A hónap legjobbja – szeptember

Kezdetét vette a 2022/23-as színházi évad. Az elmúlt két és fél év nem volt egyszerű sem a színházak, sem a nézők számára, hiszen a koronavírus alaposan felülírta a terveket, a teátrumoknak egyik pillanatról a másikra kellett megoldást találnia a felmerülő problémákra. Sajnos még most sem dőlhetünk hátra, hiszen a járványhelyzeten túl az energiaválság is fejtörést okoz a színházaknak, amelyek lehet, hogy a téli hónapokban bezárni kényszerülnek. Egyelőre azonban minden teátrum nyitva, várja a nézőket, a szerkesztőség tagjai pedig ugyanolyan töretlen lelkesedéssel látogatják az előadásokat, mint a korábbi években. A hónap legjobbja sorozatunk mostani cikke is arról árulkodik, hogy igen sokszínű és gazdag a kínálat – fogadjátok szeretettel ajánlóinkat. 

Jani – Hanna – Szabadesés (Jurányi ház)

Megvallom, Szenes Hannáról egészen addig nem hallottam, amíg a nyár folyamán nem készítettem interjút Bíró Eszterrel az – akkor még készülőben lévő – produkcióról. Tudatlanságom – még ha részben önhibámon kívül is fakad – azért is szomorú, mert itt van ez a magyar származású zsidó lány, akit a II. világháború idején 23 éves korában kivégeztek a Margit körúti fogházban, mert egy titkos ejtőernyős alakulat tagjaként visszatért a németek által megszállt Magyarországra, hogy megakadályozza sorstársai deportálását. Nevét világszerte ismerik, Izraelben nemzeti hősként tekintenek rá, mi mégis oly’ keveset tudunk róla. Ezen kíván változtatni Bíró Eszter Widder Kristóffal (aki nemcsak játszik előadásban, hanem ő maga rendezte, valamint részt vett a szövegkönyv összeállításában, amely Szenes Hanna naplója, versei, valamint édesanyja és bajtársai visszaemlékezései alapján készült el), Tóth Réka Ágnessel (dramaturg, szövegkönyv) és Födő Sándorral (zene) karöltve. 

Az előadást már Szenes Hanna élettörténete, valamint a téma megrázó ereje miatt is érdemes megnézni, de további két dolgot is ki kell emelnem. Az egyik maga a főszereplő, Bíró Eszter, aki olyan bámulatos színészi teljesítményt nyújt, amelyre ritkán akad példa. Láthatjuk a gimnazista Szenes Hannaként (akkori nevén Szenes Anikó), aki tele van mindazzal a vággyal, ami a hasonló korú lányokban ébredezik, ugyanakkor már fiatalon szembesülnie kell a zsidókkal szemben kialakul ellenszenvvel, amikor az önképző kör diákjai kitaszítják származása miatt. Láthatjuk bátor hősnőként, aki az életét áldozza fel társaiért, akit bárhogy kínoznak, nem tudnak megtörni. És végül, de nem utolsósorban láthatjuk Hanna anyjaként is, akinek gyermekei biztonsága mindennél fontosabb volt. Az idősíkok és a helyszínek folyamatosan váltakoznak, ráadásul nem is mindig lineárisan követik egymást, Bíró Eszter azonban a nézők szeme láttára, minimális átöltözéssel vált karaktert és kort, mindezt pedig annyira hitelesen teszi, hogy egy pillanatra sem gondoltam arra, hogy itt most színészetet látok: a színpadon valóban egy diáklány, egy huszonéves elszánt nő, valamint egy idősebb, megtört anya állt. 

A másik, ami magával ragadott, az a Pető Kata által megálmodott látványvilág Kormosói Róbert világításával együtt. A Jurányi Kamaraterme tökéletes választás az ilyen intim előadásoknak, ám a kisebb tér sokszor korlátokat állíthat az alkotóknak, de Pető remekül áthidalta ezeket. A díszlet és a jelmez a minimálisnál ugyan kicsit több, de még sem mondható, hogy uralná a színpadot, ám minden eleme igazi szimbólum, amely nem egyszer többréteggel is bír. Gyönyörű, az előadás témájához illő színpadképeket kapunk, amelyek önmagukban is megérdemlik a dicséretet. Aki igazán emberi történetet akar látni, ráadásul mindezt pazar színészi játékkal, kiváló rendezésben, az mindenképpen váltson jegyet a Hannára. 

Dani – Barátom, Harvey (Vígszínház)

Bár az amerikai drámaíró, Mary Chase 1944-es színművét számos alkalommal adaptálták (a legismertebb talán az 1950-ben James Stewart főszereplésével megjelent változat), engem valahogy mégis elkerült a mű, így csupán hallomásból voltam tisztában vele, hogy Harvey egy nagy fehér nyúl, ahogyan azzal is, hogy a Vígszínház műsorára tűzi a darabot a 2022/23-as évadában. Még szimpatikusabbá vált a koncepció, amikor megtudtam, hogy az a Valló Péter állítja színpadra a Barátom, Harvey-t, aki az általam szeretett Audienciáért is felelt, annak a Rudolf Péternek a főszereplésével, akit azóta kedvelek, mióta megszólaltatta Marty McFly-t a Vissza a jövőbe első részében.

A két felvonásos, groteszk vígjátéknak ígért előadás végül nem okozott csalódást: a hasamat ugyan nem fogtam a röhögéstől, viszont a finom helyzetkomikumok és a félreértésekre felhúzott humor tartogatott megmosolyogtató és érzelmes pillanatokat is. A Barátom, Harvey egy aranyos és jópofa történet arról, hogy ha valamit nem értünk, attól még az nem lesz ördögtől való, amiképpen azt is igyekszik hangsúlyozni, hogy fogadjuk el egymást, hiszen sokszor éppen a tökéletlenséget szeretjük másokban, nem a kifogástalanságot. A szereplőgárda sem okozott csalódást, külön kiemelném Rudolf Pétert: szerethető figurája bearanyozta azokat a jeleneteket, amikben szerepelt, és volt egy olyan érzelmes pillanata is, amikor őszintén megérintett a játéka – abban a másodpercben tudtam a legjobban azonosulni a karakterével. Aki fetrengeni szeretne a poénoktól, az valószínűleg nem a Barátom, Harvey-ben fogja megtalálni ezt, viszont aki kikapcsolódna egy este erejéig és szereti, ha a humor mellé mondanivalót is fogyaszthat, az valószínűleg értékelni fogja azt a kétméteres nyulat.

Gabi – Aranyoskám (Madách Színház)

Az egyébként is szinte csak közönségsikereket bemutató Madách Színház az idei évad kezdését sem bízta a véletlenre: az Aranyoskámmal indították a bemutatók sorát. A darabbal rendesen kiéheztették a közönséget, ugyanis eredetileg a legelső Covid előtt szerepelt a műsortervben. Az élet azonban felülírta a színház elképzeléseit, így nagyon örültem, mikor láttam, hogy most végre semmi nem állhat a darab útjába.

Ki ne ismerné az előadás alapjául szolgáló filmet, amelyben Dustin Hoffmann nyújtott felejthetetlen alakítást? A főhőst, Michaelt hármas szereposztásban játsszák, én kifejezetten arra gyúrtam, amelyikben Serbán Attila alakítja a főszerepet. Vele kapcsolatban némi elfogultággal is vádolható vagyok, de ebben az előadásban egyértelműen kiderül, hogy mekkora tehetség valójában. Nemcsak a színészi és énekesi, a táncos vénája is rettentően erős, ebben a darabban pedig mindezt egyszerre meg tudta mutatni: ráadásul Dorothyként kifejezetten jobbnak láttam, mint Michaelként. Bravúrosan gyorsan alakult át egyik karakterből a másikba, és meglepően jól állt neki a klasszikus titkárnői megjelenés. Kiváló társai is voltak a szórakoztatáshoz: Hajdú Steve-t például egyszerűen nem lehet megunni ebben a műfajban. Rita szerepében Sáfár Mónika nyújtott hatalmasat, bár néha kissé eltúlzott a karaktere, de úgy tudta megformálni, hogy mégis a jó ízlés határain belül maradt. A darab legnagyobb meglepetése számomra Molnár Gyöngyi, nem tudom, hol volt eddig, de kéretik minél több vígjátékban szerepeltetni. Az összes hisztijét, kifakadását bekajáltam, annyira hitelesen hozta a kissé szerencsétlen művészlelkű Sandy-t. A díszlet és a jelmezek parádésak, és mindegyik táncbetét önálló műsorszámként is megállná a helyét. Szirtes Tamás nyugodtan dőlhet hátra, alkotótársaival együtt ismét fergeteges hangulatot és valódi szórakoztatást varázsoltak a színpadra.

Dóri – A szarvaskirály (Karinthy Színház)

Új évad, új darabok, őszi idő és egy régi klasszikus új köntösben, ami valljuk be mindig rizikós, hiszen ott lebeg a kérdés, hogy tud-e a rendező és a színészgárda újdonságot mutatni, úgy, hogy közben a történet és benne megbújó mondandó megmaradjon. A szarvaskirály nekem tudott. A történet lényege a látszat és a valóság kettőséről és az igaz szerelem erejéről szól. Deramo király két ajándékot kap Durandarte varázslótól: egy szobrot, ami nevet, ha a nők hazudnak neki és egy varázsigét, amit ha kimond egy halott teste fölött, a lelke átköltözik abba. A kalamajka pedig ott kezdődik, amikor a király elhatározza, hogy nősülni kíván, ráadásul csakis egy igaz lelkületű lányhoz, aki szereti is őt. Na kérem, a történetünk veleje pedig csak ezután jön.

A fiatal színészgárda képes arra, hogy hitelesen adja tovább azokat az elgondolkodtató mozzanatokat, hogy az igaz szerelem nem a külcsínben rejlik, vagy hogy a rossz elnyeri méltó büntetését. Mindezek mellett elegendő teret kapnak a színpadon állók, hogy a comedia dell’arte keretein belül lazítsák a darab néhol súlyos mondandóját, kitekintésekkel a karakterekből, ezzel is szórakoztatva a közönséget, ezzel együtt mégis könnyen követhető marad a színház a színházban, szerep a szerepben. Meleg szívvel ajánlom Berettyán Nándor rendezését a hűvös őszi estékre, aki vágyik a tartalmas humorra, esetleg később is fel tudja idézni, hogy Szabó Sebestyén László által megformált Tartaglia hány évig dohányzott, hogy a Deramot alakító Benedek Dániel milyen testekben formálja meg karakterét, vagy hogy a Pallag Márton Cigolottiként, miként szaval a nézőközönség soraiban ülő hölgynek szerelmes verseit, természetesen csak miután a kiválasztott hölgy párjával megtörtént a lélekcsere.

Brigi – Minden tekintetben (Trojka Színházi Társulás)

A tavalyi évad legelején figyeltem fel a Trojka Színházi Társulásra, akik akkor az Anna Karenina befejezetlen története című darabjukkal varázsoltak el. Így számomra nem is volt kérdés, hogy a társulat több előadását is megnézem a jövőben. A Minden tekintetben című darabjukról már több ismerősömtől hallottam pozitív véleményt, így azt gondoltam, ez megfelelő választás lehet az idei szezon első színházi élményének. A történet két házaspár életét mutatja intim közelségből. A darabot Karafiáth Orsolya írta, aki már az alkotás pillanatában tudta, hogy kikre írja a szerepeket, ami nagyon érződött a színészek előadásán. Balsai Mónika olyat alakított, amit azelőtt nagyszínpadon még soha nem láttam tőle. A játéka tele volt érzelemmel, szívvel és vággyal, hogy mutasson valami mást is magából, mint amit tőle megszokhattunk. Eke Angéla évek óta tagja a társulatnak, mindig más és más arcát mutatja, most épp az érzelmeivel harcoló nőét, aki semmi másra nem vágyik, csak hogy szerethessen és szerethessék. Nagy Dórát sajnos még nem volt alkalmam ez előtt színpadon állni, de az első benyomásom róla egyértelműen pozitív. Az ő karaktere egyszerre volt beletörődő és lázadó, komika és tragika egyben. És hihetetlenül jól állt neki.

Bárnai Pétert a színpadi kiállása miatt kedvelem, ami ebben a darabban is érezhető volt. Ő az, aki a megjelenésével képes uralni a teret, a játéka pedig mindig mélyen meg tud érinteni. Mátrai Lukács Sándor karaktere szintén kettős: egy iszákos férfit játszik, aki folyton megcsalja a feleségét, mégis kötődik hozzá. Ez a kettőség pedig a játékban is nagyon jól megmutatkozik, ahogy az egyik pillanatban még egy vergődő őrjöngő férfi, a másikban pedig más egy szeretetre vágyó fiú… Ivanics Tamás pedig bár aprócska szerepet kapott mégis tökéletesen meg tudta mutatni, hogy egy vérbeli csábító tud lenni, ha arról van szó. Személy szerint elvarázsolva éreztem magam ettől a sok tehetséges embertől, pedig azért már sokkal szkeptikusabban állok a színházhoz, mint eleinte. De ez a darab nagy hatással volt rám, csak ajánlani tudom ezt a darabot mindenkinek, aki szeretné intim közelségből látni azt, hogy milyen is a szerelem valójában.

Kiemelt kép: Rudolf Péter (Fotó: Rencz Norbert), Serbán Attila (Fotó: Jardek Szabina), Bíró Eszter (Fotó: Gulyás Dóra)