Március 3-án, a Magyar Zene Házában mutatja be legújabb nagylemezét az Oláh Krisztián Quartet: a Music for 24/7 címre keresztelt albumot a brit TRYPL Horns fúvós trióval közösen állították össze, Oláh Krisztián kompozíciói alapján. A két formáció ez alkalommal is közösen fog játszani, az új lemez pedig a koncert napján lesz kapható először fizikai formátumban. Az albumot a fiatal művész Szakcsi Lakatos Béla emlékének ajánlja.
Oláh Krisztián zongoraművész 2019-ben hívta életre kvartettjét, amelynek március 3-án jelenik meg a harmadik nagylemeze. Az építkezés megfontolt és rendkívül tudatos, a kompozíciókat szerzőként jegyző Oláh Krisztián egyfajta jelzőtáblaként tekint a most elkészült anyagra. Az elmúlt évben főszerepet játszott a korábbi határok feszegetése és új utak kutatása, míg az eddig járt ösvények között gondosan rendet vágott. Az új utak keresésének jelentős állomása a kvartett találkozása a brit TRYPL fúvós trióval, akikkel közösen alakították ki az új lemez hangzását. A hét szám témájában is széles spektrumot jár be: helyet kapott benne Szerb Antal Gubbioja, Orléans és tengerentúli névrokona, egy Liszt-darab köré épített fantázia vagy a hűvös és kimért városi atmoszféra – de külön blokkban ragadja ki a múlt század kolosszális szerzőinek motívumait is eredeti kontextusukból.
A Music for 24/7 anyagát a kvartett és a fúvós trió a Pannónia Stúdióban rögzítette, Fenyvesi Márton gondozásában. A felvételt rendhagyó, exkluzív stúdiókoncert zárta, amelyre az Oláh Krisztián Quartet 50 legközelebbi támogatója és rajongója válthatott jegyet.
Kiemelt kép: Oláh Krisztián Quartet (Fotó: Hegyi Júlia Lily)