A hónap legjobbja – október

Pár hónap kihagyás után visszatér szerkesztőségünk egyik kedvenc rovata, a hónap legjobbja. Habár a 2023/24-es színházi évad már szeptemberben elindult, és nekünk is vissza kellett térnünk a körforgásba, így kevés előadásra jutottunk el – ezért is maradt el a múlt havi ajánló. Az október viszont megszámlálhatatlanul sok premiert hozott, mi is csak kapkodtuk a fejünket, néztük a naptárunkat, egyeztettünk, hogy a lehető legtöbb darabra eljuthassunk. Nehéz is volt a döntés, de íme a végeredmény: ezek az előadások ragadtak magukkal minket a leginkább októberben!

Andi – Tragédia (Háromszék Táncegyüttes)

Madách születésének 200 évfordulója sokaknak új inspirációt adott főművének újbóli értelmezéséhez: nem volt ez másképp Könczei Árpád esetében sem, aki a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes művészeivel készített izgalmas – mondhatni összművészeti – feldolgozást Az ember tragédiájából.

A tánc, az ének, a jól kiválasztott prózai szövegek és az ezek megtámasztására komponált, alapvetően egyszerű, mégis többrétegű és -értelmű látványvilág néhány új aspektust is felfedett számomra a dráma filozófiai láncolatában. Az meg már csak hab a tortán, hogy az újraértelmezett dramaturgiának köszönhetően (az eredeti 15 szín helyett csak 9 szerepel az előadásban) az emberiség sorsdrámájának nagyívű történelmi tablói között felfedezhetjük az emberi élet stációit, a nő és férfi folyton változó kapcsolatának állomásait.

Könczei a tűpontos néptáncos koreográfiákat (a londoni színen belül például megfér egymás mellett a gyimesi, a pontozó, a cigánytánc vagy éppen a szatmári verbunk) kortárs villanásokkal és mozgásművészeti elemekkel vegyíti. A Lucifert játszó Melles Endre mindháromnak nagymestere, és a prózai részekben is brillírozik, amíg a színpadon van – majdnem végig –, nehezen tudjuk levenni róla a szemünket, markáns jelenlétének köszönhetően ő az előadás abszolút főszereplője. Márton Edina Emőke és Márton Csaba Éva és Ádám szerepének méltó partnerei a Háromszék tánckarvezetőjének, saját történetük ívén magabiztosan vezetik végig a nézőket. A tánckar, a zenészek, és a szólóénekes Erőss Judit pedig végig megtartanak minket az alkotók (Könczeihez csatlakozott Kozma András dramaturgként, illetve ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfusként) által teremtett emelkedett atmoszférában.

A kivételes előadás a Nemzeti Táncszínháznak köszönhetően a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, a Millenárison található játszóhely és a Veszprémi Petőfi Színház közönségét varázsolta el októberben, de mi nagyon bízunk benne, hogy a jövőben is találkozhatunk magyarországi helyszíneken Könczei és a Háromszék Tragédiájával!

Jani – Equus (József Attila Színház)

Peter Schaffer éppen 50 évvel ezelőtt, 1973-ban írt drámája, az Equus először került bemutatásra a József Attila Színházban. A történet kiindulópontja, hogy egy fiút, Alan Stranget vád alá helyeznek, amiért brutális módon megvakított hat lovat abban a lovardában, ahol kisegítőként dolgozott. Az ügyészségen dolgozó nő megkéri pszichiáter barátját, Martin ​Dysart, hogy kezelje a megbomlott idegrendszerű fiatalembert. Amíg Martin a fiú tettének rugóit keresve próbálja páciensét visszatéríteni a normális életbe, saját létezésének kudarcával is szembe kell néznie. Schaffer remekműve egyszerre krimi, pszicho-thriller és lélektani dráma. Izgalmas az a nyomozás, ahogyan próbálunk rájönni, hogy Alan miért követte el a szörnyű tettét, és ahogyan egyre jobban megismerjük a fiú családi hátterét, szüleivel való viszonyát, a szexuális ébredezését, úgy érezzük mi magunk is egyre jobban azt a nyomasztó légkört, amelyben Alannek is élnie kellett. Ezzel párhuzamosan pedig Martin életébe is bepillantást nyerünk, és ahogy egyre jobban megismerjük az ő személyiségét is, ez a fullasztó atmoszféra minél erősebbé válik.

Az Equust már több rendezésben is volt szerencsém látni, ennek ellenére minden alkalommal izgalommal vegyes kíváncsisággal ülök be az új előadásokra. Aki ismeri a drámát, az tudhatja, hogy Schaffer elég pontos rendezői utasításokkal ellátva írta meg a darabot, amit a rendezők többsége be is tart, de mindig érdekes megfigyelni, hogy ezen keretek között hogyan engednek teret a saját víziójuknak. Hargitai Iván, a mostani előadás rendezője pedig a lehető legnagyobb teret akarta, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Anélkül, hogy lelőném az összes poént, csak annyit árulok el, hogy a nézők a nagyszínpadon foglalnak a helyet, és kamaradarabról lévén szó, eleinte a színészek is köztük, tőlük egy méterre játszanak, ám ahogy haladunk előre a cselekményben, úgy használja ki a rendezés is a rendelkezésére álló többi szabad teret: a nézőtérre épített kifutó és színpad vezet el minket Alan Strang világába. Ez az Equus a történet és a mondanivaló által megkövetelt őszinte színészi játékon túl (Fila Balázs Martin Dysartként ismételten nagyon alakít, akárcsak a másik Schaffer-darabban, az Amadeusban pár évvel ezelőtt, szinte elviszi a hátán az egész darabot), szinte ugyanakkora hangsúlyt fektet a vizualitásra: erős kép- és hanghatásokkal éri el, hogy mi magunk is egyre jobban részeseivé váljuk a kegyetlen és rideg valóságnak.   

Gabi – Miért pont kivi? (Rózsavölgyi Szalon)

A francia származású írónő, Laetitia Colombani darabja a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon hazai ősbemutatója volt nyáron. A két teátrum nem először hozott létre közös produkciót, és szerencsére a szabadtéri szezon után a fővárosban él tovább a kiváló előadás.

Barnabé Leroux (Schneider Zoltán) napjai magányosan telnek, szürke hétköznapjait saját megszállottsága tartja csak „életben”, illetve a pszichiáter doktornő (Takács Kati) akihez hetente jár terápiára, és aki az egyetlen kapcsolata a külvilággal. Légi utaskísérő fia, Benoit (Varga Ádám) sűrű időbeosztásához képest igyekszik minél több időt apjával tölteni, ám kettőjük kapcsolata egyáltalán nem súrlódásmentes. Barnabé könyvelő, felesége halála óta egyedül él, egy érdekes, saját szabályrendszer szerint. Sorsába beletörődött, a mindennapok izgalmát pedig különféle panaszlevelek írogatásával tartja szinten. Egyik nap azonban érthetetlen módon egy ártatlan kivis joghurtnak nyoma veszik a hűtőből, a rend, fegyelem bevált egysége felborul. Ezen a ponton elszakad nála a cérna, és mániákussága a tetőfokára hág. A darab címe, a maga abszurditásával együtt jól tükrözi a probléma kiindulópontját, hiszen néha tényleg olyan vékony kötélen táncoljuk az életet, hogy bármilyen előre nem kalkulált „probléma” robbanáshoz vezethet. Bár elsőre úgy tűnik, hogy mindenkinek megvan a saját problémája, a magány, a kirekesztettség és a szeretetre vágyás mindegyikük életét átszövi, ugyanakkor össze is kapcsolja a sorsukat.

Kiváló ötlet volt Őze Áron rendezőtől a mogorva Barnabé megformálást Schneider Zoltánra bízni, aki annyira élethűen alakítja a hol idegesítő, hol sajnálatra méltó özvegy apát, hogy még az is megfordul az ember fejében, hogy az írónő direkt neki írta a darabot. Varga Ádám kitűnően formálja meg a rendkívül elfoglalt, éppen saját útját kereső, de az apjához mégiscsak erősen ragaszkodó fiút, akinek minden gesztusa, megmozdulása jókor van jó helyen, és talán az egyetlen, akiről úgy tűnik, hogy két lábbal áll a Földön, miközben a talaj már egészen csúszásra áll. Takács Kati hihetetlenül üdítő jelenség a lélekbúvár szerepkörben, szerethető és humoros is. És bár Kiss Anna Gizella szerepe szerint, olyan, mint a mese: van is és nincs is, abban a kevés időben, amit a színpadon tölt, nem hagy kétséget afelől, hogy érdemes lesz a nevét már most megjegyezni.

Kiemelt kép: Jelenetképek az előadásokból: Miért pont kivi? (Fotó: Kallus György), Tragédia (Fotó: Banczik Róbert), Equus (Fotó: Kállai-Tóth Anett)