A Momentán Társulat egyik meghatározó tagjának hangját sokan ismerhetjük, ugyanis gyerekkora óta szinkronizál és rajzfilmektől kezdve sorozatokon át a mozifilmekig a mai napig gyakran kölcsönzi a hangját a legkülönfélébb figuráknak, ismert színészeknek. Molnár Leventével az improvizációs színházról, az impró és a játékok pozitív hatásairól, valamint a szinkronizálásról is beszélgettünk.

Ha jól tudom, már egészen fiatalon megismertettek a színészettel.

Húgommal, Molnár Ilonával együtt jártunk két évig a Palládium nevű drámaiskolába a 90-es évek legelején. Utána az édesanyánk beíratott minket egy szinkronképzőbe, ahol Andor Péter szinkronrendező is tanított és neki köszönhetően kerültünk be a szinkron világába, utána pedig nagyon sokat dolgoztunk a legendás Pannóniában is.

Fotó: Jasinka Ádám

Nem volt rossz, hogy már fiatalon ebbe az irányba indítottak el titeket?

Nem, hiszen egyrészt hatalmas kaland volt, másrészt rengeteg mindent tanultunk. Nagyon jó élmény volt együtt szinkronizálni olyan emberekkel mint Sinkovits Imre, Bubik István, Szakácsi Sándor vagy Tordy Géza. Megkövetelték a fegyelmet, azt hogy az ember koncentráljon és odafigyeljen arra, amit csinál, de kedvesek és segítőkészek voltak.

Te szinkronizáltad például a főszereplőt a Hé, Arnold! című rajzfilmsorozatban, Andrew Garfield állandó magyar hangja vagy, és számtalan sorozatban is hallhatnak a nézők. De azt talán kevesen tudják, hogy fordítasz is.

Angol-magyar szakon végeztem az egyetemen és nagyon érdekelt, hogy vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember jó szinkronszöveget írjon, és hogy én képes vagyok-e jó szöveget írni. Végül emiatt kezdtem el fordítani. Soha nem egyedül írok, Hamvas Dániel kollégámmal mindig együtt dolgozunk. Egy szövegnek nem csak a képernyőn látható színész szájára kell illeszkednie, nem csak jó fordításnak, hanem dramaturgiailag is megfelelőnek kell lennie.

A Hé, Arnold! címszereplője (fotó: polygon.com)

A szinkron mellett mára talán nagyobb szerepe van az életedben az improvizációs színháznak, a Momentán Társulatnak. Mesélnél a kezdetekről?

A Momentán Társulat tagjai mind Földessy Margit kreativitás- és személyiségfejlesztő drámaiskolájába jártak és Simonyi Balázs – szintén a társulat egyik alapítója – szeretett volna egy kortárs magyar irodalmi felolvasó estet csinálni és ehhez keresett embereket. Az előadás sikeres lett, és ezután a Spinoza Színházban csináltunk hasonló felolvasó esteket. Itt fogalmazódott meg bennünk először az az ötlet – lévén a Margitnál is rengeteg improvizációs gyakorlatot csináltunk -, hogy ebben a műfajban is kipróbálhatnánk egy előadást.

A műsorotokat átböngészve láttam, hogy van egy olyan, amit kifejezetten reggelente játszotok. Ez a Nulladik Óra. A színház alapvetően délutáni, esti program. Van egy ilyen reggeli előadásnak közönsége?

Igen, van! Persze nagy kihívás mind a nézőknek, mind a játszóknak. A Momentán Társulat 2001-ben alakult és a mai napig van egy klasszikus, interaktív show-nk, a RögvEst, amit már több mint ezerszer játszottunk és elmondhatjuk, hogy ez az alap Momentán-élmény. A legtöbb ember erről az előadásformánkról ismer minket és a Nulladik Óra ennek a kora reggeli változata.

Mit tapasztaltok, mennyire vevők az improvizációs előadásokra az új nézők? Már az elején bekapcsolódnak, felveszik a ritmust?

Akik először ülnek be egy előadásunkra, azokban nyilván van egy kis félsz attól, hogy meg kell szólalniuk vagy hogy ki kell jönniük a színpadra. Ilyenkor a műsorvezető feladata, hogy különböző játékokkal oldja ezt a fajta feszültséget, megnyugtassa a nézőket, hogy senkit nem fogunk akarata ellenére vegzálni vagy kényelmetlen helyzetbe hozni.

Jól sejtem, hogy nincs két ugyanolyan előadás? A nézők reakciói mentén változik minden?

A közönség és mi, akik játszunk közösen befolyásoljuk az előadások alakulását, illetve mi is változtatunk játékokon, szabályokon, no és persze mi magunk is változunk.

Fotó: Jasinka Ádám

Hogyan néznek ki az előadásaitok? Van egy alap, ami mindig ugyanaz és erre fűzitek fel a közönséggel együtt, hogy mi fog történni?

Nem egészen. Az alap előadásunkban, a RögvEstben ez inkább úgy néz ki, hogy mindenféle improvizációs játékot játszunk, és ezekhez, illetve a jelenetekhez különböző információkat, impulzusokat kérünk a közönségtől. Csak hogy egy példát mondjak, az egyik legegyszerűbb játékunkban csak kérdésekben lehet beszélni és ehhez a nézőktől kérünk egy helyszínt és mondjuk két karaktert, akik az adott helyszínen találkoznak egymással.

De ezen kívül is rengeteg előadásformánk van. A Fröccsben mindig van egy téma, amit a közönség ötletei alapján különböző jelenetekben megmutatunk, és F. Várkonyi Zsuzsa pszichológus segítségével a lelki okokat, magyarázatokat keressük. A Rendezők Viadalában 4 imprós kezd el különböző műfajú filmek stílusában jeleneteket rendezni, és mindegyik kör végén a nézők egyet kiszavaznak közülük, így a végén csak egy „filmet” nézhetnek végig. A Mozaikban szintén van egy téma, a jelenetek pedig az előadás végére mozaikszerűen összekapcsolódnak egymással. Ebben néhány néző feladatot is kap tőlünk, amivel beleszólhat az előadás alakulásába. És ezek is csupán ízelítők, mert ott van még a Fiúk Ketten vagy a re:Verze is.

Illetve, az évad elején elindítottam egy új előadásformát, ami igazi vakrepülés. Ebben hónapról hónapra egy-egy színészt látok vendégül, hogy együtt improvizáljunk egy egyfelvonásnyi előadást. Az alapötlet egy külföldön látott formából jött, és nagyon kíváncsi voltam, hogy mi történik akkor, amikor két ember csak egymásra számíthat. Nem tudjuk, mit teszünk öt perc múlva. De még öt tizedmásodpercünk sincs rá felkészülni, mert a színházi és az imprós világ élesben feszül egymásnak és olvad össze egy hosszúformátumú impróban. Az évad során már vendégem volt Nagy Zsolt, Bozsó Péter, Elek Ferenc és Polgár Csaba, legközelebb pedig január 27-én Kovács Patríciával játszom a Lev&Te című előadást.

Lev&Te (fotó: jegy.hu)

Talán nálatok, az improvizációs színházban van a legnagyobb jelentősége annak, hogy a közönség hogyan reagál, egyáltalán reagál-e a színpadon látottakra. De mi történik akkor, ha nem találjátok a közös hangot?

Fontos, hogy az előadás elején a nézőkkel összehangolódjunk, ezért is játszik velük a műsorvezetőnk mindenféle egyszerű játékot. Ha megérzik, hogy számukra itt semmi tétje a dolognak, mert „csak” közös játékról van szó, akkor azért minden simán szokott menni.

A szinkronnal szerzett tapasztalatot, tudást fel lehet használni az improvizációban?

Amit az ember a szinkronból hoz és tud hasznosítani a színpadon az az, hogy a hangjával is meg tud gyorsan jeleníteni karaktereket. Azaz nem csak a gesztusok, a mimika áll rendelkezésre kiindulópontként, és ez nagy segítség, legalábbis nekem.

Ez a hatás pedig fordítva is működik. Az improvizáció segít, hogy ebben a felgyorsult világban hamarabb bele tudj helyezkedni helyzetekbe, figurákba a mikrofon előtt a stúdióban. A szinkron rákényszerít arra, hogy nagyon gyorsan felismerve a helyzetet úgy mondd a szöveget, ahogy azt az adott színész játssza.

Nem csak játszotok, hanem oktattok is. Mit takar az impróoktatás?

Rengeteg képzésünk van a Momentánban. Vannak hétvégi workshopjaink azoknak, akik szeretnének belekóstolni az improvizációba, és kicsit kipróbálni magukat benne vagy csak felhőtlenül játszani két napot.

Van olyan felnőtt csoportunk, ahol az improvizációt eszközként használjuk a kommunikációs- illetve önismereti fejlesztéshez, és van egy négy szintes képzésünk is, ahol pedig magát az improvizációt, az improvizációs technikákat oktatjuk. De természetesen mindegyikben közös, hogy a játéké és a kikapcsolódásé a főszerep, miközben rengeteg mindent tanulunk is.

Azt valljuk, hogy improvizálni mindenki tud. Erre az is bizonyíték, hogy gyerekként mindenki rengeteget játszik, különféle helyzeteket, szituációkat talál ki és csak a képzelet szab neki határt. Aztán a felnőtt korral ez lassan háttérbe szorul. Szerintem viszont az egyik legjobb érzés az a felhőtlen öröm, amit az ember akkor érez, amikor ismerősökkel, barátokkal közösen együtt alkot valamit a semmiből. A játékokat is komolyan lehet venni, és ezért nagyon hasznos dolog. Visszatalálsz vele a gyermeki énedhez, önfeledten tudsz szórakozni.

És hogy ez a játéköröm ne vesszen ki a gyerekekből, ezért már gyerektáboraink is vannak ősszel, tavasszal és nyáron, illetve állandó gyerekcsoport létrehozásán is dolgozunk.

Magamból kiindulva, egy gátlásos ember számára ez mindenképpen hasznos dolog lehet.

Mindenképpen klassz, ha biztonságos környezetben ki tudod próbálni magad valamiben anélkül, hogy ezért bárki bármilyen bírálatot vagy ítéletet mondana feletted. Mi nem mondunk, és nem kérünk többet, mint hogy addig próbálj ki dolgokat, ameddig te szeretnéd. Nem fogunk kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy olyan dolgokat kelljen megcsinálnod, amit nem szeretnél. Te ismered a saját határaidat, és azt hogy mennyire tudod vagy akarod ezeket átlépni.

Játszol az előadásokban, szinkronizálsz és oktatsz is. Hogyan néz ki egy napod, amikor minden pörög?

Amikor szinkron és színház is van, akkor napközben járom a különböző szinkronstúdiókat, este pedig vagy előadásom vagy órám van. De az időbeosztásom meglehetősen változó, van, hogy több a szabadidőm, van, hogy kevesebb. Mindenesetre egyáltalán nem unalmas az életem.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Jasinka Ádám