A hónap legjobbja – szeptember

Kezdetét vette a 2024/25-ös színházi évad, igaz, az első nagyobb premierhullámra még kicsit várni kell, hiszen a legtöbb színház októberre időzíti első bemutatóit. Ennek ellenére az évad első hónapja sem múlt el új előadás nélkül – ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a hónap legjobbja sorozatunk mostani cikkében csupa új bemutatót ajánlunk nektek – fogadjátok szeretettel ajánlóinkat! 

Jani – Les Misérables – A nyomorultak (Madách Színház)

A mostani hónap legjobbja előadásnál szinte kétség sem férhetett ahhoz, hogy nálam a Les Misérables – A nyomorultak lesz a befutó, hiszen az én szememben ez a musicalek non plus ultrája. Több rendezésben, több helyszínen is volt szerencsém látni, ott voltam 2016-ban a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd ezt követően minden játszási blokkban legalább egyszer megtekintettem a Madách Színházban. Pontos számot nem tudnék mondani – de az biztos, hogy annyiszor láttam, ami már gombócból  is sok lenne. Viszont ez az a musical, ami soha nem tudok megunni – és mondom ezt úgy, hogy a zenés színház nem tartozik a kedvenceim közé. 

Éppen ezért kimondhatatlanul boldog voltam, amikor kiderült, hogy a Madách Színház négy évnyi szünet után újra műsorra tűzi az előadást – új szereposztásban. Amivel – őszintén szólva – azért több problémám is volt előzetesen, többek között a Jean Valjeant és a Javert-t alakító színészekkel. Nem, nem a tehetségük miatt nem tartottam jó választásnak őket, hanem mert számomra érthetetlen volt, hogyan oszthatta Szirtes Tamás 30-40 év közötti, alkatilag sem passzoló színészekre Jean Valjean szerepét, aki már a történet legelején jóval idősebb, és a nagyobb időugrásoknak köszönhetően az előadás legvégén pedig dupla annyi idős, mint az őt alakító színészek. Szerencsére azonban az aggodalmam alaptalan volt, mert Pesák Ádám, akivel én láttam a darabot, remekül megugrotta a feladatot. Hangilag és színészileg is abszolút el tudta kapni a figurát, és ugyanez igaz volt a Javert-t alakító Posta Victorra is. Cseh Dávid Péter Enjolras-ként szintén nem okozott csalódást, számomra az előadás egyik fénypontja volt, ahogyan a Eponine-t alakító Arany Tímea is, akinek a neve eddig abszolút nem csengett ismerősen. Simon Boglárka Fantine-ja, Szemenyei János Thénardier-ja és Kecskét Tímea Thénardierné-ja is igazán emlékezetes maradt.

Amint a zenekar belekezdett a nyitányba, már libabőrös lettem, részben azért, mert tudtam, hogy megint egy földöntúli élményben lesz részem. Schönberg zenéje az egyik legszebb, amit valaha musicalben hallottam, napokig képes vagyok dúdolni. De nem csak a dallamvilág, hanem a történet is nagyon közel áll a szívemhez, hiszen az előadás önfeláldozó és viszonzást nem váró szeretet erejéről mindent elsöprő erejéről szól. A való életben ritkán találkozhatunk annyira tiszta jellemekkel, mint amilyen Jean Valjeant, Fantine-t vagy éppen Eponine-t jellemzi, és mégis mindvégig nagyon emberiek, nem érezzük hamisnak az alakjukat, a tetteiket. Az előadás olyan értékeket képvisel, amely egyre jobban kiveszni látszik a világból, de hiszem, hogy amíg ilyen történeteket láthatunk a színpadon, addig van remény egy szebb, új napra.  

Gabi – Játék a kastélyban (Centrál Színház)

Puskás Tamás nagyon jól döntött, amikor Molnár Ferenc talán legismertebb, és mindenképpen az egyik legnépszerűbb darabját, a Játék a kastélybant vitte színpadra.

Az első pillanattól kezdve jó érzés a nézőtéren ülni, Bagossy Levente díszlete rögtön egy impozáns kastélyba repíti a közönséget. Az egész színpadi képet ugyanaz a biztos elegancia jellemzi, mint a színészek megjelenését, és bár elsőre úgy tűnhet, hogy talán sok lesz az arany, de nem, sőt ezen az estén itt a szó legjobb értelmében tényleg minden fénylik. A téma is elég időszerű, de a színház társadalmi hatását és létjogosultságát nem direktben az arcunkba tolva mutatja be, hanem éppen annyira, hogy megmozgassa a gondolatainkat. A darab erőssége, azon túl, hogy nem csak a látvánnyal próbálják eladni, a tökéletes szereposztás.

Alföldi Róbert egyértelműen lubickol a híres drámaíró, Turai szerepében, és kifejezetten jól is áll neki a karakter. Harsány, intenzív a jelenléte, de egyetlen pillanatra sem lépi át azt a képzeletbeli vonalat, hogy esetleg sok legyen belőle. Olyan, mintha nem is játszana, hanem egy az egyben Turaivá lényegült volna. László Zsolttal régóta elfogult vagyok, Gálként, az írótársként is tökéletes az alakítása, vele kapcsolatban inkább az az érdekes, hogy eddig ilyen szerepekben nem nagyon mutatta meg magát. Egyébként pedig a frakk is jól áll neki. A friss Kaszás Attila-díjas Balla Eszter is zseniálisat alakít Annie-ként, bravúrosan lavíroz a rafinált primadonna és az esendő nő között, miközben a szerelmi élete megmentése a tét. A Schmied Zoltán által megformált Almádynak jut a legtöbb megnyilvánulás a humorból, aki tökéletesen ki is használja a kapott lehetőséget. Puskás Samu hihetően mutatja be, hogy milyen, amikor egy szerelmes ifjú élete az összeomlás szélére kerül, Magyar Attila és Rada Bálint pedig azt, hogy egy kisebb szerep is szólhat óriásit. Igazi csapamunka, ahol a show-t is együtt viszik el, amivel elég magasra tették a mércét rögtön az évad elején.

Dóri – A legenda háza (Orlai Produkció)

Szeptember hónappal újabb színházi évadba léptünk be, a publikum számára pedig újra kinyíltak a kőszínházak kapui. Az Orlai Produkció sem habozott, hiszen első bemutatója a Belvárosi Színházban A legenda háza volt Hernádi Judit és László Lili főszereplésével, ami olyan témát boncolgatott, ami nézőként, főképpen női nézőként gyorsan megragadja a figyelmemet.

Szabó Máté rendezésében két eltérő életkorú hölgy, Elain (Hernádi Judit) és Kate (László Lili) karakterére épül a darab, mindkettőjük története érdekes társadalmi kérdéseket boncolgat: kinek szavazunk bizalmat, az eltiport női történeteknek, érzelmeknek, vagy az azokat félresöprő sikeres férfi észérveinek? A két főhős kiválóan viszi színpadra nem csak a karaktereket, de az általuk szimbolizált társadalmi hátteret is. Hernádi Judit, a több évtizede eltűnt színészlegenda, emberekből való kiábrándultsága mögött szeretné nem csak a történetét elmesélni, de az emberek szemét is felnyitni, míg László Lili a fiatal, ambiciózus filmes, aki a családi élet békéje mellett vagy néha éppen ellenére próbál kiteljesedni a munkájában. Elain és Kate a kezdetekben egymásnak feszülve később egymást támogatva fejtik ki háttértörténetüket sokszor szórakoztató formában, így kapunk lassanként egy átfogó képet életükről a darab végére.

Számomra nem csak a választott téma miatt került a hónap legjobbjai közé a produkció, hanem a kissé szokatlan végkifejlet miatt is, ami azóta is elgondolkodtat. Vajon a megtekintett női sorsok más véget érnek, ha alaptermészetüket átformálva küzdenek a szereplők körmük szakadtáig, vagy a társadalom minden esetben képes elnyomni az egyént a saját kényelme érdekében?

Kiemelt kép: Pesák Ádám (Fotó: Zsolnai Péter), Alföldi Róbert (Fotó: Horváth Judit), Hernádi Judit (Fotó: Kovács Milán)