„A Liliom a felelősségvállalás és a felelősség nem vállalás közötti vékony mezsgyén mozog” – interjú Bordás Rolanddal

Március 21-én mutatják be a Nemzeti Színházban Molnár Ferenc legtöbbször színpadra alkalmazott drámáját, a Liliomot. A Fejes Szabolcs negyedéves rendező szakos hallgató által színpadra állított előadás címszerepét a Junior Príma-díjas Bordás Roland alakítja. Őt kérdeztük a próbafolyamat közepén.

Három hét múlva premier, hogy álltok a próbákkal?

Már bőven a felén túl vagyunk, és szerintem elég jól állunk. Magyarországon viszonylag kevés az idő egy ilyen anyag letisztázásához, 5, 6 vagy 7 hét áll általában rendelkezésre, a 8 az már tényleg a plafon. Nekünk összesen 8 hetünk van, de ebben benne van számtalan felújító próba, – ugye mi évközben is felújítunk, nem úgy, mint más színházak –, rengeteg tájelőadásunk van, külföldre is sokat utazik a társulat, és az elmúlt időszakban több beugrás is volt.

A tavalyi évadban több kőszínház is bemutatta a Liliomot, volt köztük klasszikus, és egészen formabontó megoldás is. A tiétek milyen lesz?

Alapvetően a klasszikus a kiindulópont, de lesznek benne abszolút modern elemek. Szövegét tekintve maradunk az eredeteinél, nincsenek benne óriási húzások, kicsit belenyúlunk a mai korba, a mai züllöttségnek a megfogalmazásába, de ezek apróságok, csak hogy az íze jobban kijöjjön, megpróbáljuk kicsit magunkévá tenni. Az eredeti szöveg persze elképesztően  gyönyörűséges, önmagában is megél, de hát azóta elég sokat változott a világ. Molnár olyan dialógus sort írt ebbe a műbe, hogy 3-4 oldalban meg tud mutatkozni a mély szerelem, szinte a semmiből. Félszavakban, fél mondatokban vannak írva a dialógusok és hihetetlen amplitúdón tud ugrálni a mi játéklehetőségünk is. Folyamatosan mozog, rengeteg állapotváltozás van benne kettő és fél mondaton belül. Zseniálisan meg van írva, nincs túlbeszélve, nagyon szeretem az ilyeneket.

A napokban egyébként volt egy érdekes találkozásunk Patkós Marcival és Hajduk Karcsival, annak kapcsán, hogy Marcinak megszületett a kisfia. Ez abszolút egy „AHA” élmény volt, hogy ott vagyunk egy ilyen csodálatos dolognak a kellős közepén, amikor elkezdődik egy új élet, és Marci egyből fel is hozta hogy jó, akkor most itt vannak a Liliomok. El is kezdődött egy kis szakmai csevej. Karcsival nagyon sokat beszélgettünk erről, őt láttam, Marcit sajnos még nem, és többféle más adaptációt is. Nemrég a Kassai Állami Színházban játszottunk, és ott is fut egy Liliom előadás, arról láttam legutóbb felvételeket. Jó azt látni, hogy  milyen sok féle módon nyúlnak hozzá ehhez az anyaghoz.

Fejes Szabolccsal volt már bármilyen közös munkád, kapcsolódásod?

Nem. Ő Vidnyánszky tanár úr végzős osztályába jár, látott engem több előadásban, és én is hallottam róla. Sokan mondták, hogy ügyeskezű rendezőhallgató és én bátran merem állítani az eddigi próbák alapján, hogy tényleg az.

Gördülékenyen megy vele a munka?

Abszolút. Megfelelő mennyiségben elemzett, megfelelő mennyiségben ültünk az asztalnál. Nem tudom, hogy hány rendezése volt eddig, de ahhoz képest, hogy egyetemista, eléggé rutinosnak bizonyul. Nem kell leülni és órákat vagy hosszú perceket eltölteni, hogy megmagyarázzuk egymásnak, hogy ez meg az miért van. Egy nyelvet beszélünk vele, emiatt jól tudunk haladni.

Azt nyilatkozta a darabról, hogy szerinte azért is aktuális, mert a mai 20-as, 30-as generáció se tudja vagy akarja feltétlenül vállalni a felelősséget a tetteiért. Te, mint a 30-as generáció tagja, hogy látod ezt?

Liliom a felelősségvállalás és a felelősség nemvállalás közötti vékony mezsgyén lavíroz. Ez egy válaszút tulajdonképpen. Olyan mint egy szerpentin. Fel lehet mászni az egyik oldalra, vagy lehet csúszni a másikon. Julika szempontjából abszolút egy felnövéstörténet és szenvedéstörténet is egyben. Liliomnál pontosan tetten érhető a felelősségvállalás és felelősség nem vállalás kérdése. Miért vet véget az életének? Azért, mert jót akar, vagy azért, mert egyszerűen nincs annyira bátor, hogy felvállalja, ami következik? Csak szimplán szerinte nincs más kiút? Ha 30 éves korunkban Isten erőt meg egészséget ad nekünk, akkor még van mondjuk 40-50 évünk – hogy ha minden összejön –, és ez az egész élet. Pont ebben az időszakban nő fel az ember. Ez most 25 és 35 korunk között történik, nagyon ki van tolódva, 40-50 évvel ezelőtt ez egyáltalán nem így volt. Pontosan tudjuk, hogy akkor tizenévesen teljesen hétköznapi dolog volt a gyerekvállalás. Nem tudom, hogy meddig lesz ez ennyire átrajzolva. Lehet, hogy egyre inkább. Ki tudja?

Bordás Roland felnőtt már?

Hú, hát attól függ, hogy miben. Nem szeretnék annyira felnőni, hogy abból a fajta játékosságból, ami ehhez a pályához kell veszítsek. Ehhez kell egy kis gyermeki lélek. Aki azt mondja, hogy nem, az szerintem hazudik, vagy festi magát. Muszáj. Agárdi Gábor mondta azt, Isten nyugosztalja, hogy aki este 7-től 10-ig azt képzeli, hogy ő Anglia királya, az nem teljesen normális. Nekünk muszáj azt képzelnünk, hogy azok vagyunk, különben nem lesz jó, amit csinálunk! Hogy felnőttem-e? Sok szempontból igen. Nincs gyermekem, nincs feleségem. A korosztályomban nagyon sok embernek már van. Későn érő típus vagyok alapvetően. Nem várhatja el tőlem se a társadalom, se senki körülöttem, hogy siettessem ezeket az életeseményeket. Ezek fontos kérdések, és borzasztóan súlyos döntések! Sokan vannak az ismeretségi körömben, akiknél felütötte a fejét az a fránya elkapkodás. Nem feszengek ilyesmin. Mindennek eljön az ideje. Számomra ez a mostani időszak inkább érési folyamat, sok dologban nagyon gyakorlatias vagyok, mivel hamar fel is kellett nőnöm az élet bizonyos területein. Az, hogy egyedül intézek dolgokat magamnak, önállóan próbálok létezni, már nagyon régóta így van. A családalapításhoz még kicsit nyughatatlannak is érzem magam. Szeretek egyedül lenni, szeretek a gondolataimmal lenni. Szeretem, ha nem mondják meg, hogy mit kell csinálni. És az is benne van persze, hogy még nem találtam meg azt, aki majd okosan rájön arra, hogy lehet ezt megzabolázni. Vagy esetleg irányítani? Bár azt nem szeretném. Elég ha Anyukám tudja (nevet). 

Amíg jön, akinek jönnie kell, addig sem telnek tétlenül a napjaid: 18 futó előadásban játszol. Nem sok ez egy kicsit?

Nem párhuzamosan mennek, de hát azt látod, hogy most is egy szövegkönyv van előttem. Elég kemény, bár most pár darab éppen nem fut. De igen, valóban sok. Ha most tizennyolc lenne egymás után, vagy egyszerre itt lenne mondjuk két-három hónapon belül, hát az rengeteg lenne, azt egyszerűen nem lehetne abszolválni.

De nagyjából 18 előadás szövege van a fejedben egyszerre?

Igen, valahogy így, bár a régebben játszottakat azért most nehéz lenne felidézni.

És ehhez képest nem érettségiztél le elsőre?

Mivel nem szerettem, ha megmondják, hogy mit csináljak, ami egy elég rossz tulajdonság ebben a szakmában, mert a rendezőnek pont az a feladata, hogy megmondja… Szóval ők a kivételek, nekik „megengedem”, de van, amikor egy jó ötletem támad, és akkor megpróbálom felülírni az utasításokat. Persze az okosabbikja mindig észreveszi. Azokat szeretem, akik ezt észreveszik. Fel tudok rájuk nézni, függetlenül attól, hogy fiatalabbak vagy idősebbek. Annak idején ez nehéz volt, mert voltak tanárok. akiknek nem szerettem megfelelni. Ilyen volt a matek tanár. Nem is engedett érettségizni.

Ha már a számoknál vagyunk: öt évvel ezelőtt mondtad, hogy a Részegek a legmeghatározóbb előadásod. Ez változott azóta? Főleg ilyen mennyiségű darab mellett?

Felül azóta sem írta másik előadás, inkább kiegészítette. Például a Rocco és fivérei, amit Vidnyánszky tanár úrral csináltunk. Ez az előadás mind mentálisan, mind pedig fizikálisan nagyon kemény és megterhelő volt. Ott azt éreztem, hogy van egy mély levegő az elkövetkezendő pár évre. Imádtam játszani. Aztán volt a Mester és Margarita, amit szintén magamon belül a Részegek mellé való gyűjteménynek érzek. De ilyen most az Esthajnal, amit szintén nagyon szeretek. Abszolút a Don Juan is. Remélem, hogy a Liliom is ide fog tartozni. Itt a feladatoknak a minősége ami inspirál… hogy bele kell halni,  bele kell bolondulni kicsit és elburjánzik feletted a sok minden, amit meg kell tanulni, magadévá kell tenni, összecsapnak a fejed fölött a hullámok. Ez izgat igazán.

Van olyan, hogy szabadidőd?

Van, persze. Az embernek arra van ideje, amire akarja. Kikapcsolódni, anyukámra mindig. Sajnos sokszor akkor is színészben maradok, de hát ez ilyen.

Tehát akkor is színész vagy, amikor lenne lehetőséged ebből kikapcsolni?

Őszintén? Igen. Az Instagram mentés fül alatti Al Pacino-s meg De Niro-s rövid videók, vagy egy-egy filmnek a megnézése is azt a célt szolgálja nálam, hogy mit kell még jobban csinálni. Bomba jó Scorsese filmjeleneteket szokott feldobni az Instagram. Tarantino, uhhh… pláne. Ne nézz így, ezt halál komolyan mondom!

Ez megnyugtat, kikapcsol?

Abszolút. Vannak az ikonikus jelenetek, vagy inkább filmtörténeti alkotások, ezeket gyűjtögetem.

Szépen vissza is kanyarodtunk a felnövéstörténethez!

Bizony! Meg a felelősségvállaláshoz! Hogy kinek mikor jön el az ideje? Kiben mikor jön el az idő? Az egyetemen fele ennyit foglalkoztam ezekkel a dolgokkal. 20-21 éves koromban nem érdekelt úgy az információ. Megcsináltam, ami a dolgom volt és kész. Nem volt információ éhségem. Most meg a 10 órás próbára félholtként jövök sokszor,  mert van, hogy hajnali 4-ig olvasok, közben meg egy dokumentum film pörög a laptopon. Ott a szövegkönyv is a kezemben, a telefonomon meg a rali világbajnokság állását vizslatom.

És erre mind tudsz figyelni egyszerre?

Próbálok. Nyilván nem úgy, mint egy nő. Nem vagyok otthon a multitaskingban, de a végletek embere vagyok. Tizenhárom évvel ezelőtt semmi, most meg mindent is érdekel. Tudom, hogy 6 óra múlva próba, 4 óra múlva fel kéne kelni meg átnézni a szöveget… Reggel tízkor meg úgy ülök, mint aki szétbulizta magát, miközben csak gyűjtögettem a kis információimat.

Azt mondják a kíváncsiság fiatalon tartja az embert, biztos, hogy jól fog ez még jönni neked.

Próbálok majd erre gondolni, amikor mondjuk Churchill dokumentumfilmjét nézem, miközben a Liliom szövegét kéne tanulnom.

Jól vagy, minden ok?

Szerintem igen. Liliomot próbálok, egészséges vagyok. Mi kell még?

Nyitókép: Bordás Roland (Fotó: Steindl Gabriella)