2018 tavaszán találkoztam először Tóth Krisztina nevével egy kortárs irodalomról szóló kurzuson. Minden kedden délelőtt ott üldögéltünk a médiás folyósó egyik termében és szövegekről beszélgettünk, az egyik kedvenc órám volt. Minden alkalom úgy kezdődött, hogy nekünk diákoknak kellett egy kortárs íróról mesélnünk, beszélni az életéről, a munkásságáról, majd egy általunk kiválasztott alkotást részletesebben is bemutatni. Én akkor is Tóth Krisztinát választottam, ahogy most is. Akkor olvastam el először a Pixelt (hét évvel az eredeti megjelenés után), amit azóta is újra és újra előveszek. Mint mikor egy fotó készül, én is pixelkockáról-kockára haladtam ennek a cikknek a megírása közben, hogy egy még teljesebb képet kapjak az egyik legismertebb, legolvasottabb magyar szerzőről, a József Attila- és Babérkoszorú-díjas Tóth Krisztináról és alkotásairól.

Tóth Krisztina 1967- ben született, szobrászatot, majd később irodalmat tanult. Dolgozott a Nemzeti Múzeum gyakornokaként, az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt, majd külföldön, a francia fővárosban is lakott két évig. Jelenleg Budapesten él és alkot. Tárcáit rendszeresen publikálja több országos folyóirat is, többek között a Nők Lapja, a WMN, a Jelenkor vagy az Élet és Irodalom. Az elmúlt 30 évben tíz verseskötete (legutóbbi a Bálnadal, 2021) és nyolc prózakötete (legutóbbi a Fehér Farkas, 2019) jelent meg, két évtizede tart előadásokat, műveit több, mint 15 nyelvre fordították le. Verseiből tavaly év végén zenei album is született, a Magashegyi Underground zenekar negyedik nagylemeze, a Titkos Életem.

Az utóbbi években egyre több Tóth Krisztina mesekönyv is a polcokra kerül. Népszerű művei között találjuk a Járványmesét, ami a karanténlét feldolgozásában segít a legkisebbeknek, az Anyát megoperálták címűt, ami a daganatos betegségekről szól, vagy A lány, aki nem beszélt címűt, amit saját lánya örökbefogadásának története ihletett. A gyerekirodalomnak kevés olyan szerzője van, aki képes tabutémákat könnyeden a varázslatos mesevilág köntösébe bújtatni, ő ezt játszi könnyedséggel oldja meg. 

Jelenet a Pokémon go című előadásból (fotó: Éder Vera)

Tóth Krisztina két színpadi művel is büszkélkedhet. Első felnőtteknek szóló darabját, a Pokémon Go-t a Rózsavölgyi Szalon felkérésre írta 2018-ban. A Pokémon Go (rendező Csizmadia Tibor) szereplőinek sorsa igen közhelyes, elvágynak onnan, ahol épp vannak, el a valóságból, az életükből, a nyolcadik kerületi panellakásukból, és egymástól is. A dráma megrökönyödött férjalakja, Feri (Debreczeny Csaba), felesége, Adrienn (Bozó Andrea), aki a végsőkig kitart, az önző nagymama, Nana (Tímár Éva), és a bizonytalan sorsú felnőtt gyermek, Gabika (Hunyadi Máté), aki folyton menekülne a családtól, amely aztán mégis visszaszippantja és bekebelezi őt.

Tóth Krisztina legutóbbi színházi bemutatója az óvodai krimi történetét elmesélő, Denevér 2021 májusában a virtuális térben debütált, az Óbudai Kulturális Központ legfiatalabb házában, a 3K-ban, Dicső Dániel rendezésében. A drámai bonyodalmak ott kezdődnek mikor az óvoda gumidenevére, a plasztik kisállat eltűnése sokakat megbolygat, kiderül, hogy valójában hogyan is viszonyulnak egymáshoz a szülők, kiélesednek az ellentétek és előtörnek a rég elfojtott frusztrációk. A Denevér attól lesz még izgalmasabb, hogy a női karaktereit csak egy színésznő, Melkvi Bea alakítja, míg a férfi karaktereket Karalyos Gábor.

Karalyos Gábor a Denevér című előadásban (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

A szerző tollából született meg a már korábban említett Pixel, amit Forgács Péter rendező és a 2018-as végzős SZFE színészszakos osztály álmodott színpadra a Vörösmarty Színházban. A könyv fejezetei epizodikus jellegűek, önálló pixelekként is megállják a helyüket. Mindegyik címe egy-egy emberi testrész, amelyből a kötet végére felépül az “ember”, tele hétköznapi sorsok olykor felemelő, olykor a lélekörlő pillanataival.

A találkozásom a Pixellel, majd később más műveivel, úgy érzem sorsszerű volt. Akkoriban értettem meg ugyanis, hogy az élet nem olyan, mint egy hosszú regény, egybefüggő, olykor kiszámítható cselekménnyel és ugyanazon szereplőkkel. Az élet sokkal inkább sok kis epizód, sok különböző élet egybefonódása, annak minden magasságával és mélységével, pont, mint Tóth Krisztina Pixelében.

Kiemelt kép: Tóth Krisztina (fotó forrása: litera.hu)