Szeptember 21-én, 19 órától az évad első nagyszínpadi bemutatója, a Liliom próbafolyamatába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Molnár Ferenc ismert színművét Kovács D. Dániel rendezésében október 7-én mutatják be a nagyszínpadon. Az előadás címszerepét Patkós Márton, Juli szerepét pedig Józsa Bettina játssza. A további szerepekben Kókai Tünde, Vajda Milán, Szandtner Anna, Znamenák István, Jéger Zsombor, Borsi-Balogh Máté, Csuja Imre, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztályának hallgatói, Kovács Dorottya, Baranyi Emma, Juhász Bence, Kerek Dávid, Liber Ágoston, Nemes Tibor, Szász Gabriella láthatók.
Gáspár Ildikó rendezésében Henrik Ibsen Solness című színművét október 6-án mutatják be, ennek a nyílt próbáját szeptember 26-án tartják. A dráma főhőse Solness, egy norvég kisváros sikeres és megbecsült építésze, akinek lelkét becsvágy, gőg, bűntudat és félelem gyötri. A korosodó férfi építészként retteg a fiatalok előretörésétől, férjként pedig fuldoklik boldogtalan és gyermektelen házasságának fájdalmas emlékeitől. Ám Solness kap egy utolsó esélyt, hogy változtasson az életén. A címszereplőt Mácsai Pál alakítja, Hilde szerepében az egyetemista Szaplonczay Mária lesz látható. Mellettük Pogány Judit, Zsigmond Emőke, Polgár Csaba, Hámori Gabriella és Bajomi Nagy György tűnik fel a Stúdió színpadán.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Liliom olvasópróbájáról (Fotó: Horváth Judit)