A hónap legjobbja – október

Októberben is számos kiváló előadás debütált a fővárosi és vidéki színházakban, illetve felújításra került több olyan darab is, amelyet korábban nem volt módunk megnézni, így szerkesztőségünk tagjai ismét csak a teátrumok nézőterén töltötték a hónap legtöbb estéjét. Mutatjuk, hogy a megtekintett előadások közül melyek voltak ránk a legnagyobb hatással.

Andi – Helló, Héraklész! (Budapest Bábszínház)

Bátran lehet a Budapest Bábszínház egyik legnagyobb szabású vállalkozásának nevezni a nemrég bemutatott Helló, Héraklész! című előadást, amelyet a társulat felkérése Tasnádi István írt és Tengely Gábor rendezett. Az impozáns díszlet (Zöldy Z Gergely), a szebbnél szebb bábok és az izgalmas jelmezek (Michac Gábor) olyan képi világot alkotnak együttesen, amely segítségével nem nehéz magunkat a görög mondavilágba képzelni, még akkor sem, ha néha egészen mai nyelvezet vagy színpadtechnikai ötlet színesíti az egyébként az eredeti regékből szőtt történetet. A mese íve adott: Héra csellel igyekszik mostohafiát elveszejteni, akinek hogy bizonyítsa bátorsága mellett nemes szívét is, számos próbát kell kiállni. És hogy mi vár rá a hosszú és nehéz utazás végén? Természetesen megbocsátás, elfogadás, és remélhetőleg a szerelem.

A teátrum ifjú színművésze, Barna Zsombor, aki a címszereplőt játssza, ismét bizonyítja különleges tehetségét: belülről fakadó érzékenységével számos színt fest az egyébként egyszerű léleknek tűnő Héraklésznek, humorával pedig a legnagyobb könnyedséggel vezeti át a nézőt a drámaibb pillanatokon is. Méltó partnere a premieren beugró Podlovics Laura, a showt azonban számos esetben az Eurüsztheuszt alakító Márkus Sándor lopja el, a legjobb poénok neki jutnak, és ki is dolgozza őket alaposan. Szolár Tibor narrációjával egyetlen pillanatra sem engedi el a figyelmünket, Ellinger Edina Hérájának feltűnése pedig minden alkalommal csak még izgalmasabbá teszi a történetet.

A Helló, Héraklész! nem csak a gyerekeket köti le, mi, a színházteremben ülő felnőttek is kikapcsoltuk a valóságot arra a kétszer 60 percre, amelyet az alkotók elénk álmodtak, újra csak bebizonyítva nekünk, hogy a #babnemkorosztalyhanemmufaj.

Jani – Kisrigók (Budapest Bábszínház – Ország Lili Stúdió)

Októberben magamhoz képest jóval kevesebb előadást láttam, és ráadásul az általam megtekintett darabok a két véglet között mozogtak: vagy nagyon jó szívvel tudnám ajánlani azokat, vagy egyáltalán nem nyerték el a tetszésemet. Utóbbiakat – értelemszerűen – nem nevesítem, viszont azt el kell árulnom, hogy három olyan előadás is volt, amely ringbe szállt a hónap legjobbja címért. Az egyik a tatabányai Jászai Mari Színházban látható 10, Guelmino Sándor rendezésében, amely egészen más koncepció alapján közelíti meg Székely Csaba zseniális drámáját, mint a Radnóti Színházban látható előadás, de pont ezért lett különleges ez is a maga nemében. A másik Szakonyi Károly A hatodik napon című családtörténete volt, amelyet Dicső Dániel állított színpadra a Rózsavölgyi Szalonban, a szerző 90. születésnapja előtt tisztelegve. Igazi társalgási drámát láthattunk, amely során egy-egy szituációban könnyedén magunkra ismerhetünk, és elgondolkodhatunk a szüleinkkel, testvéreinkkel való viszonyunkról.

Végül azt az előadást választottam, amely leginkább hatott rám emocionálisan, ez pedig nem más, mint a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában látható Kisrigók, Hoffer Károly rendezésében. Az igaz történet, valamint Paulon Viktória meseregénye alapján készült darab három árva testvér (a négyéves Gigi, az ötéves Csabó és a hatéves Szaszka) egymásra és hazatalásának meghatóan szép példázata. A testvérek a maguk módján mindent megtesznek, hogy újra együtt és a családjukkal legyenek, ebben van segítségükre Kukrú, a galamb, valamint a porszívóból és hajszárítóból eszkabált telefon, továbbá a Csabó által feltalál hírpuska. A történet végére nyer igazi értelmet a mese és a mesélők (Pallai Mara és Teszárek Csaba) igazi szerepe, és ennek szimbolikájával válik igazán megindítóvá a darab. A Kisrigók a Disney-Pixar új hullámos filmjeinek (Fel, Agymanók, Coco) nyomán halad, de azoktól – a maga műfajában – sokkal jobb: ez tipikusan az az előadás, amit kötelezővé tennék minden gyermek és szülő számára.

Gabi – A rendes lányok csendben sírnak (Vígszínház, Házi Színpad)

Áprilisban kaptam a streamre meghívót Balázsovits Edittől, de akkora már elegem lett ebből a fajta színházpótlékból, így hosszas tépelődés után, végül nem néztem meg a darabot. De a történet nagyon izgatott, ezért nyáron elolvastam az előadás alapjául szolgáló könyvet. Onnantól pedig már kifejezetten vártam, hogy „élőben” is bemutassák.

A darab a szomszédos Szlovákia egyik legsötétebb maffiatörténetét mutatja be, három különböző életkorú nő sorsán keresztül: miközben a háttérben rettenetes dolgok történnek, a három nő életútjának megismerése révén kibontakozik az ő egyéni drámájuk, amely akaratlanul is összefonódik a borzasztó eseményekkel. A Házi Színpad intim, zártabb tere kifejezetten alkalmas arra, hogy pár perccel a kezdés után egy tízemeletes panelházba képzeljem magam. A díszlet látszólag egy szoba, de valójában mind a három nőnek megvan a külön tere, külön lakása, külön élete. Ezek a külön életek azonban bizonyos pontokon összekapcsolódnak, hiszen mindannyian a maffia tevékenységének árnyékában léteznek. Paczolay Béla rendező nagyon jól választott szereplőket a darabhoz, a fiatal, frissen diplomázott Márkus Luca tökéletesen felnőtt a feladathoz, teljes átéléssel mutatta be, hogy mit érezhetett Hilda, a vele átélt borzalmak során. Júliát Balázsovits Edit alakítja, az ő története a legkevésbé felkavaró, emiatt az ő karakterével lehet a leginkább azonosulni. Bármelyik panellakás, bármelyik emeletén élhetnek még manapság is Júliák, de Edit előadásában a szerep kitört a szürke hétköznapiságból. Minden gesztusa, grimasza a helyén volt, és végre teljes mértékben felszabadultnak láttam a játékát. Átjött a színpadról, hogy fontos számára a szerep, és már nem akar megfelelni senkinek. Felnőtt nő lett, akivel kapcsolatban már régen nem érdekes, hogy kik a szülei, anélkül, is tényezőként tekinthetünk rá. Erzsit Kiss Mari alakítja, ahogy egy barátnőm fogalmazott, a Kiss Mari, az a Kiss Mari. Miért csodálkozunk azon, ha jó? Tökéletes összhangban mutatja meg az élete tartalmasabb, tevékenyebb részén már túllévő nőt, már ha jutott egyáltalán neki ilyen, és a fiáért aggódó, kétségbeesett, de tehetetlen anyát. Teljesen megérdemelten nyerte el Erzsi megformálásáért az eSzínház Fesztivál legjobb női főszereplőnek járó díját. A darab díszlet (Khell Csörsz) és jelmeztervezőjének (Lisztopád Krisztina) is jár az elismerés, akik valódi paneldzsungelbe helyezték a három nőt, ki ne emlékezne nosztalgiával a rettenetes fotótapétákra, amelyek nem olyan régen minden panellakásban fő motívumnak számítottak. Nálam külön pluszpont járt azért, hogy a zenei betéteket Edit énekelte. Bár őt inkább prózai színészként könyvelik el, nekem nagyon kellemes emlékeim fűződnek a Cipővel közös albumához, és kifejezetten jó volt ehhez a darabhoz is hallgatni.

Roberta – Valami bűzlik (József Attila Színház)

Az októberi hónap legjobbja nálam nem lehet más, mint az általam várva várt Valami bűzlik című musical a József Attila Színházban. Jó előérzettel ültem be a teátrumba, és végtelen lelkesedéssel élveztem az általam ismert dalokat, szereplőket és történetet – ezúttal élőben. Shakespeare és Broadway rajongóként hatalmas élmény volt a történelem legnagyobb drámaírójának újragondolt karakterét egy musicalben látni végre hazai színpadon is.

Galambos Attila és Szente Vajk közös alkotása szerencsére nem okozott csalódást, sőt a reneszánsz musical magyar változata olyan jóra sikeredett, hogy minőségileg simán felér az eredeti Broadway produkcióhoz. Ez elsősorban a zseniálisan magyarosított daloknak köszönhető, amelyek tele vannak ízléses szóviccekkel és a hazai közönségre átírt utalásokkal. Azt gondolom, a Valami bűzlik a legjobb Broadway-musical átirat ma Magyarországon. Másrészt a szereposztás is tökéletesen el lett találva: Szabó Máté, Feke Pál, Blazsovszky Ákos, Fila Balázs és Auksz Éva kiválóan idézték meg az eredeti darabban szerepelt Tony-díjas és -jelölt színészeket.

Mindenkinek ajánlom a Valami bűzliket, akik szórakoztató és kreatív zenés darabot szeretnének látni. A musicalrajongók különösen jól fogják magukat érezni az előadáson, hiszen az több külföldi és hazai zenés darabot idéz meg különböző korszakból. Aki pedig Shakespeare-ért rajong, az készüljön fel a bárd személyiségének egészen új, forradalmi megközelítésére, amelytől mindenki garantáltan könnyesre neveti magát.

Brigi – Anna Karenina befejezetlen története (Trojka Színházi Társulás)

Az október hónap legjobbja nálam az Anna Karenina befejezetlen története volt, amelyet a Kugler Art Szalonban tekinthettem meg. A pandémia előtt rengeteget jártam különböző kamaraszínházakba, a nyitás óta viszont ez volt a legelső alkalom, hogy ennyire családias körülmények között élvezhettem a színház varázsát.

A színdarab modern feldolgozásban (zenei betétekkel megfűszerezve) mutatja be a már jól ismert történetet, Anna (Gryllus Dorka) és Vronszkij gróf (Bárnai Péter) szerelmi viszonyát. Érdekes, mert miközben az előadást néztem azon járt az agyam, hogy ami akkor még teljesen abnormálisnak számított, az mára már teljesen elfogadottá vált: nagyot fordult a világ, de nem csak az, az emberek is. Az tetszett ebben az előadásban a legjobban, hogy bár ez egy befejezetlen történet, valahogy mégis teljes egésszé állt össze az előadás, amiből természetesen nem hiányozhattak az érzelmek sem, és nem csak én, hanem a közönségből többen is hol döbbenten, néha könnyes szemmel, hol pedig nevetve figyeltük a színpadon történeteket. Számomra ez egy valódi csoda volt és hálás vagyok, hogy olyan fantasztikus színészeket láthattam, mint Gryllus Dorka, Eke Angéla, Kovács Vanda, Ivanics Tamás, Bárnai Péter és Mátrai Lukács Sándor.

Orsi – Amy világa (Orlai Produkicós Iroda – Belvárosi Színház)

A hónap legjobbjának az Orlai Produkciós Iroda Amy világa című előadását választottam, ami a Belvárosi Színházban látható. A történetben Amy világába csöppenünk bele, amit a főhős Amyhez, Gombó Viola karakteréhez közel álló, igen erős, ám ellentétes karakter formál és határoz meg: a címszereplő édesanyja, az ünnepelt színésznő, a vibráló és szellemes személyiség Judy Allen, akit a Jászai Mari-díjas Hernádi Judit alakít. Míg a színpad másik sarkában ott áll Dominic, Amy szerelme, az ambiciózus televíziós producer, akinek szerepébe Dékány Barnabás bújt. Judy és Dominic nem kedvelik egymást. Kezdeti csipkelődésük a darab végére éles szóváltásokba fordul át, amelyekbe Amy is kénytelen bekapcsolódni és mediátorként próbál békét teremteni világának két ellentétes pólusa között. A Judy és Dominic közötti legfőbb súrlódási pont az igazi művészet kérdése. Mit is jelent az igazi művészet? Vajon a televízió képernyőjét és a magas nézettségi mutatókat? Vagy inkább a színházi produkciókat és a teltházas előadásokat? A kettejük között fennálló hatalmi harc egyre inkább elmérgesedik, s ennek hatására Amy világa szép lassan a darabjaira hullik. Míg az első részben a humor és a könnyed élcelődésé a főszerep, a második felében a kritika és az emberi kapcsolatok, súlyos élethelyzetek komplexitása kerül előtérbe. A történet David Hare elismert kortárs angol szerző munkája, amit Kovács Krisztina fordított és Valló Péter rendező álmodott színpadra.

Sára – Pesti Coco (Factor Terminal)

Rotschild Klára a legendás Rotschild Klára ruhaszalon (később Különlegességi Női Ruhaszalon, még később Clara Szalon) vezetője volt. Az októberi előadások közül, az én kedvencem az ő életét feldolgozó Pesti Coco című darab volt, melynek bemutatójára a hónap végén a Három Hollóban került sor.

A munkája iránt szenvedélyesen elkötelezett vezető négy évtizeden át uralta a magyar luxus divatipart. Bár a róla szóló legendák egy részét ő maga gyártotta, ez is csak azt bizonyítja milyen tudatos személyiség volt. Ismerősei egymásnak ellentmondó jelzőkkel illették, de egy biztos: a tudatosság és kitartás volt a kulcs a rezsimeken átívelő töretlen karrierje felépítéséhez. Nem csoda, hogy az utóbbi időben többeket is megmozgatott a kelet Coco Chaneljének története. Simonovics Ildikó külön kötetet szentelt Rotshild Klárának A vörös divatdiktátor alcímmel, ami a darab elkészüléséhez is fontos kiinduló pont volt. 2019-ben a Magyar Nemzeti Múzeumban rendeztek kiállítást róla, jelenleg pedig Szegeden a Fekete házban tekinthető meg a divatkirálynő életéről is munkásságáról szóló tárlat, egészen az év végéig.

Szenteczki Zita rendezésében a színészeknek (Csarkó Bettina, Domokos Zsolt, és Schermann Márta) lehetősége volt arra, hogy magukra is reflektáljanak, és történeteket meséljenek el saját életútjukból. Ezek a kiszólások közelebb hozzák a nézőket a különleges asszony személyéhez is. Mi az ára a karrier építésnek? Milyen álarcokat viselünk életünk során? Hogyan dolgozhatunk fel sérelmeket, mikor senki nincs a segítségünkre? Mi is az a szellemi tulajdon?  Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kereshetjük a válaszokat a Három Holló, három különböző helyszínén. Aki az előadásra érkezik ne számítson hatalmas épített díszletekre, az alkotók – magától értetődően – óriási ruha anyagokat használnak. A siker és a magány, a külső csillogás és a belső rohadás groteszk kettőségei kísérik végig a darabot. Ajánlom mindenkinek, aki szereti az interaktív előadásokat és érdekli a feljebb emlegetett kérdéskörök legalább egyike.

Kiemelt kép: Hernádi Judit (Fotó: Orlai Produkciós Iroda), Szolár Tibor, Barna Zsombor (Fotó: Éltető Anna), Pallai Mara (Fotó: Éltető Anna)