A Madách Színház a koronavírus okozta helyzetre való tekintettel új színházi műfajt teremtve elindítja az élő színházi bemutatóit és előadásait az online térben.

A színház célja, hogy rendhagyó körülmények között is létrehozza az élő előadások izgalmát, és valóságos színházi élményt adjon, ami a nézők szeme előtt születik meg. A bemutatókra színészpárokat kértek fel, akik az otthonaikban adják majd elő a különböző darabokat. Szirtes Tamás igazgató közleményében arra bíztatja a nézőket, hogy ők is „együtt játszanak” a színészekkel, és tekintsék saját nappalijukat a nézőtérnek, öltözzenek ki, mintha valóban színházba mennének, és persze kapcsolják ki mobiltelefonjaikat. Az előadás előtt és után készült „színházi selfieket” pedig örömmel várja a Madách csapata, amiket szívesen meg is osztanak hivatalos közösségi felületeiken.

Június 4-én, 20 órakor Carol Rocamora amerikai írónő Anton Csehov és Olga Knipper színésznő levelezései alapján írt Örökké fogd a kezem című előadása kerül bemutatásra, majd ezt követően június 11-én, 20 órakor pedig Bernard Slade Jövőre veled ugyanitt című komédiáját tekinthetik meg az érdeklődők. Mindkét bemutató próbái már a napokban megkezdődtek. A szereposztásokról, a további előadások időpontjáról, valamint a jegyvásárlási lehetőségekről a színház hamarosan további információk fog megosztani közönségével.

Kiemelt kép: A Madách Színház élő bemutató-sorozatának első plakátja (Fotó: Madách Színház)