„A közönség együtt nyomoz velünk” – Interjú Kardos Róberttel

Az évad utolsó bemutatójaként a tatabányai Jászai Mari Színház Joël Pommerat formabontó, eredetileg a színészei improvizációjára épülő előadását tűzte műsorra. A Két Korea újraegyesítése a távolságról szól, de nem a politikai nézetek különbözőségéről, hanem az emberek valóságérzékelésének, belső, megélt igazságának távolságáról. A premier után Kardos Róberttel, a darab egyik szereplőjével beszélgettünk, de emellett szóba került az idei szezon többi előadása is. 

Az évad utolsó bemutatója lesz a beszélgetés fő témája, de előtte tekintsünk kicsit vissza. Nem volt egyszerű az idei szezon: bemutatók cseréje, premierek elhalasztása, elmaradó előadások. Hogyan viselte ezt színészként?

Nem volt könnyű, az igaz. A Teljesen idegeneket és A revizort már a tavalyi évadban bepróbáltuk, de csak a mostani szezonban tudtuk bemutatni. Ez utóbbinak ráadásul a próbaidőszak után egy évvel lett megtartva a premierje. Nem ugyanaz az élmény, mint amikor egy darabot az ember másfél hónapig próbál, és aminél a bemutató a csúcspontot jelenti. Ahhoz tudnám hasonlítani a premiert, mint a sportolóknál a versenyt: folyamatosan, hosszan edzenek, a kiteljesedés pedig maga a megmérettetés. De igyekszem a jó oldalát nézni: hála Istennek azóta is játsszuk, a közönség és mi is szeretjük. És legyen ez a legnagyobb gondunk ebben az őrületes Covid-helyzetben.

Teljesen idegenek, Közellenség, A revizor, Illatszertár – Ezek többségében főszerepet játszott. Van, amelyiket különösen szereti?

Szerencsére bármelyikre igaz, és ez most nem egy kincstári udvariassági kijelentése. A Teljesen idegenek egy igazi szerelemgyerek, ha élhetek ezzel a szóval, olyan, mint amikor egy banda együtt zenél. Teljes egészében egymásra vagyunk utalva a színpadon, figyelünk egymásra, és ez jó érzés. De tényleg mindegyik előadást szeretem.

Sokfajta karaktert megformált az évadban. Amikor visszatekintettem a szezonra, azt vettem észre, hogy bár az Ön által játszott figurák nagyon különbözőek, egy valami mégis összeköti őket: szinte mindegyik darabban megcsalják.

Őszintén megmondom, ez nekem nem állt össze, de nagyon jó meglátás! (nevet) Bennem inkább az merült fel, hogy mindegyiknek súlyos magánéleti problémái vannak, de például A revizorban Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkijnál nem ez válik hangsúlyossá. Ez a megcsalás dolog fakadhat életkori sajátosságból is: az ember élt már annyit párkapcsolatban, hogy az is belefér, hogy ez megtörténik vele. Persze ez nincs időhöz kötve, két hét után is lehet valaki megcsalt, és az sem törvényszerű, hogy a hűtlenségnek be kell következnie.

Nekem olyan érzésem van, mintha A két Korea újraegyesítésében teljesedett volna ki az idei szezon. Itt is többféle szerepet játszik, ráadásul ez a darab is a férfi-női viszonyokról, a párkapcsolatokról szól.

Ez így igaz. Nagyjából 20 jelenetből, vagy ha úgy jobban tetszik, szkeccsből áll össze az előadás, ezek mind pillanatfelvételek az életünkből, annak minden aspektusát végig veszi. A cím ugyan kicsit csalóka, mert amennyire szép és költői, annyira tud megtévesztő lenni. Emlékszem, még nagyon régen láttam a Katonában én is, úgy ültem be rá, hogy semmit nem tudtam róla, és meglepődtem, hogy semmilyen politikai vonatkozása nincs. Mivel nem egy közismert és szerte az országban játszott darabról van szó, a néző nem igazán tudja, hogy mire számíthat, így az első jeleneteknél érheti meglepetés. Igaz, pont az egyik karakterem mondja ki, hogy a férfi és a nő, akik valaha egyek voltak, de elválasztották őket, az újraegyesítésben, az egyesülésben találhatják meg igazán a boldogságot, ezzel ad értemet a címnek. Egyébként pont azért, hogy segítsük a közönséget, hogy mit várhatnak, a színház készített egy ajánlóvideót is még a próbaidőszakban, ahol kicsit jobban bemutatjuk a darabot.

Az előadás nagyon sokrétű: több összefüggésre, szimbolikára én is később jöttem rá, sőt, akadt olyan is, amire mondjuk pont az említett videó világított rá. Azon gondolkodtam, hogy ez pont az a darab, amit érdemes többször megnézni, pont az utalások, rendezői ötletek miatt is.

Azt hiszem, ebben egyetértek, tényleg érdemes megnézni legalább kétszer. Egyfelől az említett címválasztás miatt, hiszen, ha valaki politikai vetületet vár, annak idő kell, mire elfogadja, hogy egy teljesen másfajta előadást kap, emiatt az első jelenetekről „lemaradhat”. Ráadásul mindegyiknél menetközben kell kinyomozni, hogy miről is szól, hiszen a néző nulláról indul, nincs előkészület, csak belecsöppen egy helyzetbe. A közönség együtt nyomoz velünk.

5-10 perces jelenetekről van szó, mindegyikben más és más karaktert játszik. Színészként ez nagyobb kihívás, nehezebb feladat, mint amikor egy teljes szerepívet kell végig vinnie?

Izgalmasnak mondanám inkább, szeretem az ilyen helyzeteket. Egészen más a bája, a varázsa, mint amikor egy teljes előadásnyi időm van a szerepre. A hosszabb jelenetekben több lehetőségünk van kibontakozni. Van, ami teljesen abszurd, mondhatni mrożeki szöveg, van, amelyik könnyen megfejthető, de van, amelyiknél a megfejtés csak a sokadik olvasatra adja meg magát – ezeknél a rendező és a társulat dönti el, hogy kinek a szemszögét bontják ki. Pommerat ezt a darabot a társulatával együtt, az ő improvizációjuk alapján írta meg, fejlesztette kerek egésszé. De ott van például az általunk Emlékezetnek hívott jelenet, amelyben a férj meglátogatja az Alzheimer-kórban szenvedő feleségét, az elég egyértelmű, hogy miről szól.

Talált kapcsolódási pontot a karakterei között?

Nagy hirtelen nem tudnék ilyet mondani. Négy jelenetem van, ebből kettőre tudnám hívószóként a szeretetet mondani, mint ami összeköti őket.

Mi vár Önre a nyáron, valamint a következő évadban?

Június végéig fogunk játszani, Budapestre két meghívást is kaptunk: az Illatszertár a Városmajorban, A revizor pedig a Tháliában lesz látható a Vidéki és Határontúli Színházak Fesztiválján. Nyárra pihenést, feltöltődést tervezek főleg, hosszú és fárasztó volt ez az évad. A jövő évad tervei pedig egyelőre nem publikusak, arról nem beszélhetek.

Kiemelt kép: Kardos Róbert A két Korea újraegyesítésében (Fotó: Sipos Zoltán)