felkért, hogy Tengely Gábor Aliz! című előadásában játsszak. Utána jött az Alföldi Róbert által rendezett Figaro Házassága, majd addig fokozódott a helyzet, hogy a szerepátvételekkel egyszer csak hét darabban voltam benne. Jelenleg a gyakorlatomat töltöm a színháznál.

Van kedvenc darabod a hétből?

Természetesen a Rekviem.

Szeretsz ott lenni?

Nagyon!  Pici a társulat, családias a légkör. Végzősként, amikor ott tartok, hogy el kell szakadnom egy 11 fős közösségtől, ami az elmúlt 5 évemet meghatározta, nagyon jó ismét egy ilyen kisebb közösséghez tartozni. Megmarad az egyetemen átélt műhelymunka hangulata, amikor mindenki beleteszi magát az egész folyamatba.

Milyen volt a munka Alföldi Róberttel?

Gyerekkoromban volt pár álmom, hogy ha majd színész leszek, kikkel szeretnék dolgozni. Azon a listán Robi az élen volt. A próbák előtt rettegtem tőle, hogy Uramisten, mi lesz, ha béna leszek. Hamar megérezte és nyilván látta is rajtam, ezért rám szólt, hogy hagyjam abba a szorongást.

Ezek szerint már gyerekkorodban eldőlt, hogy színész leszel?

Édesanyám nagyon sokat járt színházba. Három éves voltam, amikor megkérdeztem tőle, hogy hova megy, este van, maradjon inkább itthon, mire ő mondta, hogy színházba megy. Az mi? – kérdeztem, olyan hely, ahol egy nagy színpadon nénik és bácsik játszanak – felelte. Nekik ez a munkájuk? – kérdeztem tovább, igen – jött a válasz. Jó, mondtam, akkor én is ezt szeretném csinálni. Ha ennyi a munka, hogy este játszani kell egy nagy színpadon, akkor én ezt szeretném. Onnantól minden lépésem efelé irányult.

Más nem is érdekelt azóta?

A B-tervem az volt, nyelvtechnológiával foglalkoznék. Pestre és Kaposvárra is jelentkeztem, de egyik helyre sem vettek fel elsőre, ezért Pécsre mentem bölcsészkarra, hogy egy évig csináljak valamit. Egyáltalán nem tettem le a színészetről, sőt Pécsett az egyetemi színházban játszottam. Nagyon jót tett az az egy év, másodszorra már úgy mentem Pestre felvételizni, hogy tudtam, ha nem jön össze, akkor van hova visszamennem.

De úgy tűnik akkor sikerült.

Igen. Valószínűleg addigra elengedtem a görcsöket. A pécsi egyetemi pulóveremben mentem, mutatva ezzel is, hogy nem félek tőlük, ha nem vesznek fel, akkor is van hova mennem. Ez adta azt az önbizalmat, ami a legnagyobb segítség volt.

Most is úgy látod, mint 3 évesen? Csak felmész a színpadra és játszol?

Azért most már komplikáltabb. (nevet) Minden színpadon töltött percet megélek, ha játszom. Nyilván most már rámegy a lelkem, mert azt is bele kell raknom, de nem teherként élem meg. Reggel próbára bemenni és este elindulni nem mindig egyszerű, de csak addig amíg be nem értem. Amint meg kell szólalnom a színpadon ez eltűnik, onnantól jókedvem van.

A karantén alatt nem ijedtél meg? Dolgoztál évekig egy álomért, mi lesz, ha nem tudsz vele mit kezdeni?

Az az érzés volt ijesztő, hogy – ha nem is felesleges vagyok –, de nem is létfontosságú az, amit csinálok. Ha beüt egy ilyen helyzet, az első dolog, ami megszűnik az a szakmám. Bármilyen fenyegetett helyzetben lenne a társadalom vagy az ország, akkor a szórakoztatásra van legkevésbé szükség, anélkül lehet létezi ilyenkor is. Egy író vagy képzőművész tud alkotni, de akik estéről estére élőben szórakoztatnak, azok ilyenkor mit tudnak csinálni? Ez az felismerés nagyon félelmetes volt. De szeptemberben, amikor kinyithattak a színházak, megnyugodtam. Azt láttam, hogy özönlenek a nézők, tehát mégiscsak kellünk.

Mi vár rád ebben az évben?

Hamarosan elkezdem a szakdolgozatomat, ez most a legfontosabb. Aztán ha helyreáll az élet, akkor Alföldivel kezdem próbálni az Öröm és boldogságot, majd, ha minden jól megy és belefér, akkor neki tudunk állni Szemán Bélával Az Emil és detektíveknek. Ördög Tamással is csinálunk egy előadást, három osztálytársammal együtt.

Terveid szerint maradsz Budaörsön?

Ha Ádám a kezembe nyom egy szerződést évad végén, akkor aláírom és maradok. Nagyon megszerettem a csapatot, jó hely, a körúti és a vidéki színházak között egy átmenet, rengeteg a lehetőség. Játszok gyerekelőadást, és olyan fajsúlyosabb darabokat is mint a Rekviem, a Születésnap, vagy az Öröm és boldogság. Tökéletes hely egy frissen diplomázott színésznek, rengeteg dolgom van, sokat fogok játszani. Tapasztalatokra van szükségem és ehhez ideális számomra ez a színház.

Van olyan szerep, amire nagyon vágysz?

Harmadikban Rékáék rendezték nekünk a Sirályt, akkor ketten játszottuk felváltva az egyik osztálytársammal Trepljovot, nem volt arra lehetőségem, hogy az elejétől a végéig én alakítsam. Ez amolyan befejezetlen dolognak maradt meg, nagyon szeretném eljátszani. De egyébként nincs konkrét vágyam, játszani szeretnék nagyon sokat. Kis szerepet, nagy szerepet, bármit, csak munkám legyen a színpadon.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

Nagy Rebekától, hogy milyen Színművészeti Egyetemet nem végzett, pályakezdő, szabadúszó színészként létezni a szakmában?

Kiemelt kép: Fröchlich Kristóf (fotó: Éder Vera)