Október 31-én, kedden 18 órakor a Jurányi házban mutatják be Bérczes László legújabb kötetét, a Kötőszavakat, az esten Háy János szerző is közreműködik.

Bérczes László könyvében az életéről, pályájáról mesél: más-más hagyományokkal, nézetekkel, más-más döntésekkel egymás mellett élő, gyakran egymással szembekerülő kortársakat köt össze. Bérczes az egri diák, a szolnoki tanár, a színikritikus, a régi Magyar Napló, a Hajónapló, a Színház szerkesztője, színházszervező, a Bárka, majd az Ördögkatlan mindenese, emlékezetes előadások rendezője. Beszélgetőkönyvek sorát köszönhetjük neki, rendkívüli és szeretetreméltó művészek – többek között Cseh Tamás, Törőcsik Mari, Tompa Miklós, Kovács Lajos, Mucsi Zoltán, Szarvas József – portréit. E dialógusok hosszú sora érlelte a Kötőszavak megírását, amelyben sokoldalúságát kamatoztatva a szerző önmagával, a saját múltjával szembesül. A kapcsolódó, folyvást kiegészülő emlékeknek nincs időrendje, mintha egyetlen nagy csoportképen látnánk együtt korábbi hőseit és velük Paál Istvánt és Ács Jánost, Tompa Gábort és Rátóti Zoltánt, Csányi Jánost és a színpadi alkotótárs Háy Jánost, Ascher Tamást és Tim Carrollt, a két Vidnyánszkyt… Sokan szerepet kapnak ebben a számvetésben, ám a főszereplő ezúttal a közöttük munkálkodó, közvetítő, gyakran őrlődő ember: Bérczes László.

A könyvbemutatón való részvétel ingyenes, az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet a helyszínen is megvásárolható lesz, a beszélgetés után dedikálásra is biztosítanak lehetőséget.

Kiemelt kép: Bérczes László (Fotó: Horváth Péter Gyula)