A hónap legjobbja – november

Elérkeztünk az idei színházi évad harmadik, egyben az ősz utolsó havának végéhez. Már megkezdődött az Adventi időszak, a készülődés a karácsonyi ünnepekre, és bizonyára sokan lesznek, akik színházjegyet szeretnének majd ajándékozni szeretteiknek. Ajánlónk részben ebben is segítséget nyújt, ráadásul novemberi színházlátogatásaink éppen úgy alakultak, hogy több műfaj is képviselteti magát a hónap legjobbjai között.  

Jani – Bűn és bűnhődés (tatabányai Jászai Mari Színház)

A tatabányai Jászai Mari Színház Bűn és bűnhődés előadását nem a darabválasztás vagy a rendezés miatt vártam annyira (bár az is fontos szempont volt, de erről picit később), hanem a Raszkolnyikovot játszót Csabai Csongor miatt. Csabai már több szerepével (Amadeus, Hamlet) bizonyította, hogy generációjának egyik legerőteljesebb színésze (és még az idei évadban vár rá egy Liliom is!), így nagyon kíváncsi voltam rá, hogyan jeleníti meg a gyilkossá váló egyetemi hallgatót. Szerencsére nem is kellett csalódnom, mindvégig hitelesen ábrázolta a zavarodott, bezárkózott, önmagával és lelkiismeretével folyamatosan harcot vívó fiatal férfit, és azt a folyamatot is szépen végigvitte, ami egy ilyen emberben lejászódik. Nézőként volt pár pont, ahol úgy találtam, megfejtethetlen a játéka – de ennél a karakternél ez szinte elengedhetetlen, így ezt pozitívumként éltem meg. 

Éppen emiatt meglehetősen nehéz dolga van annak, aki színpadra kívánja vinni Dosztojevszkij monumentális művét, ráadásul Hegymei Máté Garai Judittal közösen új adaptációt készített, így valóban saját szája íze szerint foghatta meg a történetet. Hegymegi rendezései általában engem is megosztanak, láttam már tőle kiemelkedően jót és olyat is, amiről legszívesebben kijöttem volna a nézőtérről (de sosem tettem), azt viszont nem lehet tőle elvitatni, hogy teljesen egyéni látásvilággal rendelkezik. Ez a mostani Bűn és bűnhődésen is tetten érhető volt, itt viszont nem éreztem egy percre sem üres járatot, pedig maga a darab közel 3 és fél órás volt. Kimondottan tetszett a tér használat, a mozgatható boxokkal való játék, ahogyan az is kiváló ötlet volt a részéről, hogy nem csak Raszkolnyikov útját követhettük végig, hanem az összes többi főbb szereplőjét is – mindezt egy időben. A meggyilkolt zálogosnő (Egri Márta) és unokahúga, Lizaveta (Barna Lilla) egyfajta kísértetként végig mellette voltak, emellett narrálták is az eseményeket, mintegy folyamatosan emlékeztetve mind a gyilkost, mind a nézőt is a kiindulópontról. Mindemellett erős színészi alakítást láthattunk Kardos Róbert, Bakonyi Csilla, Erdős Lili és Danis Lídia részéről is – de akár azt is mondhattam volna, hogy a tatabányai társulat ismét hozta a tőle megszokott magas színvonalat. 

Nem egy könnyed darab (de egy Bűn és bűnhődés miért is lenne az?), viszont érdemes miatta Tatabányáig utazni, mert miközben megőrzi a regény eredeti mondanivalóját és hangulatát, egészen új oldalakat is mutat.    

Beni – Szülinapi RögvEst (Momentán Társulat)

Az improvizáció szó hallatán szinte mindenkinek más jut eszébe. Ha pedig színházi köntösben emlegetjük, sokaknak rögtön a Beugró sorozat ugrik be, mások pedig azon tűnődnek, vajon ez a műfaj mitől is lehet szórakoztató. Amikor pedig megtudják, hogy az ilyen előadásokon általában a közönség aktív részvétele és bekiabálásai terelik a történetet, sokan már a gondolattól is meghátrálnak. Ha pedig lehántom erről a gondolatmenetről az előkelő többes számot: ez bizony javarészt én voltam — egészen addig, amíg egy ajándéknak köszönhetően bele nem lettem „kényszerítve”, hogy beüljek a Momentán Társulat egyik előadására. Korábbról csupán egyetemi környezetből volt némi tapasztalatom az improvizációs műfajjal, és ezek finoman szólva sem voltak pozitívak. A diákok világszerte híresek arról, hogy szeretnek egy-egy estét egy kicsit jobban feldobni különböző eszközök segítségével — egy bátorságkorty után pedig gyakran túl nagy lelkesedéssel kiabálnak be kreatívnál kreatívabb szavakat örökzöld témák köré csoportosítva. Ilyen alkalmakkor rengeteg új kifejezést lehet tanulni.

Ezzel a háttérrel igyekeztem minél nyitottabban beülni a Szülinapi RögvEst című produkcióra, bár kétségeim azért akadtak. Ezeket azonban szinte az első percben elengedhettem: a több mint húsz éve működő társulat nagyon is felkészült az olyan nézőkre, mint én. Az előadás elején kifejezetten hozzánk fordulva oldották a hangulatot — interaktív, kedves, humoros módon mutatták meg, miért nincs mitől tartanunk. Innentől már sokkal felszabadultabban vártam, merre kanyarodik majd az este. Az előadás rövid improvizációs játékokból épült fel, amelyek mind a közönség bekiabálásai alapján alakultak. Hol foglalkozásokat kért Göttinger Pál, a porondmester, hol filmes zsánereket vagy történetindító mondatokat. Ezeket összegyűjtötte, majd ezekből építette fel azokat a játékokat, amelyekben a társulat tagjainak kellett a megadott szavakat és ötleteket beépíteniük a jelenetekbe. A játékok formája rendkívül sokszínű volt: nemcsak prózai jeleneteket láttunk, hanem többször dalra is fakadtak, és mindezt élő zenei kíséret tette még izgalmasabbá.

Lenyűgöző az a komplex észjárás, az a memória és az a sokrétű szakmai tudás, amellyel a társulat tagjai rendelkeznek — ezt a műfajt máshogy nem is lehet űzni, legalábbis nem jól. A szituációk és a bekiabált szavak rögtönzött spontaneitása sokszor olyan helyzeteket teremtett, amelyek jóval szórakoztatóbbak voltak, mint amit egy klasszikus drámai keret adni tudna. A közönség valódi partner: a nézők be vannak avatva, így a poénok gyakran épp úgy csattannak, mint a legszűkebb baráti körben elhangzó belsős viccek. Ebben a műfajban működik csak igazán a helyzetkomikum — én legalábbis ezen az estén jobban szórakoztam, mint a legtöbb Molière- vagy Goldoni-előadáson, és számos más vígjátékot is könnyedén maga mögé utasított a produkció.

Éljenek a kényszerből adott karácsonyi ajándékok!

M. Dóri – Boldogtalanok (Örkény Színház)

Pont, amikor már egy kicsit feladtam, hogy a színházakban találjak magamnak valami olyan új előadást, ami tetszene, akkor jött a Boldogtalanok. Alapvetően én csípem a Bodó rendezéseket – a Kertész utcai Shaxpeare-mosó az egyik kedvenc előadásom – ez most mégis meg tudott lepni. Egyszerre volt komoly és a maga tragikus módján vicces és nagyon valós. Füst-dráma eddig csak cím szerint jött velem szembe eddig, és mindenki csak úgy emlegette, hogy a darab, ami anno megbukott. Na ez az előadás ennek a pofás ellentéte.

Belekerülünk egy miskolci család borzasztóan frusztráló, szegénységben teljes mindennapjaiba – de ezt már a címből is lehet spekulálni, hogy nem egy boldog családregényt fogunk megnézni. A lepusztultság, a reménytelenség a falakig hatol, és ettől Három nővér-flesse van az embernek rögtön, ahogy ezek a cselekedni alig tudó, beragadt karaktereket látja. A titkolózás és a hazugság átitatja ezeket a csak túlélni vágyó karaktereket. Tenki Réka Rózája velőnkig hatol, ahogy próbál a gyerekéért küzdeni, Csákányi Eszter Özvegy Húbernéja, pedig a tragédia és a boldogtalanság definíciója. Viccesebb karakterekként jelennek meg a hentesek (Hajduk Károly, Novkov Máté) és Terhes Sándor által alakított doktor. A társadalmi létra két végletét mutatják a maguk szörnyű helyzetével és a testiség, mint az életüket csak kötelező testmozgásként kiegészítő elemek.

A darab Godot-ja, akire igenis okkal, de sokat várunk a belépőjére, az maga Húber Vilmos (Nagy Zsolt), akinek a játéka egyszerre egy naiv mégis csaló karakter. Bennem többször felmerült: kinek is akar ez az ember ennyire megfelelni? És ezért miért az az eszköze, hogy a múltját tagadja és elfelejti. Az meg pláne kérdéses, hogy miért kell ehhez ez egy új nő? Az ő lelki világának a bemutatása szerintem ez a többszörös forgó díszlet – amilyet én eddig csak a WestEnden láttam Londonban. Ahogy forog a díszlet a színészekkel, így forog a néző is ebben a pusztító közegben, amiben kérdésessé válik – van-e más kiút, mit a halál.

Bár az előadás kicsit hosszú és szünet nélkül megy – tényleg nem lehetne megszakítani sehol. Együtt lélegzünk ezzel a kommuna és átjáróházként működő lakással, amiben mindenki, aki megfordul csak egy dologra vágyik igazán: hogy innen kitörjön, újra kezdhesse és végre szabad legyen.

Kiemelt kép: Csabai Csongor (Fotó: Prokl Violetta), Tenki Réka és Józsa Bettina (Fotó: Horváth Judit), Molnár Levente (Fotó: Momentán Társulat)