Chikán Erika fényképész fotókiállítása nyílik meg szeptember 15-én 16 órától a Duna Plázában. A tárlatot egy hónapig tekintheti meg a közönség.
A színészportrékból álló kiállítás ötletét Janikovszky Éva 2013-ban bemutatott, A lemez két oldala című darabja szolgáltatta, amelyet Tollár Mónika dramaturg-rendező álmodott színpadra az írónő halálának tizedik évfordulójára. A felnőtteknek szóló könyvből készült produkció mindennapi emberi játszmákat mutat be, igazi janikovszkys, humoros stílusban.
„Chikán Erika fotográfus képein azok a művészek láthatók – a teljesség igénye nélkül -, akik az elmúlt kilenc évben a színpadon életre keltették az írásokban szereplő halhatatlan női és férfi alakokat. A legváltozatosabb szereposztásban játszottak örömmel egymással duettben, trióban vagy kvartettben számos helyszínen. E portrék valójában a mi, saját különféle arcainkra segítenek (pontosabban engednek) közelebbről és mélyebben rátekinteni” – mondja Tollár Mónika.
A dramaturg-rendező Lórán Barnabás ’Trabarna’ mellett nyitja meg a kiállítást, ahol majd megelevenednek a darab egyes részletei is Kovács Patrícia, Horváth Lili, Kovács Vanda, Kakasy Dóra, Inotay Ákos, Elek Ferenc, Aradi Tibor, Lorán Barnabás ‘Trabarna’ előadásában.
Kiemelt kép: A lemez két oldala fotókiállítás plakátja (Forrás: Chikán Erika Facebook oldala)