Közel egy éve hagytuk el A hónap legjobbja című cikksorozatunkat, úgy döntöttünk, hogy kivárjuk az élő színház visszatérését, mert egyikünk sem érezte úgy, hogy a stream előadások helyettesíteni tudják azt a varázst, ami a színész és a néző között születik meg a teátrumokban estéről estére.

Végre eljött az idő, hogy ismét megmerítkezzünk a játszóhelyek megújult repertoárjaiban, számos premiert és korábban elmulasztott előadást néztünk meg az utóbbi hetekben. Hónapok óta tartó kiéhezettségünket pedig a következő előadások csillapították a leginkább:

AndiKáli holtak (Katona József Színház, Kamra)

Térey János utolsó, be nem fejezett regénye eleve olyan témát dob fel, amire az ember felkapja a fejét, az pedig, hogy az ikonikus Máté-Horvai osztályban végzett Dömötör András értelmezésében érkezik majd a bemutató a Katona József Színház Kamrájába, már sejtette velem, hogy valami egészen különleges élmény vár rám az előadás közben. És ez így is lett.  

Az teljesen egyértelmű, hogy a karantén szülte kényszerhelyzet számos innovációt hozott a színházi formanyelvbe, a Káli holtak azonban még ezen a téren is kiemelkedik: nem csak a modern technikát simítja bele a klasszikus drámaszövés menetébe, hanem olyan szimbólum-rendszert is használ, amely fejtegetése három és fél órán keresztül is képes lekötni a néző figyelmét. Nem beszélve „insider” voltáról, a színház-a-színházban szituáció ilyen frissen és maian sosem került még nézők elé, amely parádés színészi játékra teremt módot a teátrum színművészeinek: Takátsy Péter a főrendező, Elek Ferenc a főigazgató, Dankó István a filmes szakma összes sztereotípiáját tűpontosan, kacagtató humorral hozza, Fullajtár Andrea belépői Jászai Mariként pedig egyszerűen zseniálisak, minden létező díjat megérdemel. A történeten végigkalauzoló – folyamatos narrációval segít a tér-idő váltások könnyed követésében – Tasnádi Bence pedig a három felvonás alatt másodpercekre sem apadó energiával váltogat a magabiztos macsótól a világ dolgai mellett saját magát is egyre többször megkérdőjelező érzékeny művészig terjedő skálán, soha el nem eresztve egy pillanatra sem a nézők figyelmét. Tehát nem kétséges, hogy a Kamra legújabb bemutatója ismét „jó csillagzat alatt született”, még ha ehhez a Káli-medence elzombisodására is volt szükség.

Fotó: Tasnádi Bence és Rujder Vivien a Káli holtakban (Fotó: Kovács Milán)

Jani – Ünnep (Miskolci Nemzeti Színház)

Véleményem szerint a Miskolci Nemzet Színház az egyik, ha nem a legerősebb vidéki társulat az országban. Bár a földrajzi távolság okán helyben még sosem volt szerencsém megtekinteni őket, de ha Budapestre érkeznek, gondolkodás nélkül jegyet váltok az előadásaikra. Hasonlóan voltam most is, hiszen a Városmajori Szemlére az Ünnep című darabbal érkeztek, én pedig minden előzetes ismeret nélkül ültem be a nézőtérre. Pedig az alapul szolgáló Thomas Vinterberg-alkotás (Születésnap) méltán vált híressé, részben mint az első Dogma-film, részben a történet, a téma okán. Ami igazán akkor üt, ha valóban nem számítunk rá – erre én vagyok az élő tanú.

A cselekmény mindössze egyetlen este alatt játszódik: a család összeül, hogy megünnepeljék Helge (Gáspár Tibor) 60. születésnapját. A jeles alkalom – melyet ugyan beárnyékol a nemrégiben történt tragédia, a legidősebb lány öngyilkossága – okán Christian, az elsőszülött fiú (Lajos András) mond beszédet, ahol súlyos titkokkal szembesíti a rokonokat. A bomba robban – pontosabban csak robbanna, ha a családtagok nem úgy reagálnának, ahogy. Anélkül, hogy bármit is elárulnék erről a titokról, el kell mondanom, hogy az előadás innentől kezdve válik igazán sokkolóvá, szó szerint borzasztóvá, amelynek nem is a maga a téma (amely önmagában is kőkemény), hanem a reakciók lesznek az okai. A Szabó Máté rendezésében színpadon is remekül működő, a Dogma-filmek hangulatát tökéletesen adaptáló Vinterberg-mű nem szokványosan közelíti meg azt a súlyos problémát, ami még ma is sok helyen tabunak számít. Ereje abban rejlik, hogy nem megy bele a részletekbe, csupán egy-egy mondattal vágja pofon a család jóérzésű tagjait és a nézőket egyaránt, és ettől még inkább realisztikusabbá válik a szituáció. Szinte csodálom a színészeket, akik ennyire hitelesen tudták játszani még a legellenszenvesebb karaktereket is, amivel nálam sikerült elérniük azt, amit csak nagyon kevés előadásnak. Jelesül azt, hogy annyira a lelkembe vágott, hogy napokkal később is a hatása alatt voltam, a darab megtekintése után szabályos rosszullét kerülgetett – pedig ez nálam igen csak ritka, kevés történet tud ennyire megviselni. Aki teheti, ne legyen olyan rest, mint én, és utazzon el Miskolcra, amikor játsszák az Ünnepet, nem fogja megbánni!

Jelenet az Ünnep című előadásból (Fotó: Éder Vera/Miskolci Nemzeti Színház)

Gabi – Farsang avagy ez is mekkora egy tahó!  (szombathelyi Weöres Sándor Színház)

Az elmúlt hónapokban elég hosszú listám lett azokról az előadásokról, amelyeket szeretnék megnézni. A szombathelyiek Farsangjára május óta gyúrok, és sokáig úgy tűnt, hogy jó darabig nem is fog lekerülni a listámról. A mentőövet a Városmajori Szabadtéri Színpad dobta, akik meghívták a Színházi Szemléjük programjára az előadást, azaz házhoz hozták. A teltházas előadás jól mutatta, hogy nem csak én vártam szombathelyiként ennyire a darabra, hiszen a Mohácsi testvérek neve garancia a sikerre.

A történet egy borbélyüzletben indul, amelynek tulajdonosába két nő is szerelmes. Már ez is elég lenne a komédiához, de „természetesen” mindkét hölgy férjezett, és a férjek bizony bosszúra éhesek. De a borbélysegédet sem kell félteni, főleg ha a főnökét kell védeni. Vagy nem is a főnökét védi, saját magát? A bonyodalmak tetőfokán kezdetét veszi a farsang, és az összekuszálódott szálak még átláthatatlanabbak lesznek, miután a résztvevők jelmezeket cserélnek. A szó legszorosabb értelmében áll a bál minden fronton, ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy ki kicsoda, vagy ki kivel van. Több szálon futnak az események, ipari mennyiségű humorral átszőve, helyenként egy-egy közéletre reflektáló poént beszúrva. Nagyon ritka az olyan előadás, ahol sok a szereplő és mindenki csúcsra tudja járatni a karakterét. Ebben a darabban az is zseniális, hogy az összes színész nagyszerűen játszik. Egyértelműen örömdarab ez a társulat számára, valósággal lubickolnak a szerepekben. Senkit sem megbántva, – mert tényleg mindenki óriásit alakít – de szeretném kiemelni Alberti Zsófit, aki Mica szerepében számomra a legtöbbet tette hozzá az előadáshoz. Ebben biztos az is közrejátszik, hogy tíz év után ezzel a darabbal búcsúzik a szombathelyi társulattól, mindenesetre nem csak én láttam így, mert ezért az alakításáért megkapta a Szemle A legjobb női mellékszereplő díját. S ha már díjak, a két férfi főszereplő megosztva szintén a legjobb lett (Kocsis Pál és Róbert Gábor), Mohácsi Jánost pedig a legjobb rendezésért díjazták. A hab a tortán pedig a nézők elismerése, a közönség is ezt az előadást választotta a legjobbnak. Nem lenne igazságos, ha nem említeném, hogy a zene, a díszletek és a jelmezek is rengeteget hozzátettek az előadás hangulatához, látványvilágához, az elismerés tehát Kovács Mártonnak, Khell Zsoltnak és Remete Krisztának is jár.

A darab három felvonásból áll, ami elsőre soknak tűnhet, de egyáltalán nem az. A fordulatos cselekményeknek köszönhetően csak kapkodtam a fejem, már – már úgy éreztem, hogy nem tudok lépést tartani ennyi poénnal. Az elmúlt két színházi évad megszorításai, nélkülözései kapcsán, és mert kutatások bizonyították, hogy a nevetésnek gyógyító ereje van, receptre íratnám fel mindenkinek a Farsangot.

Herman Flóra és Alberti Zsófi a Farsang című előadásban (Fotó: Mészáros Zsolt)

Brigi – Mesterhármas (Bethlen Téri Színház)

Idén szeptemberben minden eddiginél nehezebben tudtam kiválasztani a hónap számomra legkedvesebb előadását, de aztán hosszas gondolkodás után Eric Assous Mesterhármasa mellett döntöttem, ami az újonnan megalakult Art-Színtér egyik első bemutatója volt a Bethlen Téri Színházban. A történet középpontjában egy középkorú pár áll, akik egy nap eldöntik, hogy igazán őszinték lesznek egymáshoz. Maxime, a férj (Jakab Csaba) ezt kihasználva rögtön be is vall egy-két félrelépést, ami állítása szerint nem volt több futó kalandnál. Jeanne (Marjai Virág) ezen felbátorodva pedig bevallja, hogy bár neki csak egyetlen egy férfi volt a férjén kívül az életében, de az viszont sokkal több volt egy ártatlan egyéjszakás kalandnál. A hosszúra nyúlt gyanúsítgatások során feltárt nyomok pedig egyértelműen a közös baráthoz, Claude-hoz (Ozsgyáni Mihály) vezetnek.

A darab rendkívül szórakoztatóra sikeredett, tele vicces megszólalásokkal és poénokkal, ami némileg feloldja a nézőkben keletkezett furcsa kettős érzéseket, amit a történet mélysége válthat ki. Ugyanakkor szerintem nem volt néző, akit valamilyen szinten ne érintett volna meg a darab. Engem például elgondolkodtatott a világról, magamról, az életemről és a tetteim súlyáról is. És azt hiszen, ezért is érintett meg ennyire, mert rávilágított arra, amivel eddig nem akartam szembenézni: bármit is teszünk és bárhogy is cselekszünk, azzal hatással vagyunk másokra.

Marjai Virág és Jakab Csaba a Mesterhármas című előadásban (Fotó: Art-Színtér)

Roberta – Kaisers TV, Ungarn (Pintér Béla és Társulata)

A szeptember minden évben a visszatérés hónapja, egy új színházi évad kezdete. Ám a 2021-es visszatérés különösen fontos és megindító volt, hiszen már sok idő után először végre szigorítás-mentesen térhettem haza, a valódi színházi atmoszférába. Az általam legszínvonalasabb magyar formációnak tartott Pintér Béla és Társulata egyik régi-új előadását volt szerencsém végre látni rögtön a hónap első napján. A Kaisers TV, Ungarn egy egészen egyedi fikció, amely egy különleges utazásra invitálja a nézőket. Először 1881-be, majd egészen 1848-ba látogathatunk el a színház varázslatával. Hiszen itt bármi megtörténhet, csak hinnünk kell benne. Amikor pedig az előadás végezetével visszarepülünk a jelenbe, rengeteg élménnyel és a nevetéstől könnyes szemmel érkezünk „haza”. A katarzis nem marad el, ám a korábbi kedvenc Pintér Béla előadásaimmal ellentétben a tragédia helyett ezúttal a kreatív irónia és a humoros történelmi karakterek idézik elő ezt a földöntúli érzést.

Az abszurd történet középpontjában Amália (Enyedi Éva) áll, aki anyja elvesztése után Balázs Gábor (Fáncsik Roland) segítségével visszakerül 1848-ba, hogy kiderítse az örökségét tartalmazó széf kombinációját. Ám még ő sem gondolja, hogy az időutazás során sokkal több mindenre derül fény. A jelenből egy császári magyar televízió stúdiójában találjuk magunkat, amelynek neve Kaisers TV, Ungarn. A forradalmi hangulat azonban eléri a tévé csatornát, amikor megjelenik a színen Kossuth Lajos (Adorjáni Bálint) és Petőfi Sándor (Pintér Béla), hogy elfoglalja a képernyőt. Elhangzik a Himnusz „optimista” változata, és a német császári tévé Nemzeti Élőkép Vibránc lesz. A forradalmat és Amália szüleinek rejtélyes történetét élő adásban követhetjük végig, és a végkimenetel kicsit sem kiszámítható. Elrugaszkodhatunk a történelemkönyvektől, hiszen itt bármi megtörténhet…

A történet egyedi, a humor zseniális, a karakterek rendkívül szórakoztatóak – nálam a Pintér Béla által alakított Petőfi mindent vitt. A Kaisers TV, Ungarn című előadást a történelem és irodalom szerelmeseinek különösen ajánlom, de úgyszintén mindenkinek, akik szeretnének egy jót nevetni. Októberben pedig kíváncsian várom a Társulat legújabb darabjának bemutatóját.

Jelenet a Kaisers TV, Ungarn című előadásból (Fotó: Pintér Béla és Társulata)

Orsi – Egy szoknya, egy nadrág (József Attila Színház)

Én a hónap legjobbjának a József Attila Színház Egy szoknya, egy nadrág című zenés produkcióját választottam. Hogy miért? Kezdem azzal, hogy Bodrogi Gyula, kétszeresen kitüntetett Jászai Mari-és Kossuth- díjas színészmester, a Nemzet Színésze zseniális rendező. Barabás Pál híres történetét, bár már korábban többen is láthattuk színházi darabként, Bodrogi Gyula egészen meglehetősen jó érzékkel álmodta a színpadra. Vicces volt, látványos, lenyűgöző zenei- és táncbetétekkel. Jó volt felidézni Sóvári Péter és Pintér Ibolya csavaros szerelmének történetét, pláne ilyen tehetséges színészgárda és táncművészek előadásában.

Az Egy szoknya, egy nadrág története nem hinném, hogy sokak számára ismeretlen, de lássuk röviden miről is szól: a sztori egy budapesti hotelben kezdődik. A lobbiban megismerkedünk a kettős ügynök portással (Lukács Dániel), aki épp az adósságokban igencsak megmerítkező Gróf Borsay Ubulnak (Zöld Csaba) meséli, hogy hotel új szállóvendége Dulcinea (Fehér Anna), a spanyol dúsgazdag özvegy hamarosan a városba érkezik. Gróf Borsay szíve egy kicsit jobban megdobban a dúsgazdag szó hallatán, és egy pillanatra mintha meg is feledkezne Pintér Ibolyáról (Kulcsár Viktoriáról), a könnyű prédának titulált kezdő művésznőről, akivel addig igencsak szimpatizált. Ibolya szívét azonban már elrabolta a már befutott színészférfiú, a szerénységről híres Sóvári Péter (Horváth Sebestény Sándor), akinek szintén nem közömbös a szárnyait éppen csak bontogató színésznő. Ha a cselekmény már így sem lenne eléggé izgalmas, a történet akkor válik igazán érdekessé, amikor is Péter, az ország csak második legjobb színésze, tudomást szerez Ibolya rajongójáról, Ubulról. Fordulat fordulatot, szemfényvesztés szemfényvesztést, spanyol özvegy spanyol özvegyet követ. Mint minden jó történetben, ebben is megjelennek a tündérkeresztanyák és apák karakterei, Ibolyát Kamilla (Kocsis Judit), az öltöztetőnője próbálja elkalauzolni a hírnév és férfiak világában, míg Pétert a főrendező Kálmán, (Ujréti László) segíti a darabban. A történet poénját nem lövöm le, nézze meg mindenki, aki szórakozni szeretne egy jót, mert amint az egy nadrág szoknyát ölt, az garantáltan minden arcra hatalmas mosolyt csal.

Jelenet az Egy szoknya, egy nadrág című előadásból (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

Kiemelt kép: Gáspár Tibor (Fotó: Éder Vera), Alberti Zsófia (Fotó: szombathelyi Weöres Sándor Színház), Takátsy Péter (Fotó: Kovács Milán)