“A magam szórakoztatására írok, és ha ezzel örömet okozok másoknak, az igazi ajándék” – Interjú Rényi Ádámmal

Bár a civil életben ennél jóval több mindennel foglalkozik, Rényi Ádám neve elsősorban novellái kapcsán lehet ismerős az olvasóknak. Az Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek történeteiből a 6SZÍN készít színpadi adaptációt, ennek kapcsán ültünk le beszélgetni Ádámmal, aki egyébként a 21. Század Kiadó társtulajdonosa is. Így az interjú során természetesen szóba kerültek a könyvpiacot sújtó csapások, a sikerkönyvek, az újrafordítások, valamint az is, hogy mennyire kockázatos a saját kiadónknál megjelentetni az általunk írt műveket.   

Biciklivel érkeztél az interjúra. Télen-nyáron ezzel közlekedsz?

Ahova tudok, igen. Nem vagyok nagy sportember, hegyre felfelé már nem megyek kerékpárral, de a belvárosban általában ezt használom. Nagy evangélistája vagyok a biciklis közlekedésnek, a gyerekeimet is jobbára kerékpárral szállítom. A hétköznapokban például alig használjuk az autót.

A rövid kitérő után: írói és egy kiadó társtulajdonosi minőségében fogok beszélgetni veled, de ha jól tudom, te jóval több vagy ennél.

Valóban. Eredendően újságíró vagyok én is, sokáig foglalkoztam PR-ral és kommunikációval. Tulajdonképpen most is ezen a területen dolgozom, kommunikációs főtanácsadó vagyok a Városházán. Emellett tanítok a Metropolitan Egyetemen, írok, foglalkozom a 21. Század Kiadóval, bár annak a vezetője Bárdos András, én csak a „csendes társ” vagyok. Illetve, 21 éve kezdtem foglalkozni televíziós vetélkedőkkel, kérdésszerkesztőként és -íróként.

Ennyi minden hogyan fér bele 24 órába?

A munkahelyemet nem számítva a legtöbb szezonális, így jól kiegészítik egymást. Alapvetően rövid novellákat írok, ami abból a szempontból nem nehéz, hogy ha megvan az ötlet, akkor csak egy-két lopott óra kell, hogy papírra vessem őket. Most kicsit többet kellett a szövegekkel foglalkozni a készülő színpadi mű bemutatója miatt, de igazából ez egy nagyon kellemes dolog. Egy dokumentumban vezetem az ötleteket, és amikor van időm, írok. Persze vannak nehezebb időszakaim, amikor azt sem tudom, hova kapjak.

Érdekes, hogy azt mondod, hogy a novellaírás viszonylag egyszerű, mert a legtöbb író azt mondja, hogy az az egyik legnehezebb műfaj.

Én nem érzem nehéznek, pontosabban azt mondanám, hogy nekem ez a műfaj megy. Nem minden novellám jó vagy egyformán jó, de ebben érzem magam a legjobban. Akkor írok, amikor van ötletem és kedvem. Nyár elején jelent meg a második kötetem, azóta 5-6 novellát írtam és van további 13 a fejemben. Ha az ember agya erre rááll, szerintem könnyen megy.

A kritikák Roald Dahl-hoz és Örkény Istvánhoz hasonlítanak. Mennyire értesz egyet ezzel?

Egyrészt rettenetesen megtisztelő minden ilyen hasonlat, főleg mert nagyon szeretem őket. Nagy színházőrült vagyok, számomra a magyar drámairodalom csúcsa a Macskajáték. Szóval, amikor ezeket olvastam – főleg az első kötet megjelenése után – jól estek, ugyanakkor az emberben mindig van egy olyan ambíció is, hogy ne hasonlítsák senkihez, állja meg a helyét önállóan. Persze, ha valaki magyar közegben abszurdot, groteszket ír, óhatatlan, hogy előkerüljön Örkény neve.

Mindkét szerző több műfajban is alkotott. Te is gondolkodsz mesében, regényben vagy színműben?

Színdarabban igen, regényben nem. Ez persze változhat, de jelenleg úgy érzem, nem vagyok eléggé elmélyült és türelmes egy regényhez. Nem tudom elképzelni, hogy több száz oldalon keresztül ugyanazokkal figurákkal foglalkozzam. Nekem nincsenek írói ambícióim, hogy minél nagyobb életművem legyen, az a fontos, hogy olyan dolgokat csináljak, amit szeretek. A magam szórakoztatására írok, és ha ezzel örömet okozok másoknak, az igazi ajándék. A visszajelzés ugyanakkor nagyon fontos: ha azt látom, hogy tetszik másoknak, amit csinálok, az hajt előre, hogy újból olyat akarjak írni, ami tetszeni fog. Az én életemet nem az írás határozza meg, egyrészt mivel ma, Magyarországon ebből nem sokan tudnak megélni, másrészt pont azt a szabadságot élvezem benne, hogy akkor írok, amikor kedvem, időm, ötletem van és nincs semmilyen kényszer.

A novellákból készült előadás, A hosszú élet titka február végén debütál a 6SZÍN-ben. Honnan jött a színpadi adaptáció ötlete?

Lengyel Andor filmes rendező – mostanában főleg reklámfilmeket és a klipeket készít – barátommal kezdtünk arról beszélgetni, hogy azt a hatást, amit a novellák kiváltanak – meghökkentés, drámaiság, humor –, hogyan lehetne más platformon is megmutatni. A 6SZÍN nyitott volt erre, velük koprodukcióban jön létre az előadás. A folyamatban az volt az érdekes, hogy tudtuk előre, hogy kevés színésszel fogjuk megcsinálni. Ennek tudatában válogattuk ki a novellákat, de nem egyet alaposan át kellett dolgozni. A Dalma asszonyban eredetileg három idős nő szerepel, de nekünk csak egy korban megfelelő színésznőnk van, ezért ezt átírtuk. Lesz olyan, ahol csak az alapötlet marad meg, a szereplők teljesen mások. Akad olyan, amit azért kellett meghúzni, mert olvasva ugyan rövid, de színpadon túl hosszú lett volna. Ebben az izgalmas folyamatban nagy segítségemre volt Enyedi Éva dramaturg, akinek hatalmas rajongója vagyok évek óta.

Ezek szerint az olvasóknak lesz része bőven meglepetésben, amikor megnézik az előadást.

Abszolút. De szerintem sokat fog az is hozzáadni a történetekhez, hogy a karakterek valóban életre kelnek. Tavaly és idén is volt könyvbemutatóm a Margón, mindkétszer Náray Erika olvasott fel két-két novellát. Rám már az nagy hatással volt – pedig én írtam őket –, hogy egy színész hangján szólaltak meg ezek a mondatok. Amikor elkezdtünk dolgozni az adaptáción, már tudtuk, kik lesznek a szereplők, ennek fényében dolgoztunk, ma már el sem tudnék képzelni rajtuk kívül mást.

A próbafolyamatban mennyire veszel részt?

Az olvasópróbán, illetve egy-két alkalommal ott voltam, de nem szeretnék ennél jobban belefolyni. Mondják, hogy a legjobb szerző a halott szerző, sőt a több mint hetven éve halott, külföldi szerző. (nevet) Én nem vagyok rendező, Andor viszont az, az ő felelőssége, hogy milyen lesz a darab. A kocsimat sem javítom meg, ha elromlik, mert nem vagyok autószerelő, jobb, ha az csinálja, aki ért hozzá. Természetesen, ha kikérik a véleményemet, elmondom. Nem mindig könnyű visszafogni magam, de azért igyekszem.

Rátérve a könyvkiadásra, kezdem a legnegatívabb kérdéssel: mennyire lett manapság luxuscikk a könyv?

Olyan szempontból nagyon nehéz a helyzet, hogy sok negatív hatással kellett szembenéznünk az elmúlt másfél évben. Kezdve az elszálló papírárakkal – amit egy ideig tetézett a súlyos papírhiány is –, a forint ingadozó árfolyamán át (minden előleget, jogdíjat dollárban vagy euróban kell fizetni), az energiaárakig bezárólag, amelyek a nyomdai és az irodai költséget is megnyomják. Ezzel együtt a személyi költségek is megnőttek: a KATA eltörlését és az inflációt a munkavállalóknál kompenzálni kell, valamint a vásárlói erő is csökken. Ez mind együtt jár azzal, hogy a könyvek drágábbak lettek. Mindennek ellenére mégis azt gondolom, hogy könyv volt, van és lesz, mindig akad rá igény és kereslet. Összegezve: érezhető nehézségek vannak, de nincs összeomlás. A december a karácsony miatt mindig erős hónap, a jövő évet egyelőre nehéz megbecsülni. Az viszont már most látszik, hogy még jobban kell dolgozni azon, hogy jó címekkel jöjjünk ki, és ugyanilyen fontos, hogy maga a kiadás is igényes legyen, hogy az olvasó tényleg azt mondja a végén, hogy ezért megérte pénzt kiadni. Sok minden múlik azon is, hány nagy címet tudtál kiadni egy évben.

Mennyire borítékolható, hogy egy külföldi sikerszerző, mint például Sally Rooney, itthon is az lesz?

Nincs ilyen automatizmus, de a valószínűség nagyobb. Olyan nem nagyon akad, hogy ami külföldön bukás lenne, az nálunk siker lesz; inkább az ellenkezője igaz, de szerencsére az sem gyakori. Rooney-ban az a jó, hogy telibe talált egy olvasó generációt, akik keresik ezt a fajta irodalmat, és ez független az országtól. A Mészáros és az Ökörszem például óriási siker Amerikában, hatalmas várakozás előzte meg, nálunk lassabban indult.

Mondjuk ez a könyv pár hete jelent meg, még van ideje befutni.

Persze, bármi lehet, ilyen korán nem lehet következtetéseket levonni.

A true crime storyk Amerikában egyébként is nagyon futnak, de itthon még nem igazán vetette meg a lábát.

Attól függ. Nekünk a legsikeresebb szerzőnk, Dezső András pont ebben a műfajban alkot: Maffiózók mackónadrágban, Magyar kóla, Fedősztori. Simán lehet, hogy a műfaj regényesített alfaja, mint amilyen Alaina Urquhart könyve, némi késéssel fog meghonosodni Magyarországon.

A 21. Század Kiadó egyik legnépszerűbb sorozata a KULT Könyvek, amelyben modern szépirodalmat hoztok el valóban gyönyörű kivitelezésben. Egyetlen negatívumot tudnék felróni: kizárólag angolszász szerzők szerepelnek a sorozatban.

Ebben teljesen igazad van, mi is többször beszéltünk már róla, hogy jó lenne nyitni más nemzetek felé. Ugyanakkor ehhez az is hozzátartozik, hogy az angolszász könyvpiac óriási, így több információnk van arról, mi az, ami sikeres, ami működik. Ahhoz, hogy kiterjesszük a sorozatot, jobban meg kellene ismerni más nyelvű piacokat, hogy lássuk, melyik címek tudnának sikeresek lenni itthon is.

A szépirodalomnál maradva: több életműsorozatot (Hemingway, Paul Auster, Jonathan Franzen, John Updike, Philip Roth) is gondoztok. Van még igény például Hemingwayre?

Fontos tudni, hogy Hemingwaynek hosszú évekig nem volt magyarországi kiadója. Nagyszüleink polcán ott lehetnek ezek a regények, novelláskötetek, de azok már nagyon régi kiadások. Ha valahol kötelező olvasmány volt, nehezen lehetett beszerezni. András ötlete volt, hogy vágjunk bele, kiadói presztízsként tekintett erre. Később bebizonyosodott, hogy nemcsak presztízs, hanem kereskedelmi szempontból is sikeres vállalás lett, várják és keresik az új kiadásokat. 

Ha már klasszikusok: az idei év legnagyobb dobása a Háború és béke, amelyet Gy. Horváth László fordított újra.

Azt hiszem, ennek is András volt az ötletgazdája. Úgy gondolta, hogy a Háború és béke egy remekmű – tényleg az –, de sokszor előfordul, hogy ezek az írások az adott kor olvasóját már nem tudják megszólítani azon az irodalmi nyelven, amelyre egykor lefordították. Pont Gy. Horváth mondta, hogy a Háború és békét minden generáció számára le kell fordítani, mert akkor tudja ugyanazt a hatását újra és újra elérni, amit kiadásakor. Ez egy nagyon komoly vállalkozás volt a részünkről is, reméljük, hogy meg fogja találni a közönségét, és ezáltal életben tudjuk tartani ezt a művet.

Mennyire kockázatos újrafordítani egy klasszikust? Jó pár évvel ezelőtt a Zabhegyező új fordítása eléggé nagy port kavart.

Annál a regénynél véleményem szerint a címváltozás (Rozsban a fogó) okozott nagy felháborodást, mert a Zabhegyező mint cím ikonikussá vált hazánkban. Biztos vagyok benne, hogy jóval többen illették kritikával, mint ahányan ténylegesen elolvasták. De a Háború és béke maradt Háború és béke. (mosolyog)

Van olyan kötet, amihez viszont szerinted sem szabad nyúlni, mert annyira ikonikus, egyedi a fordítása? Gondolok itt például a Micimackóra, amelyet Karinthy magyar szövegével olvashatunk.

Erre a kérdésre nem mernék válaszolni, hiszen nem vagyok irodalomtudós vagy szerkesztő. Olvasóként azt mondom, hogy könyveket azért írnak, hogy olvassák őket. Ha egy újrafordítástól olvashatóbbá válik, az nem árt neki. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a korábbi fordítás rossz vagy értéktelen lenne. Shakespeare-t is hányan fordították le az elmúlt kétszáz évben, de ettől még Arany János magyar szövege sem válik kevesebbé, csak némelyik dráma azzal már nem működne ugyanúgy.

A szépirodalmon túl nagyon sok zsánerben mozogtok otthonosan: krimik, chick-litek, szórakoztató irodalom, magyar szerzőket is felkaroltok, sőt tavaly elindítottátok a Next21 alkiadót. Hogyan zajlik a kiválasztás folyamata?

Berta Ádám, a kiadó főszerkesztője és Bárdos András hozza meg a legtöbb esetben a döntést. Néhány ötletet és szerzőt Finy Petra kolléganőnk hoz, de javasoltam már én is, Dezső Andrásra például kimondottan büszke vagyok, de említhetném Kordos Szabolcs, Merker Dávid és Koniorczyk Borbála nevét is. A jogkezelőkkel is kimondottan jó kapcsolatot ápolunk, ők jól ismerik a mi portfóliónkat, ez alapján is ajánlanak nekünk könyveket kiadásra. De előfordult már az is, hogy egy-egy könyvért nagyon komoly licitálásban kezdtünk más kiadókkal. A könyvkiadásban sokat kell mérlegelni, hogy mi az, ami megéri, és mi az, ami nem. Egy a lényeg: több jó döntésed legyen, mint rossz.

Muszáj megkérdeznem: mennyire volt számodra evidens, hogy a novelláid a saját kiadódnál jelent meg?

Ez valóban nehéz ügy volt, mert pont azt akartam elkerülni, hogy azt gondolják, csak azért jelent meg, mert társtulajdonos vagyok a kiadóban. Ez személyes kockázat is volt részemről, mert ha bukás lett volna, akkor minden szempontból kínos helyzetbe kerülök. A kollégák előtt azzal, hogy rájuk erőltetem a szövegeimet és kudarcot vallunk miattam, a piac előtt pedig azzal, hogy jogosan merülhet fel a kérdés, mennyire értünk a kiadáshoz, ha olyat írok, ami nem teljesít jól. Ugyanakkor az is fura lett volna, ha más kiadóknál kezdek el kopogtatni. Szerencsére az Osztálytalálkozó már a második utánnyomáson van túl, és A bezzeggyerek is szépen fogy, a kritikák is jobbára pozitívak.

Ha egyetlen címet kellene ajánlanod a nálatok idén megjelent kötetek közül, melyik lenne az?

Egyet nem tudok, csak kettőt. (mosolyog) Nagyon büszke vagyok az új Hosszúlépés könyvre (Hosszúlépés a körúton túl), valamint Kordos Szabolcs Egy város titkai című kötetére. Utóbbira főleg azért, mert Szabolcs régi szerzőnk, jó minőségben és jó stílusban ír, ráadásul úgy volt képes megújulni, hogy mindazt, amit szeretünk benne, megmaradt. Egy humoros, szórakoztató, ugyanakkor pontos és informatív könyvvel jelentkezett. Remélem, hogy sokan fogják szeretni.

Kiemelt kép: Rényi Ádám (Fotó: 21. Század Kiadó)