A hónap legjobbja – november

A szeptemberi-októberi bemutató-dömping után a színházak többsége visszavett egy kicsit a tempóból, így kevesebb premierrel számolhattunk az ősz utolsó havában. A tavalyi évadban bepróbált, de be nem mutatott darabokat minden teátrum az idei szezon első heteire időzítette, az új előadások nagy része pedig 2022-re tolódik. Szerencsére azonban így is akadt szép számmal friss produkció, amely gazdagította a színházi világ alapból színes repertoárját, valamint a régi, nagy sikerű darabok is visszatértek a színpadra. Szerkesztőségünk tagjainak ajánlása is ezt a sokszínűséget tükrözik novemberben.

Jani – A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda (Budapest Bábszínház – Ország Lili Stúdió)

Sajnos novemberben kevesebb előadást sikerült megtekintenem, mint amennyit szerettem volna, aminek egyrészt időhiány, másrészt a járványhelyzet volt az oka. Utóbbi miatt két előadás (a Közellenség premierje a tatabányai Jászai Mari Színházban, valamint a Miss Daisy sofőrje budapesti bemutatója) is a következő hónapra tolódott, de szerencsére így is akadt szép számmal darab, amire eljutottam. Szokás szerint több olyan produkció is volt, amely elnyerte a tetszésemet, így a választásnál megint arra kellett hagyatkoznom, hogy melyik előadásnál éreztem azt, hogy a „szakmai kritériumokon” túl valóban tudott újdonsággal, meglepetéssel szolgálni. Ez pedig novemberben nem más volt, mint a Budapest Bábszínházban debütált A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda.

Az előadásról közvetlenül a bemutató után írtam is egy hosszabb ajánlót, így akit tüzetesebben érdekel a véleményem, javaslom, azt olvassa el (valamint kiegészítésként, további kedvcsinálóként a rendezővel készített interjút is érdemes átfutni). Ennél többet talán nem is kell írnom, ha csak nem annyit, hogy valóban egy formabontó produkció született meg novemberben a Budapest Bábszínház falain belül, amely egyszerre használja a prózai és a bábszínház elemeit, ugyanakkor a nézőnek hamar olyan érzése lehet, mintha egy moziteremben ülne, hiszen a történet és a kivitelezés a legjobban sikerült filmeket juttatja eszünkbe. Persze, a látványon túl a darab legnagyobb erőssége a humor: amikor csak ajánlom barátoknak, ismerősöknek a darabot, mindig kihangsúlyozom, hogy én régen nevettem ennyit színházi előadáson – és ezzel nem voltam egyedül. Stílusparódiáról lévén szó a színészek egyszerre veszik véresen komolyan szerepük szerint magukat, de figuráik mégis elnagyolttá, komikussá válnak, viszont ami a legfontosabb, hogy mindez természetesnek hat, ez pedig nagyon ritka vígjátékoknál. 

Aki felhőtlen kikapcsolódásra vágyik, bátran ajánlom ezt a darabot, ráadásul minél korábbi megtekintéssel, mert biztos vagyok benne, hogy amint híre megy, jó sokáig nehezen lehet majd jegyet kapni rá. Végezetül, muszáj egy olyan gondolattal zárnom soraimat, ami a bemutató óta ott motoszkál bennem: igazán különleges színházi kísérlet lenne, ha ehhez a történethez – akárcsak A Da Vinci-kódhoz – készülne folytatás, amelyben Dr. Láng Róbert (akár a Havasréti-unokákkal és Mersz Inezzel kiegészülve) újabb irodalmi mű és annak szerzője után kezdene nyomozni.     

Dani – Az Operaház Fantomja (Madách Színház)

A Madách Színházhoz írt szerelmeslevelemben már olvashattok arról, hogy milyen kapcsolat fűz a teátrumhoz és hogy mennyire sokat jelentenek nekem, valamint a feleségemnek az ott látható musicalek, viszont azok között is kitűnik Andrew Lloyd Webber mesterműve, a francia Gaston Leroux regénye alapján készült Az Operaház Fantomja. Nem túlzás azt állítani, hogy mindegyik szereposztáshoz volt már szerencsénk, egyes színészekhez többször is, de egyetlen művész van, aki a Fantomként el tudta rabolni a szívünket és elvarázsolni a lelkünket: ő a Jászai Mari-díjas Sasvári Sándor, aki olyan bravúrosan, széles skálán mozogva képes játszani és énekelni, hogy azonnali libabőrt okoz, ha meghalljuk az orgánumát – pláne a jutalomdalának érződő Az éj zenéjét.

A darab legutóbbi megtekintésekor éppen ezért némi szomorúsággal konstatáltuk, hogy az este folyamán Posta Victor megformálásában láthatjuk majd kedvencünket, de a tehetséges színész szintén csodálatosan énekel és játszik, ezt már volt szerencsénk megtapasztalni, így gyorsan túltettük magunkat a pillanatnyi csalódottságon és kíváncsian vártuk a Fantom sokadik felbukkanását. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, mikor a harmadik sorban ülve, Christine Daaé szobájára közvetlenül rálátva nem Posta Victor arca jelent meg abban a bizonyos tükörben, hanem Sasvári Sándoré, aki újfent elkápráztatott minket. A színművésznek olyan jelenléte van és annyira éli-érzi a szerepet, hogy végig uralta a színpadot, beleértve az előadás végi tapsot is, ahol csibészes mosollyal kérlelte a közönséget a hangosabb tetszésnyilvánításra, ami megkoronázta ezt a nagyszerű élményt.

Roberta – 10 (Radnóti Mikós Színház)

A Radnóti Színházat idén ismertem csak meg igazán, és egy kivételesen szimpatikus, színes közösséget fedeztem fel. Nem csak az előadások minősége kifogástalan, de a pedagógiai programok és a színházkedvelő fiatalok összefogása is nagy hangsúlyt kap a teátrumnál, amiért nagyon hálás vagyok. Az egyik ilyen program, a MÉR tagjaként egyre többet fordultam meg idén ősszel a Radnóti nézőterén. Így ismerkedtem meg többek között a 10 című előadással. Sokan ajánlották már Székely Csaba darabját, azonban az előadásra jegyet szerezni csak nagy szerencsével lehet még most is. A produkció minden várakozásomat felülmúlta: valami olyannak lehettem a részese, amelyhez foghatót még nem láttam színpadon. Az előadás rendkívül összetett, a színház minden eszközét maximálisan kihasználva hat a közönség minden érzékére és érzelmeire. Engem elsősorban a történet fogott meg, amely tíz átlagember látszólag különálló sorsát tárja a nézők elé, azonban ezek lassan összefonódnak, gyakran meglepő módon vannak hatással egymásra. Az egyes karakterek töréspontjait, kiemelt pillanatait pedig zseniálisan érzékelteti a színpadon használt kézi kamera és a három tévéképernyő, amelyen kimerevített képekként jelennek meg ezek a dramaturgiailag fontos pontok. Ez a színpadi kreativitás, a zene, a szöveg és a színészek fantasztikus játéka, apró reakciói teszik az előadást egy igazi mesterművé.

A tíz nehéz sorsú, ám sajnos mindennapinak mondható szereplő egy-egy bibliai parancsolatot, illetve azok megszegését képviseli. Életük azon pontjának lehetünk szemtanúi, ahol hátat fordítanak az általuk megismert istennek. Vagy ő fordít hátat nekik? Ám ezeknek a karaktereknek a bűnbeesése a legkevésbé sem valami magasztos vagy drámai módon történik. A nézőtéren ülve szembesülnünk kell azzal az érzéssel, hogy mi sem vagyunk különbek az előttünk felsorakoztatott szereplőktől, ezeket a bűnöket mi is elkövetjük a hétköznapjainkban, talán úgy, hogy észre sem vesszük. Székely Csaba azonban tesz arról, hogy szembesüljünk saját gyarlóságunkkal. A 10 az egyik legmeghatározóbb darabbá vált a számomra, a színházi történetmesélést egy új szintre emelték nálam a színpadon látottak. Ez egy olyan előadás, amelyet mindenkinek látnia kell, és én is alig várom, hogy újra megnézhessem.

Brigi – Mario és a varázsló (dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)

A Csadi Zoltán által rendezett darab igazán különlegesre sikerült: a zene, a tánc és a színészi játék úgy épülnek egymásra, mint az építőkocka elemei, egy egységes, mozgalmas és rendkívül izgalmas előadást létrehozva ezáltal. Nekem kerek négy perc kellett ahhoz, hogy a történet teljesen magával rántson és onnantól tényleg megszűnt a külvilág. A másik, ami abszolút elvarázsolt, az a koreográfia: ámulva néztem a Tőkés Imola által kreált végtelenül ötletes mozgáselemeket, amik ez esetben nem csak az előadás betétjeként szolgáltak, hanem tovább is lendítették a cselekményeket. A történet helyszíne Torre di Venere, ami egy csendes üdülővároska, ahova az író és a kislány megérkeznek, hogy néhány napot itt töltsenek, ám ezt a helyi lakosok nem nézik jó szemmel. Ebben a faluban lép fel Cipolla is, a világhírű varázsló, akit mindenki nagyon várt, de idővel ráébrednek arra, hogy amit kaptak, egyáltalán nem egyezik a várakozásaikkal. Hiszen Cipolla nem tesz mást, mint manipulálja a közönséget, akik sokáig ebből semmit sem vesznek észre. Végül egyetlen egy ember, Mario lesz az, aki józanságát megőrizve véget vet ennek a szörnyűségnek.

A színészek közül képtelenség lenne bárkit kiemelni, mert ebben a rendezésében eltűntek a határvonalak a fő- és mellékszereplők között, a fókusz inkább a közös munkára került. Az viszont vitathatatlan, hogy a színészi teljesítményt nézve mindenki egészen magasra tette azt a bizonyos lécet. Teljesen lenyűgözött, hogy a színészek észrevétlenül vonták be a közönséget ebbe a káoszos kérdésekkel teli világba, ami gyakorlatilag csak az általuk játszott karakterek fejében létezett. Én mégis végig éreztem a feszültséget, a várakozást, és a végén a felszabadulást is. Azt hiszem elég erős tükör volt felém, és a többi néző felé is. Ajánlom ezt az előadást azoknak, akik szeretik a mozgalmas és látványos produkciókat. Nekem a szíve csücske lett, ami annyit tesz, hogy amint lehetőségem lesz újra ellátogatni Dunaújvárosba, erre az előadásra gondolkodás nélkül fogok jegyet venni.

Orsi – A férfiak a fejükre estek (Turay Ida Színház)

A hónap legjobb előadásának a Kálvária téri Turay Ida Színház A férfiak a fejükre estek című zenés vígjátékát választottam. Topolcsányi Laura író és Sztárek Andrea rendező három hétköznapi nő történetét álmodta színpadra, akiknek – eltérő okok miatt, de – fuccsba ment a házasságuk. Hogy az elválás fájdalmas és hosszadalmas procedúráját kiheverjék, mind bejelentkeznek az elismert terapeutához, Adélhoz (Nyírő Beáta). Talán a sors keze akarta úgy (vagy csak egy titkárnő balgasága), hogy ez a három idegen végül egy közös foglalkozáson ossza meg egymással a sérelmeiket, és mint legjobb barátnők támogassák egymást, miközben sorban bukkannak fel az exférjek. A darab katarzisa egy extravagáns divatbemutató, ahol Niki (Fésűs Nelly), Petra (Détár Enikő) és Diána (Sztárek Andrea) – levetkőzve minden bizonytalanságukat – bebizonyítják, hogy valóban édes a bosszú. A darab elképesztően szórakoztató, hiába szól szakításról és elválásról, mégis, ahogy a mindennapi halandó élethez is kell néha egy nagy adag humor, a színpadon játszó hétköznapi karakterek is ehhez hasonlóan, öniróniával és pozitivitással oldják fel a szomorúságot. 

Sára – Kabaré (Vígszínház)

Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicalét, a Kabarét a Vígszínházban elsőként Béres Attila rendezte meg. Az októberi bemutatót követően én csak most kaptam betekintést abba az erotikával átitatott ébredező náci uralomba, amelyet a teátrum művészei teremtettek meg az este folyamán. A harmincas évek berlini éjszakájában járunk, ahova a Konferanszié (Seress Zoltán) vezet be minket. A Kék Angyal mulató művésze azt ígéri, az előadás idejére teljesen megfeledkezhetünk saját gondjainkról, ami az esetemben így is történt. A musicalben megjelenő mámor, vágyak, bulik és táncos elemek teljesen lekötötték a figyelmem az első felvonás alatt. A német fővárosban bármi megtörténhet: így találkozik a történet két főszereplője, Sally Bowles (Szilágyi Csenge/Dobó Enikő), a sikerért ácsingózó dekoratív, amerikai énekesnő és Cliff Bradshaw (Brasch Bence) írójelölt is, akik rövid időn belül egymásba szeretnek. Ámor nyila eltalál egy másik párt is, akik idős koruk ellenére kezdik el szervezni az esküvőt. Minden tökéletesnek tűnik. Persze Berlinben, a harmincas évek elején az embereknek nem csak saját sorsukkal kell számolniuk, de a történelmi események fordulataival is. Nem lesz ez másként a Kék Angyalban sem.  

Az előadás örök érvényű kérdésekre keresi a választ, miközben személyes útkeresésekbe enged betekintést. Cziegler Balázs monumentális díszletének legfontosabb része a darab során állandóan visszatérő vonat motívum. Mi dönthetjük el, hogy felszállunk-e rá vagy csak üvöltünk utána. Béres Attila rendezését ajánlom mindenkinek, aki egy előadáson belül szeretne látni szerelmet, tragédiát, mulatást, szorongást, felszabadultságot és terrort. Mindenkinek, aki rajong a korábbi feldolgozásokért, és azoknak is, akiknek ez az első találkozása a Kabaréval.

Kiemelt kép: Ács Norbert (Fotó: Éltető Anna), Kováts Adél (Fotó: Dömölky Dániel), Szilágyi Csenge (Fotó: Dömölky Dániel)