A maszknélküli – kritika a Hamletről

Sokféle módon feldolgozták már Shakespeare egyik legismertebb drámáját. A Hamlet révén politikai mechanizmusokról, emberi fanatizmusról, anya-fiú kapcsolatról, a színház jelentőségéről is el lehet gondolkodni. Ugyanakkor mi kerekedik ki a történetből, ha Hamletről mint egy összezavarodott, fejlődésben lévő kamaszról elmélkedünk, akinek az életében – a biológiai fejlődésen túl –  annyi változás történt, hogy egyszerűen nem tud lépést tartani önmagával és az érzelmeivel?

Ilyen fiú rejtőzik a Ciróka Bábszínház egyedi, maszkos megoldással élő, királyfidrámaként aposztrofált előadása mögött. A három színészből álló szereplőgárda a B32 Galéria és Kultúrtér színpadára hozta el ifjúsági előadását a budapesti nézők örömére.

Ivanics Tamás a lehető legnehezebb feladatot tűzte ki célul a rendezés folyamán: egy kamasz fiú lelki világát jelenítette meg úgy, hogy az nem vált nevetségessé, gúny tárgyává, valamint nem hozta elő belőlünk a lesajnáló, elnéző mosolyú felnőtt legyintő kézmozdulatát. Ivanics korszerű, vizuálisan izgalmas, ifjaknak és felnőtteknek egyaránt releváns és sokatmondó előadást hozott létre. Arany János és Nádasdy Ádám fordítását korszerű és könnyen érthető, lendületes szöveggé fésülte össze nem kis dramaturgiai munkával Nagy Orsolya.

Üdvözlendő, hogy egyre több ifjúsági előadás él újszerű, posztdramatikus, nem (csak) a szövegből kiinduló színházi elemekkel, amelyek nagyobb teret engednek az ifjú néző képzelőerejének, valamint asszociációs képességét is fejlesztik. Az állandóan változtatható, mindig újra és újra alkotható díszlet Kara Dávid munkája, mintegy a kamasz fiú nézetének és hozzáállásának állandó változója. Ugyanezt az érzetet kelti a piros és a kék fényekkel való játék, amely egyszerre választja el Gertrúd és Claudius  megszólalásait, valamint a hinni akaró, csalódott és eltévelyedett fiú gondolatainak és érzelmeinek kuszaságát.

Az elektronikus, szürrealisztikus betétekkel megtoldott zenei világ (Csizmás András érdeme) és az öntapadós maszkokkal való játék Hamlet zaklatottságának, törékeny és sebezhető mivoltának szép és sokoldalú kifejezése. Erős képi jelzés, hogy a sok, kissé amorf és szürreális maszk – szintén Kara Dávid munkáját dicséri – használatából a királyfi kimarad. Tóth Mátyás Hamletje az egyedüli maszk nélküli. Tóth elementáris és intenzív színpadi jelenléttel él végig a színpadon. A túlmozgásos fiútól elkezdve a dühös és értetlen kisfiún át egészen a megtört és a felnőttek világába korán belecsöppenő, riadt gyermekemberig mindent átfogó szerepívet jár be a fiatal színész. Nincs egy hamis mondata, egy hiteltelen megmozdulása, egyszerre elesett, elszánt, nagyon kicsi és koravén. Megkapó és sokszínű Hamlet- alakítás.

Tóth tökéletes triót alkot másik két társával a játék során. Dénes Emőke és Lendváczky Zoltán alakítja a királyi udvar mindenkori felnőttjeit, a hamisság, a (olykor talán kegyes) hazugság és a cselszövés karaktereit a gyermeki őszinteséggel és megalkuvás nélküliséggel szemben. Szinte alig láthatjuk a két színész arcát, ugyanis mindig egy-egy maszk mögül szólnak Hamlethez – és egyben hozzánk. Lendváczky alakjaiban főleg a hang dominál. Minden  típust különböző, össze nem téveszthető hangszínen formál meg, ezzel ellensúlyozva a maszkok kinézetének állandóságát. Nehéz műfaj ez a maszkos játék, ám Lendváczky és  Dénes tökéletesen helyt állnak ebben a műfajban. Dénes Emőke esetében a hang mellett a mozdulatokat, az eltérő felnőtteket jellemző különböző testtartásokat, pózokat kell megemlíteni. Mindegyik maszk különálló, külön mozgó, beszélő és érző lény volt, és a Dénes Emőke valamint Lendvánczky Zoltán egymást kiegészítő, humoros, percíz és pontos kettőse által alkotott „másvilág”  képes volt a maszknélküli Hamlet őszinteségre, szeretetre és döntésre vágyó lényét ellenpontozni és kiemelni.

A maszkok és a látványvilág mellett a mozgás adja meg ennek az ifjúsági előadásnak a pikantériáját. Kámán Orsolya koreográfiái, a karakterekre formált mozdulatai nemcsak egyéniséggel ruházza fel a maszkokat, hanem lendületben és a dinamikában tartja az egész darabot. Gyorsan, pörgősen és hirtelen váltakoznak a jelenetek, a táncok és a megmozdulások – amilyen gyorsan képesek ma a fiatalok értelmezni a (vizuális) jeleket.

Ivanics Tamás rendezésének hála, a fiatalok nemcsak a saját szemszögükből ismerhetik meg Shakespeare történetét, hanem az ő nyelvezetük és látásmódjuk szerint kínálják az itthon kevésbé alkalmazott színházi műfaj keretei közé  illesztett drámát. S bár az utolsó jelenetben, Laertes és Hamlet párbajában – egyben a maszkos felnőttek és az önmagukat vállaló gyerekek harcában – Hamlet sebesül meg, és végleg ráborítják a felnőttek összes nevető, síró, morgós, ráncos, kifordítható álarcát, akkor is érdemes a saját arcunkat viselnünk. Mert nincs nagyobb bűn, mint az önbecsapás, az önhazugság. És mert az ifjú Hamlet, minden botlásával és dühből fakadó hibáival együtt legalább tisztán, maszk nélkül esett el.

Németh Fruzsina Lilla írása

Kiemelt kép: Lendváczky Zoltán, Tóth Mátyás és Dénes Emőke a Hamletben (Fotó: Ciróka Bábszínház)