A hónap legjobbja – november

Elérkeztünk az idei színházi évad harmadik, egyben az ősz utolsó hónapjának végéhez. Szerencsés esetben ilyenkor már megkezdődik az Adventi időszak, a készülődés a karácsonyi ünnepekre, és bizonyára sokan lesznek, akik színházjegyet szeretnének majd ajándékozni szeretteiknek. Ajánlónk részben ebben is segítséget nyújt, noha lesz közte olyan előadás, amelyet egyetlen alkalommal játszottak, de emellett hoztunk nektek még egy független színházi produkciót és egy táncelőadást is, amiket viszont bátran merünk javasolni minden érdeklődőnek. 

Jani – Bálsój szerelem a málenkij robot idején (Radnóti Színház)

Számomra is meglepő módon a hónap legjobbja egy felolvasószínházi előadás lett, ami ráadásul (jelen állás) szerint csupán egyetlen alkalommal volt látható, így mindenképpen megérdemli, hogy némi visszhangot kapva megmaradjon az utókornak, hogy bizony egy ilyen remek darabot is láthattunk a Radnótiban. Hárs Anna (aki egyébként a színház dramaturgja, és több más darab szerzője) drámájának középpontjában két ember áll: Pogány Irén és Váradi Miklós. Ők mindketten kitalált alakok, de a történetük nagyon is valódi: benne van annak a sokezer embernek a szerelme, fájdalma, küszködése, akiknek az életébe beleavatkozott a történelem. A színdarab egy málenkij robotra elhurcolt férfi és Budapesten maradt felesége levelezésén keresztül enged betekintést a romjain újjáépülő, majd egy újabb diktatúrába rohanó ország és a szovjet munkatáborok világába. A felolvasószínházi előadásra a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, november 25-én került sor. 

Életemben egyetlen alkalommal voltam csak felolvasószínházi előadáson, de az is már jó régen volt, így én magam sem tudtam, pontosan mire számíthatok. A dráma formanyelve – vagyis, hogy a két szereplő levelezésén keresztül ismerjük meg a történetüket – is adta volna, hogy a két színész egy-egy asztalnál ülve olvasson, de itt ennél jóval többet kaptunk. Az még szinte mellékes is lehetne, hogy Sodró Eliza és Pál András jóformán fejből mondta a szöveget (két jelenet erejéig helyüket is elhagyták, ezzel idézve fel a megismerkedésüket, valamint mutatva be egy álomképet), de az, hogy mindezt mekkora átéléssel prezentálták. Az eddig is tudtuk, hogy Sodró és Pál nagyszerű színészek, viszont a mostani előadással bebizonyították, hogy annál is nagyobbak, ugyanis egy asztal mögött ülve, félig-meddig az előttük lévő szövegre koncentrálva is, olyan beleéléssel mutatták be ennek a két embernek a drámai sorsát, a boldogságukat és a szenvedéseiket egyaránt,  hogy biztos vagyok benne, hogy nem volt néző, akinek ne facsarodott volna bele a szíve. Így kell méltó módon megemlékezni a történelmi múltról. 

Gabi – 4:12 (LOUPE Színházi Társulás)

A tavalyi évad vége sorozatunknál a LOUPE darabjait emeltem ki, szinte minden kategóriában, és már most előre merem borítékolni, hogy az évad végén is „díjazom” őket.

Horváth János Antal ismét fajsúlyos témához nyúlt, a darab a digitális világ árnyoldalait mutatja be, egy középiskolás fiú, a barátnője, és a szülei szemszögéből. Ennél többet, és jobban azért nem szeretnék magáról a darabról írni, mert azt gondolom, hogy ez tényleg egy olyan előadás, amit minden (bármekkora korú) gyerekes szülőnek, családnak látnia kell! Mert muszáj tisztában lenni azzal, hogy amikor először a gyerek kezébe adjuk a mobiltelefont, a laptopot, – még ha csak azzal az ártatlan szándékkal is, hogy egy kicsit nyugiban ellegyen –, azzal a világ (mennyire) másik kapuját is kitárjuk előtte. Ami kell, hiszen a világ előre halad, a technika szárnyal és megállíthatatlan, de ugyanazzal a lendülettel a kontroll elvész, a következmények pedig önálló életre kelnek. A témával foglalkozó statisztikák, sajnos fájóan igazolják, hogy nincs elég idő, energia és türelem a digitális világ biztonságos alapjainak elsajátításához, megtanításához, ami aztán fékeveszett és visszafordíthatatlan helyzeteket is eredményezhet. S ahogy az élet naponta igazolja, az internet (és főleg a népe) nem felejt, sőt lubickol a tálcán kínált lehetőségekben…

A családfő szerepében a LOUPE alapító Lengyel Tamás bravúrosan hozza a lazaságra törekvő, magát jófejnek, megértőnek és macsónak is láttatni akaró apát, aki bár látszólag próbálja a kialakult helyzetet megoldani, valójában inkább a megúszásra játszik. Az anyát a LOUPE-nál most debütáló, csodálatos Gryllus Dorka alakítja egészen lehengerlően. Voltak pillanatok, amikor néztem őt, és elfelejtettem, hogy színházban vagyok. Az volt az érzésem, hogy egy szülői értekezleten ülök, és egy kétségbeesett anyát látok, aki szó szerint bármilyen áron próbálja a családja becsületét fehérre suvickolni, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy a további érintettek lelkivilágába ezzel milyen mértékben gázol bele. A besúgó- ban megismert Váradi Gergelynek, és a Futni mentem-el (is) népszerű Trill Beatrixnek túl sok feladat nem jutott ebben a darabban, de annyi a rövid megnyilvánulásaikból is látszik, hogy tehetségük okán bőven fogunk még hallani róluk a jövőben.

Dóri – Tranzit (Győri Balett)

A tánckedvelő publikumnak a Győri Balett munkássága már elég jól ismert, most novemberben még is egy tőlük talán kissé szokatlan darabot mutattak be. A két részből álló Tranzitot ugyanis két külföldi alkotó koreografálta, ezzel felfrissítve a magyar tánckörképet, nálam pedig vitte a prímet az év utolsó előtti hónapjában.

A darab első felvonása a Jordan James Bridge koreográfiája alapján született Falling Into Jupiter, ahol az idegen környezetbe érkező emberiség megpróbálja megérteni az ott élők szemén keresztül, hogy mi tesz minket emberré. A koreográfia gyönyörűen hozza a sci-fi élményt, a táncosok elképeztően bizar mozgása igazi idegen érzést kelt, amit csak tetéznek a latex kosztünök, amik tetől talpig elfednek mindent, ezáltal elkerülve az idegen életforma megszemélyesítését. A felvonásban szépen lassan beszivárgó emberek mozdulatai ugyan ellentétesek és lágyítják az ismeretlenek koreográfiáját, de a felvonás végére mégis együttműködés születik a két faj között.

A második felvonás, tematikában kissé hasonlóan az emberiség, sőt önnön magunk megértésére törekszik. Kim Jung-a Mirror vagyis Tükör című alkotása mégis merőben más élményt biztosít. Nemcsak a jelmezeken és bizonyos mozdulatokon érződik ázsiai kultúra de a sokszor lassabb, drámai jelenetek is visszaköszönnek a produkcióban. Ez persze csak előnyére válik a Tranzitnak, méltó zárást biztosítva az egész estés élménynek.

Kiemelt kép fotói: Gordon Eszter, Csapó Balázs, Csoszó Gabriella