Ezen a napon nem csak a magyar drámát ünnepeljük, hanem a magyar színházi élet egyik legfontosabb alkotójának, Pintér Bélának a születésnapját is. A Jászai Mari-díjas drámaíró, színész és rendező kezdetben az Arvisura Színházban tanulta a színjátszás alapjait, miközben bőrdíszművesnek készült. Darabjaiban gyakran megjelenik a népi zene, a néptánc, illetve a magyar falusi életmód. A tanyavilági motívumok Pintér Béla gyermekkorából erednek, hiszen sok időt töltött nagyszüleinél az Alföldön, ahol táncházba járt és megtanult citerázni is. Saját társulatát 1998-ban alapította, Pintér Béla és Társulata (PBEST) néven. Az eddig színész és rendezőként tevékenykedő Pintér a alkotócsoportjának írta meg első szövegkönyvét, amelyet további harminc követett, a szerepeket mindig a saját színészeire írja. A Társulat előadásai elsősorban a magyar valóságot, politikát és közéletet dolgozzák fel, gyakran abszurd módon elidegenítve mindezt a közönségtől. Néhány darabban megjelennek önéletrajzi motívumok, valamint a tánc és a zene is. A Pintér Béla és Társulata több mint húsz éves fennállása alatt világhírűvé vált: a Parasztopera című előadás New York-tól Moszkváig turnézott nagy sikerrel, de a Titkaink és a Szutyok is megérintette a külföldi közönséget.
Amikor Budapestre költöztem, megannyi színház végtelen repertoárja fogadott. A kultúrsokk szinte megbénított, olyan sok előadást szerettem volna megnézni egyszerre. Az ajánlások között többször is hallottam Pintér Béla nevét, és azt is, hogy a Társulat előadásaira szinte lehetetlen jegyet szerezni. Szerencsére az egyetemen előadásfelvételen láthattam a Parasztoperát, és rögtön érthetővé vált számomra a rajongás. Azóta pedig nekem is az a véleményem, hogy a PBEST a hazai színházi élet csúcspontja. Az Anyaszemefénye című előadás talán a kedvencem, nem hiába néztem meg kétszer is. Az idei évadban pedig volt szerencsém látni a felújított Kaisers TV, Ungarnt , amelynek intelligens humora és végtelenül kreatív története teljesen lenyűgözött. Elfogultságomat pedig csak fokozza az, hogy egy kedves barátomat is láthatom a színpadon, akire mindig büszke lehetek.
Melyik művét tartja eddigi pályája csúcspontjának?
Többet is emlegethetnék, de ha mindenképpen választani kell, akkor először a Parasztoperát éreztem egy akkori csúcspontnak. Fontos volt később a Titkaink is – egy olyan sorozat után, mint a Szutyok, a Tündöklő Középszer, a Kaisers TV, Ungarn, és A 42. hét, a Titkainkkal mindenképp elértünk egyfajta csúcspontra. Én személy szerint érzelmileg A bajnokhoz kötődöm leginkább, de remélem, hogy a következő darabunk, a Marshal Fifty-Six lesz az eddigi pályám csúcspontja.
Milyen látnia a művét megelevenedni a színpadon? Főleg, ha nem a saját társulata játékában?
Ha jó rendező nyúl hozzá, és egy ihletett koncepciót sikerül megvalósítania, akkor csodálatos érzés a nézőtéren ülve, hogy másokat is tudtam inspirálni és létrejöhetett egy nagyon erős mű. Van olyan, amikor valaki ügyetlenül nyúl hozzá, ilyet is láttam már sajnos, de szerencsére többségében vannak azok az előadások, amikor értő kezekbe kerülnek a műveim.
Kiemelt kép: Pintér Béla (Fotó: szinhaz.org)