Most először fordult elő, hogy az International Travel Awards története során egy fejlesztés három kategóriában is díjat hozzon el, ez a bravúr idén a Liget Budapest Project-nek sikerült: A világ legjobb turisztikai fejlesztése, valamint Európa legjobb családbarát fejlesztése lett, a projekt keretében megvalósult Magyar Zene Háza pedig Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést hozta el a megmérettetésről.

Az International Travel Awards díjátadó gáláját Dubajban tartották szombaton, a díjakra számos kategóriában érkeznek jelölések épületekre, természeti látványosságokra és különleges látnivalókra, amelyek közül a győztest a zsűri értékelését követően közönségszavazással választják ki. A turisztikai szakemberek, a média és a látogatók idén is a világ minden tájáról szavaztak a jelöltekre a Közel-Keletről, Ázsiából, Európából, Afrikából, Amerikából és Óceániából egyaránt. Ezek közül emelkedett ki a Liget Budapest Project.

 „Nagy büszkeség, hogy a Liget Budapest Projekt, Európa jelenleg legjelentősebb kulturális beruházása, és az ennek részeként megvalósított Magyar Zene Háza jelentősen hozzájárul az ország és a főváros turisztikai vonzerejéhez, amit a turisztikai szakma képviselőinek elismerése mellett a közönség szavazatai is visszaigazoltak. Ezt a kiemelkedően magas látogatószámok mellett az is bizonyítja, hogy az egyik legfontosabb idegenforgalmi megmérettetésén, az International Travel Awardson három elismerést is elhozhattunk” – mondta el díjak kapcsán Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója. „Elsődleges céljaink között volt, hogy a Városliget, mint turisztikai attrakció bekerüljön a Budapestre érkezők kötelező látogatási pontjai közé. A Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum vagy a Ballonkilátó külföldi látogatóinak emelkedő számai alapján látható, hogy felkerültünk a nemzetközi turisztikai térképre. A hosszú távú cél pedig az, hogy a parkba folyamatosan olyan megújuló kulturális tartalom, rekreációs élmény költözzön, ami miatt önmagában is érdemes elindulni Budapestre és hosszabb eltöltetni itt, sőt, akár újra és újra vissza is térni. A világ legrangosabb turisztikai és ingatlanfejlesztési díjainak birtokában immár elmondhatjuk, hogy mindenki fölkapja a fejét a Liget projekt egyedisége és komplexitása kapcsán, hogy itt több mint 100 éves intézmények békésen megférnek egymás mellet a kiemelkedő építészeti minőséget képviselő újakkal és alkotnak egy élő rendszert, miközben a természet, a park élményfunkciókkal, rekreációs lehetőségekkel körülöleli őket.”

Kiemelt kép: Liget Budapest Projekt (Fotó-Palkó György, ligetbudapest.hu)