A Spirit Színház 2020 első hónapjaiban is izgalmas előadásokkal várja a közönséget. Perjés Jánossal, a teátrum alapítójával, művészeti igazgatójával az évad második felének bemutatóiról, a társulathoz csatlakozó vendégművészekről beszélgettünk, valamint szóba került a legutóbbi a bemutató, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról is. 

Ahogy beléptem a színházba, azonnal észrevettem, hogy alapos felújításon, átalakításon esett át az előtér.

Igen! A Spirit Színház felújítása-megújulása már évad elején megkezdődött, amikor megnyitottuk a kamaratermünket, így jelenleg két játszóhellyel rendelkezünk. Mostanra sikerült eljutnunk odáig, hogy a színház egész nap nyitva van, kialakítottunk egy büfét, ami az utcáról is megközelíthető, tehát bárki betérhet hozzánk, színházlátogatási kötelezettség nélkül is. Az volt a célunk, hogy kialakítsunk egy olyan közösségi teret, ahol nyugodtan tudnak akár olvasni, akár társalogni az emberek. Emellett kialakítottunk egy szekrényes ruhatárt, továbbá a fenti nézőtéren a burkolatot is cseréltük.

Hogyan értékelné az első félév bemutatóit, előadásait?

Azt hiszem, a legtöbb előadásunk megtalálta a maga közönségét. Az évadot egy viszonylag friss, 2011-es amerikai darab bemutatójával kezdtük, ez volt A kitaszított Léner András rendezésében. Ezzel a történettel is a különbözőségekről beszélünk, csak éppen itt származásbéliről esik szó. Nagyon izgalmas és érdekes előadás, amely a különböző vallásokat, szokásokat és gondolati ellentéteket, ütközéseket járja körbe. Ezt követően egy igazi klasszikust mutattunk be, Sütő András Advent a Hargitán című darabját. A kamarateremben játszott előadások nálunk a „zárt ajtók mögött” szlogennel futnak, mert mindegyik történet olyan tabutémát dolgoz fel, amelyet az emberek szeretnek a szőnyeg alá söpörni. Itt legutóbb Francois-Marie Banier igaz történeten alapuló drámáját, a Soha nem szeretteleket láthatta a közönség. Ez a dráma egy anyáról szól, aki a sajátos szeretetével teljesen elnyomja a fiát, rátelepszik, gyerekkorában pedig szexuális abúzust követett el ellene.

Perjés János a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabban (fotó: Kővágó Nagy Imre/Spirit Színház)

A legutóbbi bemutatójuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról volt, amelynek a fogadtatása eléggé megosztó lett.

Igen, ez tulajdonképpen egy kísérlet volt nálunk. Czeizel Gábor korábban már rendezte ez az előadást Debrecenben, szintén egy kisebb játszóhelyen, szerepösszevonásokkal. Presser Gábor nagy örömmel fogadta, hogy kamaratérben mutassuk be a darabját, ezáltal még jobban tudnak a nézők magára a történetre fókuszálni. Mindenki zenés műként tekint erre a darabra, mi ezt kicsit megfordítottuk: egy komoly, erős mondanivalóval rendelkező drámát csináltunk, amelyben vannak zenei betétek. Azt is tudni kell, hogy nálunk főként prózai színészek játszanak, egyedül a Budapesti Operettszínházból is ismert Sándor Péter az, aki professzionális énekes is egyben. Persze, ettől függetlenül mindenkinek minden dalt el kell tudni énekelnie, de a nézők egy része ugyanazt a musicalhangzást várja el tőlünk, mint amit a legnagyobb budapesti zenés színházakban megszokott. Aki emiatt jön, az csalódni fog. Ellenben azok, akik tudják, hogy hova és mire vesznek jegyet, akik ismerik a mi színházunkat, azok elégedetten távoztak, a törzsközönségünk kifejezetten szereti ezt az előadást.

Mégis csak egy ikonikussá vált darabról beszélünk, ilyenkor szerintem az ember akarva-akaratlanul többet vár már látatlanban is. Teszem azt, ha egy fiatal jön el megnézni, ő kíváncsi arra, hogy a szülei, nagyszülei miért rajongtak, rajonganak ezért a történetért.

Azt mindenképpen tisztáznunk kell, hogy amikor ezt az előadást először bemutatták, 1973-ban, teljesen más volt a helyzet. A fesztiválokra úgy tekintettünk, mint egy tőlünk nagyon távoli, ismeretlen világra, ahol bandák háborúznak, az emberek isznak, drogoznak és nem egyszer előfordul haláleset is. Mostanra mindez jóval közelebb került hozzánk, a ma embere pontosan tudja, hogyan zajlik egy fesztivál, milyen a hangulata, mik történnek ott, így majdhogynem másodlagossá, harmadlagossá válik a történetnek ez a szegmense, éppen ezért a mi változatunkban sem ez kap hangsúlyt. Ráadásul a Spirit Színházban, ebben a kis térben ez nem is működne jól, a darab fesztiválhangulatának nem is tudtunk volna, de nem is akartunk megfelelni. Ebben a műben az emberek sorsa van a középpontban, amit mondhatni filmszerűen tárnak elénk a szerzők, mi is ezt igyekeztünk kihangsúlyozni. Azt is elismerem, hogy zenés darabhoz, vagy ha úgy jobban tetszik: musicalhez képest elég nehéz témákat boncolgat, nagyon erős katarzis van a végén.

Perjés János és Sándor Péter a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabban (fotó: Kővágó Nagy Imre/Spirit Színház)

Ez az előadás abból a szempontból is különleges, hogy viszonylag sokan játszanak benne.

Pontosan, mi, itt a Spirit Színházban nem szoktunk nagylétszámú darabokat bemutatni, a játszóhelyeink mérete ezt nem is nagyon engedi. Szeptemberben azonban megalakult az állandó társulatunk, szerettem volna egy olyan darabot, amelyben a lehető legtöbb tagunk szerepelhet, részben a bemutatkozás miatt, részben pedig a közösségkovácsolás érdekében. Ahogyan én látom, ez utóbbit sikerült elérnünk, nagyon jó csapat alakult ki, akik élvezik a közös munkát.

Milyen előadások várhatóak a második félévben?

Sajnálatos módon azzal kell kezdenem, hogy mi az, ami elmarad. Márciusban mutattuk volna be Az öreg hölgy látogatását, Felföldi Anikóval a főszerepben, aki már próbálta is a darabot, de a hirtelen és váratlanul bekövetkezett halála miatt ezt most nem tűzzük műsorra. A fenti termünkben január végén a Nyitott házasság, február 15-én az Ördögi kör című darab premierjét tartjuk. Ez utóbbi egy vígjáték lesz, amiben egy pszichiáter minden idejét lefoglalja befolyásos, gazdag páciense, aki saját gyengeségeivel is szembesíti. Tavasszal mutatjuk be Schiller Don Carlosát Telihay Péter rendezésében, valamint az évad végén Juhász Róza állítja színpadra Steinbecktől az Édentől Keletre című darabot. Páskándi Gézára emlékezve mutatjuk be a Lélekharang című drámát, ehhez kapcsolódóan kiállítást is fogunk szervezni. Nyáron egy újabb zenés előadással bővül majd a repertoár: Brecht Koldusoperájával. Ez is olyan bemutató lesz, amelyben a társulatunk színe-java megfordul, a zenei próbák már el is kezdődtek. Ezek mind olyan előadások, amelyek klasszikusok, de a kőszínházak már nem szokták műsorra tűzni őket, a függetlenek pedig jóval alternatívabb vizekre eveznek ezeknél.

Perjés János a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabban (fotó: Kővágó Nagy Imre/Spirit Színház)

A kamarateremben folytatódnak a monodrámák és a kétszereplős darabok?

A kamaratermünkben mutatjuk be hamarosan Pozsgai Zsolt Ki fél itt a farkastól? című darabját, amelyet ő maga is rendez. Ez a dráma Elizabeth Taylor és Richard Burton házasságát tárja elénk, két nagyszerű színész, Nagyváradi Erzsébet és Quintus Konrád tolmácsolásában. Lesz majd egy kortárs orosz előadásunk, Nyikolaj Koljadától Az arany kígyó, továbbá Sarkai Imrétől az Elveszett paradicsom, valamint a Képeslapok a szakadékból, amelyből 1990-ben film is készült Meryl Streep és Shirley MacLaine főszereplésével.

Ha jól láttam a honlapon, lesz egy zenés emlékestjük a Trianonhoz kapcsolódóan.

Igen, ennek június 4-én lesz a bemutatója Zalacsében, a Tiranon Emlékparkban, majd nyár végén kéthetes amerikai turnéra megyünk vele San Diegóba, öt-hat városban is bemutatjuk majd az ott élő magyaroknak.

Vendégművészek is fognak érkezni a színházba?

Többnyire a társulattal és az állandó vendégművészekkel dolgozunk továbbra is, de természetesen lesznek új arcok is. A Nyitott házasságban Hegyi Barbara és Schlanger András játszik, Kertész Péter, Tóth József és Nagy Rebeka, az Elveszett paradicsom főszerepét alakítják, valamint a Koldusoperában Bicska Maxiként Nagy Márk tűnik fel, ő eddig rendezőként dolgozott csak velünk. Nagy örömmel tölt el, hogy egyre többen fogadják el a felkérést, és választanak minket.

Kiemelt kép: Perjés János (fotó: Spirit Színház)