Február 18-án mutatják be Réti Iringó első darabját és színházi rendezését, a Jurányi Ház kamaratermében. A Hatás alatt című drámában egy család széthullásának foszlányait követhetjük végig Dobra Mara, Keszég László és Tarr Judit szereplésével, keresve a választ olyan nehéz és fontos kérdésekre, mint hogy: mikortól beszélhetünk családon belüli erőszakról? Az első elcsattanó pofontól? A szülői minta sorminta-szerűen ismétlődik? Ki lehet-e szabadulni a mérgező hatás alól?

A színdarabhoz a ’70-es évek közepén készült John Cassavetes Egy hatás alatt álló nő című filmje adott inspirációt, ami egy skizofrén nőről szól. Réti Iringó tulajdonképpen először ezt a filmet szerette volna színpadra adaptálni, de közben rájött arra, hogy ami igazán érdekelni őt, az inkább az, hogy mikortól, milyen ponttól beszélhetünk családon belüli erőszakról. A történet főszereplője Niki, aki a férje mellett a mentális- és lelki kiszolgáltatottságot éli meg, mégis függ a férfitól. Péter éveken át verbálisan bántalmazza, mely kihatással van az egész életére. Niki három gyerek anyukája, akikre szintén nincs jó hatással a férfi viselkedése, mint ahogy Nikire és Péterre sem voltak jó hatással a szüleik. És bizony idővel majd a gyerekeik is hatással lesznek másokra. Sőt, igazából mindannyian hatással vagyunk egymásra.

Réti Iringó Marosvásárhelyen született színésznő, aki Magyarországon nőtt fel, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Később Berlinben, a Maxim Gorki Színházban játszott évekig Armin Petras igazgatása alatt, azt követően pedig önálló alkotóként készített művészeti performanszokat, kísérleti filmet a szicíliai Palermóban. A Hatás alatt Réti Iringó első darabja és színházi rendezése. A dramaturg Enyedi Éva, a látványért Bodor Ági, a jelmezekért Gálvölgyi Anett és Miovác Márton felelnek. A zenét Zságer-Varga Ákos szerezte.

Kiemelt kép: Réti Iringó (Fotó: Horváth Győző)