Tizenhét Cotton Malone-regény után a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Steve Berry új sorozatba kezdett: a Grant Blackwooddal közösen írt A kilencedik ember az olvasók által már jól ismert Luke Daniels önálló sorozatának első része.

Luke Daniels londoni pihenését egy régi barátjának kétségbeesett telefonhívása zavarja meg: Jillian Stein elkövetett egy olyan hibát, amiért talán az életével kell fizetnie. Szüksége van Luke segítségére, méghozzá azonnal, így a férfi Belgiumba siet, ahol egy jól kiképzett ügynökökből álló árnyékcsapat vadászik barátjára. Luke belekeveredik egy háborúba, ami két eltökélt fél közt zajlik – az egyik az igazságot keresi, a másik a múlt elől menekül –, egy háborúba, ami már egy emberéletet követelt, és még többet fog. Thomas Rowland egy washingtoni bennfentes, királycsináló, problémamegoldó, mégis kísérti a múltja. Számára mindent megváltoztatott az, ami 1963. november 22-én Dallasban, Texasban történt. A történet sokkal szövevényesebb annál, mint ami a történelemkönyvekbe került, és a szörnyű igazság középpontjában maga Thomas áll. Bár nincs könnyű dolga, Rowland mindent megtesz, hogy a világ ne tudja meg, mi történt valójában azon a végzetes napon: bárkit – köztük Luke-ot vagy Jilliant – is képes kiiktatni, ha az fenyegetést jelent számára. A versenyfutás során, amely Belgiumból, Luxemburgon át, Louisiana mocsarain és Wyoming vadonján keresztül egészen a Bahamákig tart, Luke Daniels egy sor sokkoló igazsággal néz szembe, amely nemcsak a történelmet írja át, de saját élete is örökre megváltozik, amikor szemtől szemben találja magát a kilencedik emberrel.

Steve Berry amerikai író, professzor, egykori ügyvéd 1955-ben, Atlantában látta meg a napvilágot, és ott is nőtt fel. 1980-ban megszerezte ügyvédi diplomáját a Mercer University’s Walter F. George Law School-ban. Miközben ügyvédként dolgozott, 1990-ben elkezdett írni. 12 évbe került (öt különböző regényét 85 alkalommal utasították el), míg megjelent első könyve, A Borostyánszoba a Ballantine Books könyvkiadónál. Azóta több munkája is New York Times bestseller lett, regényei 37 nyelven, ötven országban több mint tízmillió példányban keltek el. Feladta jogi pályáját, hogy az írásra fókuszálhasson, és feleségével együtt létrehozott egy alapítványt History Matters néven, amely az amerikai történelmi emlékek megőrzéséhez nyújt támogatást. A Cotton Malone főszereplésével futó sorozat első kötete (A templomosok öröksége) 2006-ban jelent meg, amelyet további tizenhat követett. Ezekhez kapcsolódóan további öt novella, valamint kisregény is megjelent – ezek egyelőre csak angolul, e-book formájában érhetők el – valamint hat önálló thriller szerzője. Grant Blackwood a New York Times bestsellerszerzője, a Briggs Tanner-sorozat írója, a Fargo Adventure-sorozat társszerzője Clive Cusslerrel, valamint az 1. számú New York Times bestseller, az Élve vagy halva társszerzője Tom Clancyvel. Grant, az amerikai haditengerészet veteránja három évet töltött egy rakétahordozó fregatt fedélzetén műveleti tisztként és vízi pilótamentőként. Jelenleg egy önálló sorozaton dolgozik, új főszereplővel.

John F. Kennedy és Jackie Kennedy a limuzinban, Dallasban, percekkel a gyilkosság előtt (Fotó: Walt Cisco/Dallas Morning News)

Ahogyan az utószóból is kiderül a Cotton Malone-sorozat spin-offjának, A kilencedik embernek az alapötlete Berry fejéből pattant ki, de mivel egy Malone-regény megírása tizennyolc hónapját emészti fel, így felkérte társszerzőnek Blackwoodot, akivel az ötlet kidolgozását követően végig szorosan együttműködött. A tervek szerint legalább két kötetben olvashatunk majd még Luke Daniels kalandjairól, amelyek szinte semmiben nem maradnak el a volt amerikai ügynökétől. Daniels egyébként A Lincoln-mítosz című kötetben bukkant fel először, a szerző úgy jellemzi őt, mint Malone, fiatalabb, vidámabb, de hibázásra hajlamos változata. Az új regény középpontjában pedig Amerika egyik legnagyobb tragédiája, a Kennedy-gyilkosság áll, amely téma bár korábban terítékre került Berrynél, de most egészen más aspektusból közelítették meg. Ami viszont nem változott, az a pergő, teljes egészében filmszerű történetmesélés: hiába vagyunk túl immár közel két tucat Berry-regényen, a szerző még mindig képes meglepni az olvasót páratlan fordulataival.

John F. Kennedy meggyilkolása 1963 óta foglalkoztatja nemcsak az amerikaiakat, hanem világszerte mindenkit. Természetesen itt is több összeesküvés-elmélet született az eltelt több mint 70 évben, ami szintén azt bizonyítja, hogy ez a téma még mindig nagyon hálás és kimeríthetetlen. Ezek közül a szerzőpáros azokat választotta ki, amelyeknek meglehetősen erős a valóságalapja, majd ezeket fűzték össze az általuk is megvizsgált dokumentumokkal, és egészítették ki saját fikciójukkal. Bár a történelem egészét nézve ez a hatvan évvel ezelőtti esemény olyan, mintha csak tegnap történt volna, ahhoz viszont éppen sok, hogy ma már nagyon kevés olyan túlélő akad, aki emlékszik arra, mi történt pontosan azon a bizonyos november 22-i napon Dallasban. A helyzetet nem könnyíti meg az iratok titkosítása sem, a regényben pedig olvashatunk a Warren-bizottság jelentéséről is, amivel kapcsolatban mai szemmel nézve több probléma is felmerül. Berry és Blackwood pont ennek az alaposságnak és kritikai élnek köszönhetően éri el, hogy olvasóként tényleg elhisszük, hogy valóban az igazság köszön vissza a lapokról. Mindezt pedig megfejelik egy igazán izgalmas és akciódús cselekménnyel is, így most már bátran kijelenthető, hogy Luke Danielsben legalább ugyanannyi potenciál rejlik, mint Cotton Malone-ban. Szerencse, hogy itt még nem kell elköszönnünk tőle.

Steve Berry – Grant Blackwood: A kilencedik ember (The Ninth Man), ford.: Komló Zoltán, GABO Kiadó, 448 oldal
Kiemelt kép: Steve Berry – Grant Blackwood: A kilencedik ember (Szerzőportrék: The Dallas Morning News; Julie Blackwood)