28 év és a Kolibri színpadán játszott több mint 500 előadás után búcsúzott el a Bors néni legendás címszerepétől Molnár Piroska, helyét Hámori Ildikó vette át, akit február 26-tól láthatunk a mesedarabban.
Nemes Nagy Ágnes kötetéből az első színházi változatot 1980-ban mutatták be az Egyetemi Színpadon Novák János rendezésében, Dajka Margit főszereplésével. A következő, kőszínházi bemutatóra 1994. novemberében került sor (Nyíregyháza), egy hónappal később pedig a Kolibri Színház is műsorára tűzte a produkciót, amely azóta is megszakítás nélkül látható a fővárosban. “A Bors néni végigkísérte a színház növekedésének történetét, és mára szinte összeforrt a Kolibri nevével” – mondta el Novák János, a teátrum igazgatója, aki arra a legbüszkébb, hogy a darabon immár a sokadik nemzedék nő fel, és a szülők, nagyszülők sokszor együtt éneklik a dalokat a színészekkel. „A költészet, a mese, a humor és a közönséggel való interaktív játék egyformán hangsúlyos a darabban.”
A gyerekek aktív részvételére épülő előadás az évek során úgy vált kultuszdarabbá, hogy közben megőrizte frissességét. Olyan, mintha valóban akkor és ott születne meg a játék, amelyben Bors néni 80. születésnapjának megünneplésére készülnek a gyerekek és a társak: Megyes Melinda, mint Lackó, Ruszina Szabolcs, mint Titilla, Mult István, mint Vízimolnár, és a Játékmester, Novák János. Molnár Piroska kortalan, csupa-mosoly, titokzatos Bors nénije – a színésznő 1994 óta játszotta a szerepet –mostantól Hámori Ildikó hasonlóan nagyszerű alakításában él tovább.
Kiemelt kép: Novák János és Hámori Ildikó a Bors néni című előadásban (Fotó: Horváth Judit)