Tavaly ősszel indította útjára Krimikönyvtár sorozatát a General Press Kiadó, amely cím alatt akár jól ismert szerzők, akár hazánkban eddig méltatlanul mellőzött szerzők mára klasszikussá vált bűnügyi regényeit jelenteti meg. A sorozat harmadik része – Josephine Tey Az idő gyermeke című regénye – a napokban látott napvilágot, mi azonban a fókuszt most az első két kötetre helyezzük.

Mivel is indulhatna egy ilyen impozáns vállalkozás, mint a műfaj egyik megteremtőjével, Edgar Allan Poe-val. Az 1809-ben született, leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismert szerző az első amerikai novellisták egyike volt, emellett őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Nyomozója C. Auguste Dupin, aki olyan hősök előfutárává vált, mint Sherlok Holmes, Poirot felügyelő vagy éppen Maigret. Dupin alakja három, rövidebb-hosszabb novellában tűnt fel – a most megjelent kötetben ezeket olvashatjuk. (Ilyen formában Poe nemcsak egy nagyszerű nyomozó figuráját teremtette meg, hanem neki köszönhetjük az első „sorozatot” is, amelynek történetei bár önmagukban is megállják a helyüket, egymástól teljesen függetlenek, a főszereplő személye mégis összeköti azokat.)

Az első novella a sorban, A Morgue utcai kettős gyilkosság (1841) talán a leghíresebb is egyben, amely részben a bravúros csattanónak is köszönhető. Egy reggel brutális, ám felettébb különös gyilkosság áldozataira találnak Párizsban: a rendőrség széttárt kezekkel, a fejét vakarva áll az eset előtt. Dupin azonban pusztán az elbeszélések alapján képes kikövetkeztetni az abszurditás határát súroló ügyet. Habár a történet éppen úgy indul, mint egy klasszikus bűnügyi történet, Poe, pontosabban a nyomozója hosszabb fejtegetésbe kezd, a matematika tudományával vonva párhuzamot. Ezek alapján a szerző kijelenti, hogy egy bűncselekmény felderítése semmiben sem különbözik az előbb említett tudományágtól, hiszen mindkettő alapja a logikus gondolkodás.

Az 1843-as Marie Roget titokzatos eltűnése valós események alapján íródott: a New York-i Mary Rogers esetét a szerző Párizsba helyezte. Dupin ezúttal is a logika mentén göngyölíti fel az ügyet, most az újságok írásait alapul véve. A sajtó ugyanis élénk érdeklődést mutat a pár nappal korábban eltűnt, majd a Szajnában holtan talált lány ügye iránt. A szó szoros értelemben vett nyomozásról itt sem beszélhetünk, Dupin ahhoz túlságosan belemegy az elemzésbe, ezáltal sokkal inkább útmutatóul szolgál az olvasónak, mintha csak azt akarná megtanítani neki, hogyan kell jól levonni a következtetéseket egy-egy cikk alapján. A legutolsó, jóval rövidebb Az ellopott levél a The Gift for 1845 folyóirat 1844 decemberi számában jelent meg először. Ebben a novellában nem történik gyilkosság, a nyomozás – mint ahogyan a cím is mutatja – egy eltűnt levél után folyik. Monsieur G. rendőrfőnök felkeresi Dupint, hogy segítsen megtalálni az ellopott, bizalmas információkat tartalmazó levelet (amely ilyen formában egy igen komoly zsarolás alapját is képezi). Azt is tudjuk, hogy ki a tettes, a novella a levél visszaszerzését mutatja be, amely – hasonlóan a korábbiakhoz – szintén Dupin logikájának köszönhető.

Mindhárom novella különböző stílusban íródott, más jellegű bűncselekményeket is állít a középpontba, amivel Poe nemcsak a műfajt, hanem annak több vállfaját is megalapozta. Igaz, ezek az írások nagyban különböznek attól, amit ma krimiként ismerünk, de ennek ellenére a bűnügyi történetek szerelmeseinek mondhatni kötelező olvasmány, hiszen ezek az írások mutatják be, honnan is indult hódító útjára a detektívregény, amely bár az elmúlt közel 200 évben több változáson is átesett, de ezekből az írásokból is látszik, hogy bizonyos elemek azóta is állandóak.

Francis Duncan: Gyilkosság karácsonyra (Szerzőportré: Katy Brown)

Krimikönyvtár második kötete a hazánkban eddig teljesen ismeretlen Francis Duncan Gyilkosság karácsonyra című regénye. Duncan az 1918 és 1988 között élt brit szerző, William Underhill írói álneve volt, amelyet detektívregényeihez használt. (Érdekesség, hogy nem ez volt az egyetlen név, amelyen írásai megjelentek: romantikus műveit Hilary West, gyerekkönyveit Robert Preston néven jegyezte.) 1938 és 1959 között mintegy 20 bűnügyi történetet vetett papírra, köztük nyolc önálló regényt, és két sorozatot. Ezek közé tartozik a Mordecai Tremaine nyomozásait elbeszélő, hét kötetből álló széria is. Az 1949-es Gyilkosság karácsonyra ennek a sorozatnak a negyedik része.

A széria főhőse a kriminológia tudománya iránt igen nagy érdeklődést mutató Mordecai Tremaine, akinek folyton lecsúszik a cvikkere, és a bűnügyek mellett a romantikus történetek rajongója is. A most megjelent kötetből nagyjából ennyit tudunk meg róla, meg azt, hogy éles meglátásaival gyakorta segíti a rendőrség munkáját, noha – mivel ez nem hivatalos formában történik –, ennek kevés visszhangja marad. De ez számára jól is van így: neve ugyan néha megjelenik az újságokban, de nem akarja learatni a babérokat, a nyomozók pedig még örülnek is a plusz két szemnek és fülnek. A kötetek – hasonlóan Sir Arthur Conan Doyle, Agatha Christie vagy éppen Georges Simenon műveihez – élvezhetőségéhez és érthetőségéhez nincs szükség a korábbi részek ismeretére, így nekünk, magyaroknak sem származik hátrányunk abból, hogy nem olvashattuk az előzőeket. (Ha csak azért nem, mert szívesen nyomoznánk még együtt a továbbiakban is Tremaine-nal, de ez már más kérdés.)

Gyilkosság a karácsonyra című regényt leginkább Christie krimijeihez tudnánk hasonlítani, hiszen ugyanabból a receptből dolgozik, mint a műfaj koronázatlan királynője. A dúsgazdag Benedict Grame számára a legszentebb ünnep az évben a karácsony: ilyenkor meghívja vidéki kastélyába családtagjait, üzletfeleit, barátait, hogy közösen töltsék el a szeretet ünnepét. Nagy figyelmet szentel a karácsonyfának és az ajándékoknak egyaránt, ez utóbbiakat Mikulásnak öltözve rejti el az éjszaka leple alatt. Csakhogy az idei ünnep egészen máshogy alakul, ugyanis az ajándékok helyett egy holttestet találnak a fa alatt. De ki lehetett a tettes? Charlotte, a húg, akit Mordecai odafele jövet egy férfival látott meghitten beszélgetni egy kávézóban, holott a nő Grame szerint soha ki sem mozdul a házból? Roger Wynton, aki szerelmes Denys Ardenbe, Benedict üzletfelének és szerelmi riválisának, Jeremy Reinernek a nevelt lányába, de házasságuk nem jöhet létre a nevelőapa miatt? Gerald Beechley, akit bár a házigazda mindig is támogatott anyagilag, de kétes ügyletei okán szorul a nyaka körül a hurok? Vagy valaki egészen más?

A regény tehát egy tipikus whodunit-történet: Duncan egy tucatnyi embert zár össze egy házba, ahol megtörténik a gyilkosság, főhősünknek pedig rá kell jönnie a tettes személyére. Amiben ez a mű mégis különbözik a hagyományos értelembe vett krimiktől, hogy a szerző csavar egyet a nyomozás metodikáján. Mordecai – aki szintén meghívást kapott a karácsonyi mulatságra – nem hallgat ki embereket, nincsen ott a rendőri vallomástételek alatt, hanem pusztán az érintettekkel való beszélgetések és saját megfigyelései alapján oldja meg a rejtélyt. Amiből nem is egy akad, hiszen Duncan több alkalommal is képes meglepetést okozni az olvasójának. Mordecai a városba is kimerészkedik, szóba elegyedik az ottani lakosokkal, ezek pedig mind hozzásegítik őt a tettes kézre kerítéséhez.

Gyilkosság karácsonyra tehát hangulatában megidézi a kor legjobb krimijeit, megad mindent, amiért az ilyen típusú történeteket szeretjük – ezért is érhetetlen kissé, hogy miért kellett több mint 70 évet várni Mordecai Tremaine magyarországi bemutatkozására. De ahogy mondani szokták, jobb később, mint soha, mi pedig csak reménykedhetünk abban, hogy Francis Duncan további művei is megjelennek a Krimikönyvtár sorozatban.

Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság (The Murders in the Rue Morgue), ford.: Balabán Péter, Pásztor Árpád, General Press Kiadó, 216 oldal
Francis Duncan: Gyilkosság karácsonyra (Murder for Christmas), ford.: Fügedi Timea, General Press Kiadó, 312 oldal

Kiemelt kép: Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság (Fotó: Britannica)