A magyar dráma napja III. – Andi és Gabi

1984 óta szeptember 21-én ünnepeljük a magyar dráma napját, ez az a nap, amelyen 1883-ban megtartották Az ember tragédiájának ősbemutatóját a Nemzeti Színházban. Madách nagy hatású műve mellett szerencsére számos jelentős alkotás született eddig a műfajban, melyek közül ma megosztjuk veletek, hogy melyek a szerkesztőség kedvencei.

Andi – Katona József: Bánk bán

Katona József ötfelvonásos drámája, a Bánk bán, éppen idén ünnepli 200. születésnapját, 1820-ban jelent meg a végleges változata először nyomtatásban. Az első színházi bemutatóra 13 évet kellett várni – a kassai színtársulat 1833-ban játszotta először, ezt követően azonban felfedezte magának a szakma, és azóta is évről évre előveszik és műsorra tűzik a teátrumok a magyar irodalom három nagy klasszikus drámájának egyikét.

Ennek megfelelően azt gondolom, hogy mindenkinek van személyes élménye a Bánk bánról, nekem szerencsére több is. Az első mindjárt a gimnáziumból, amikor is a Káel Csaba rendezte mozifilmet láttam, amelyben Rost Andrea, Marton Éva és Kiss B. Attila játszották a főszerepeket. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy már itt rajongójává váltam, sőt… 16 évesen eleve nehéz befogadni a veretes szöveget, főleg operaként. Ki is maradt néhány év, 2016-ban Szabó K. István rendezése volt a következő – ebből egyébként televíziós felvétel is készült –, amelyet Békéscsabán láttam, és amely modern, ám a hagyományokat szem előtt tartó koncepciójával teljesen magával ragadott. Innentől kezdve örömmel ültem be minden Bánk bánra, és sosem kellett csalódnom. Vidnyánszky Attila prózai rendezését, amely most is fut a Nemzetiben, többször láttam, és minden alkalommal más finomságokat fedezek fel a gazdag szövetű előadásban. Mint ahogy az Erkel Színházban, majd idén a Margitszigeten látott operákban is, amelyeket szintén ő jegyez, és amelyekben elsősorban Molnár Levente tökéletes szerepformálása és énekhangja a legemlékezetesebb. A Katona Kamrájában látható Tarnóczi Jakab-rendezés pedig egyszerűségével, és a tűpontosan adagolt színészi játék miatt marad hivatkozási pont számomra, ha a Bánk bán valahol szóba kerül. Kíváncsian várom, hogy hol és mikor, illetve kinek az értelmezésében találkozom legközelebb az ikonikus mondatokkal!

Gabi – Székely Csaba: 10

Dráma. Rövid, tömör, csupán öt betűs szó, mégis óriási a hatása. Gyerekként kifejezetten tiltakoztam ellene, nem akartam sem olvasni, sem látni drámákat, mert maga a szó is megijesztett. Aztán persze idővel ez változott, és kifejezetten megszerettem a műfajt.  Jelenleg az abszolút favorit nálam a Radnótiban futó 10 című előadás Székely Csabától. Már a Bányavirággal is levett a lábamról, de a 10-el sikerült emelnie a téten. A tízparancsolatra épülő darabban a 10 főbűnt tíz kiváló színész játssza, de nemcsak játsszák, hanem végig is követik, mert mind a tízen végig a színpadon vannak, hol elől, hol a háttérben. Elsőre úgy tűnik, hogy minden szereplő egy magányos lélek a saját problémáival, de szép lassan összeáll a kép, hogy mindenkinek köze van a másikhoz, és mindenkinek nyomja valami a lelkét. Lehet-e, tudunk-e bűnök nélkül élni és tényleg csak arra valók a szabályok, hogy megszegjük őket? Tönkre tudja-e tenni egy bűn bárkinek az életét? Minden hibánkért mi magunk vagyunk felelősek, vagy a sors is ellenünk játszik? És vajon élhetünk-e boldogan bűnök nélkül?

A darab számomra elsőre rendkívül intenzív volt, merthogy valójában az is. Bevallom, a második vagy a harmadik alkalommal láttam, amikor úgy éreztem, hogy teljesen átlátom az egészet, és minden a helyére került. Mindhárom alkalommal lenyűgözött a színészek elképesztő munkája.  De nemcsak a színészek, minden a helyén van: a kissé puritán díszlet, a zene, a jelmezek, a mozgásvilág, ahogy kitöltik a teret az utolsó centiméterig. Ebben a darabban minden benne van, amiért érdemes színházba járni. Lehet izgulni, érteni, értetlenkedni, rácsodálkozni, nevetni, aztán a darab után hosszasan gondolkodni. Katartikus az élmény, „csupán” ahhoz kell kitartás, hogy bejussunk az előadásra.

Kiemelt kép: Kováts Adél a 10-ben (Fotó: Dömölky Dániel) és Molnár Levente Bánk bánként (Fotó: Zsigmond László)