A Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti Barcsay termében kerül sor a 24. Tervezőgrafikai Biennálé bemutatójára, március 14. és 29. között, így válik helyszínné a hazai tervezőgrafikai oktatás egyik legjelentősebb bázisa. A Tervezőgrafikai Biennálé 1978-ban indult útjára, célja, hogy átfogóan bemutassa a tervezőgrafika stílusainak alakulását, mind hazai és nemzetközi viszonylatban.

A legutóbbi biennálén több, mint 250 művet állítottak ki, 130 művész jóvoltából. Az idei lesz a 24. Biennálé, amely az elmúlt két évben született tervezőgrafikai műveket és autonóm alkotásokat vonultatja fel, így láthatunk majd plakátokat, illusztrációkat, könyveket és bélyegeket is. Auth Attila, az egyetem tanszékvezető docense, Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, a Tervezőgrafikai Biennálé elnöke kiemelte, milyen különleges frissességet hozott a legtehetségesebb hallgatók bevonása a rendezvény programjába.

Immár második alkalommal érkezhetnek nemzetközi, partiumi és felvidéki alkotók művei is a Biennáléra, ez hozzájárul a tervezőgrafika nemzetközi szinten való elismertségéhez, de a hazai közönség is megismerhet rangos külföldi alkotókat. Lehetőséget biztosít arra, hogy megismerjük a kortárs magyar tervezőgrafika helyét és szerepét a világ design kultúrájában.

A magyar tervezőgrafika alkotásait és a kiállítás-sorozatot vonja be a nemzetközi szakmai vérkeringésbe a 24. Tervezőgrafikai Biennálé, népszerűsíti a mai magyar tervezőgrafika alkotásait, a művészeket pedig megismerteti a reklámmarketing szakma képviselőivel, de a nemzetközi és hazai közvéleménnyel is.

Kiemelt kép: A Magyar Képzőművészeti Egyetem ad otthont a 24. Tervezőgrafikai Biennálénak (Fotó: 24. Tervezőgrafikai Biennálé)