Pár napja számoltunk be róla, hogy átadták a 2022-es Junior Príma dijakat, amellyel azokat a harminc év alatti fiatal művészeket díjazza egy szakmai zsűri, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Az idei elismerést kiérdemlő színészek sorát erősítette Vilmányi Benett is, aki azonban a közönség soraiban ülő családját is meglepve lemondott a díjról, mivel közvetlenül az átadás előtt megkérték, hogy a kulturális eseményre tekintettel beszédében mellőzze a politikai felhangot. 

Az eset nagy visszhangot váltott ki a színművészek és a színházbarátok körében egyaránt, szerkesztőségünkhöz pedig a Katona József Színház ifjú színésze, Tasnádi Bence eljuttatott egy közleményt a Junior Prima díjasok nevében, hogy árnyalják az események fényében kialakult képet és megvédjék a díj becsületét. A közleményt változtatás nélkül, teljes egészében közöljük: 

“Mi, a Junior Prima birtokosai szeretnénk közölni véleményünket egy át nem vett díj kapcsán.

A díjat banki szponzorációval ítéli oda egy szakmai zsűri a 30 év alatti tehetségeknek, a korábbi díjazottak és rangos művészek ajánlásainak figyelembevételével.

A kuratórium kérésére minden évben, rövid indoklás keretében felterjeszthetjük azokat a pályatársainkat, akiket érdemesnek találunk az elismerésre, így próbálva támogatni fiatalabb kollégáinkat, hogy a széleskörű megbecsültség mellett, nem kevés pénzben is részesüljenek. A felterjesztett neveket a zsűri minden alkalommal megvitatja és hosszas mérlegelés után születik döntés a jelöltekről. A zsűri tagjait tekintve, semmi esetre sem feltételezhetünk egyöntetű elfogultságot. A Junior Prima díj elnyerésének nem feltétele a politikai hovatartozás, az elbírálás módja pedig egyértelműen törekszik arra, hogy demokratikus legyen.

Az ünnepség előtt a szervezők részéről megfogalmazott kérés, miszerint a nyertesek köszönőbeszédeikben lehetőleg tartsák tiszteletben a díj függetlenségét, pusztán azért hangzott el, hogy a díj megőrizhesse szakmai hitelességét és méltósága sértetlen maradjon. Ebben a közegben kardot rántani indokolatlan és felesleges. Az üzenet félrement, a kollégánk pedig cselekedett, ahogy jónak látta. Úgy gondoljuk, ezzel a döntésével nem a jelen valódi cenzorainak vagy a rendszernek intett be, hanem azoknak a színészeknek, akik leadták rá a voksukat, azoknak a zsűritagoknak, akik lobbiztak érte és azoknak a fiatal alkotóknak, akik szintén megkaphatták volna ezt a díjat és boldogan átvették volna. Nagyon sajnáljuk, ami történt és bízunk benne, hogy ez az eset nem veszélyezteti a díj presztízsét!

Végezetül szeretnénk hangsúlyozni, hogy mi is elkötelezett hívei vagyunk a vélemény- és szólásszabadságnak, tiszteljük a bátor és egyenes kiállást, de nem érezzük hősiesnek, ha valaki ellenséget kiált egy olyan helyen, ahol barátok veszik körül.“

Az aláírók névsora:

  • Ötvös András
  • Gubik Petra
  • Tenki Réka
  • Pálos Hanna
  • Vecsei H.Miklós
  • Gyöngyösi Zoltán
  • Barta Ágnes
  • Koltai-Nagy Balázs
  • Benedek Dániel
  • Rujder Vivien
  • Szabó Sebestyén László
  • Lábodi Ádám
  • Petrik Andrea
  • Trokán Anna
  • Trokán Nóra
  • Orth Péter
  • Pallag Márton
  • Zoltán Áron
  • Patkós Márton
  • Székely Szilveszter
  • Mentes Júlia
  • Eke Angéla
  • Jordán Adél
  • Pálmai Anna
  • Tasnádi Bence

Kiemelt kép: Vilmányi Benett (Fotó: Kovács Milán)