A fiatal, tehetséges színész az évad elején gondolt egy merészet és beszélgetős előadást indított.
„Azt gondolom, hogy most a legnagyobb hiány a színházi palettán az emberközeli produkciókból van. Rengeteg olyan fellépésem volt mostanában, ahol azon kapom magamat, hogy a néző nem arra kíváncsi, hogy hogyan énekelünk, hanem arra, hogy milyen vagyok én, miért azt a dalt hozom, mi közöm van hozzá, és minden vicces színházi történetre is érdekli. Ebből a gondolatból jött az ötlet, hogy akkor ezt kapják meg a nézők: ne két színész beszélgetését lássák, hanem azt, hogy két ember leül beszélgetni” – fogalmazott Szaszák Zsolt a produkció elindítása kapcsán.
Az este pont ezért nem lesz moderálva, hanem két ember őszinte, humoros, sallangmentes beszélgetése lesz, úgy, akár a színházi büfékben. Zsolt fejében már jó ideje érlelődött a gondolat, mert egy ponton arra lett figyelmes, hogy gyerekkora meghatározó művészei, példaképei egyszer csak a kollégái, a barátai lettek. Ezeken az estéken pedig azt szeretné bemutatni, hogy milyen emberek ők valójában, és nem azt, hogy milyen pózt vesznek fel.
Szabó P. Szilveszter és Janza Kata után, a március 16-án 19 órakor kezdődő este vendége a Premier Kultcafé-ban a népszerű színésznő, Balázs Andrea lesz, akinek jelenléte komoly garancia arra, hogy a beszélgetés során humorban sem lesz hiány.
Nyitókép: Balázs Andrea (fotó: Erdős Juci)