A hónap legjobbja – november

Elérkeztünk az idei színházi évad harmadik, egyben az ősz utolsó hónapjának végéhez. Szerencsés esetben ilyenkor már megkezdődik az Adventi időszak, a készülődés a karácsonyi ünnepekre, és bizonyára sokan lesznek, akik színházjegyet szeretnének majd ajándékozni szeretteiknek. A decemberrel együtt azonban hamarosan megérkeznek a hűvösebb napok, így az energiaválság miatt több színház is bezárni kényszerül a téli hónapokra, így mondhatjuk, hogy a november volt az utolsó olyan hónap, amikor az ország minden színháza még teljes gőzerővel játszott. Ez pedig a mostani hónap legjobbján is érződik, ugyanis a most ajánlott öt előadásból mindössze egyetlen egy fővárosi társulat. Ezért is mondható kiemelt jelentőségűnek a mostani válogatás, hiszen ez is azt jelzi, hogy érdemes minél nagyobb figyelmet fordítani a vidéki színházakra is, hiszen számtalan remek előadásnak lehetünk tanúi náluk is.    

Andi – Anna Karenina (Győri Balett)

Az talán már egyik olvasónkra sem hat az újdonság erejével, hogy számomra Tolsztoj 1873 és 1877 között írt szerelmi regénye mennyire meghatározó. A szerző tizenegyszer dolgozta át a történetet – amelyet egy saját szemével tapasztalt tragédia ihletett: látta, ahogyan egy fiatal nő féltékenységi rohamában egy vonat alá vetette magát –, amely Anna Kareninát a világirodalom egyik legikonikusabb hősnőjévé emelte. Számtalan film, musical, prózai színházi és táncelőadás idézi meg a szerző ábrázolásában már-már elbűvölő házasságtörő asszony sokrétű alakját.

A Győri Balett előadása pontosan ennek a sokrétűségnek a kibontására törekszik, a tánc nyelvezete mellé segítségül hívva a gondosan válogatott zenék atmoszféra-teremtő hatását, amelyet az okosan tagolt tér és az azt funkcionalításában még inkább szegregáló világítás is csak fokoz. Mesterien megkomponált közeg ez, amely remek alapot nyújt ahhoz, hogy a táncosok végtelen érzékenységgel hívják életre karaktereiket. A címszerepet táncoló Marjai Lili Anna bámulatos pontosággal érzékelteti Anna csöppet sem naiv báját, jellemének főbb vonásait, lázadását korának erkölcsi normái ellen. Partnerei, Jekli Zoltán (Vronszkij) és Artem Pozdeev (Karenin) az eredeti történet minden drámaiságát képesek apró gesztusokkal megjeleníteni, közös sodródásuk az ismert végkifejlet felé mindenkit magával ragad a nézőtéren. Meg kell említenem Daichi Uematsu fantasztikus szólóját, amelyben elemi energiákat mozgósítva kelti életre Vronszkij lovát, elképesztő élmény látni a táncos átlényegülését.

Velekei László koreográfiája a történet legfontosabb mozzanatait tárja elénk két feszes tempójú felvonásban, a női lélek legtitkosabb bugyraiba is betekintést nyújtva, olyan egységes és kifejező formanyelvet megteremtve, amelyet ritkán látni dramatikus táncjátékokban. Emiatt is érdemes mindenkinek látnia a Győri Balett Anna Karenináját.

Jani – Te édes, de jó vagy, légy más! (tatabányai Jászai Mari Színház)

Megvallom, kissé félve ültem be a tatabányai Jászai Mari Színház legújabb bemutatójára, hiszen Joe DiPietro és Jimmy Roberts közösen írt musicaljét évekkel korábban már láttam, de nem ragadott igazán magával. Mégis: bíztam a tatabányai társulatban, sőt, az, hogy ez volt az eddig csak színészként ismert Mikola Gergő rendezői debütálása, meglehetősen kíváncsivá tett, ahogyan az is, hogy ezt a négyszereplős, többnyire kamaraszínpadon bemutatásra kerülő művet hogyan helyezik fel nagyszínpadra. Az előadás végül szerencsére kellemes meglepetésként ért, remekül szórakoztam ez alatt a két és fél óra alatt, olyan kikapcsolódásban volt részem, amiben már nagyon régen.

A történetetek többsége nemes iróniával, elnagyolt (ám valahol mégis valóságos) szituációkkal és persze rengeteg humorral tárja elénk a szerelem, valamint a férfi-nő kapcsolat minden oldalát. A darab egy sajátos teremtéstörténettel veszi kezdetét, ezt követően pedig szinte minden olyan élethelyzet terítékre kerül, ami előfordulhat az életünkben. Nekem különösen tetszett Urbán-Szabó Fanni és Mikola Gergő kettőse, akik percek alatt lezavarnak egy többéves kapcsolatot, az első randitól kezdve a szakításon át az újbóli találkozásig, vagy éppen az említett Mikola és Szakács Hajnalka közös mozizása, amely a musical egyik legjobban eltalált jelenete lett. Ezek mellett több elsőrandis verziót is láthatunk, de akad itt családi kirándulás, esküvő (és vele együtt örökös koszorúslány), párterápiás tanácsadás, konferencia, válás utáni újrakezdés, szexrandi, sőt, még szexet felügyelő ügyvédi iroda is (Figeczky Bencének már nem kell bizonyítania, mennyire erős a komikusi vénája, szerencsére, most sem kellett csalódnom benne).

Néhol könnyesre nevetjük magunkat a szituációkon és a színészeken, ugyanakkor a legtöbb résznek megvan a maga komolyabb mondanivalója. Az utolsó három jelenet szinte nélkülözi is már a poénokat – akad egy-kettő ugyan, de ezeken az ember már nem tud önfeledten nevetni, legfeljebb csak elmosolyodik, ha éppenséggel nem a könnyeivel küzd. Mert hogyan is lehetne máshogy nézni, ha nem gombóccal a torkunkban az előadás Rose Ritzének párkeresős videófelvételét, amelyben őszintén beszél tönkrement házasságáról és a válás utáni nehézségekről. De épp ilyen nehéz kibírni, hogy ne nyúljunk zsebkendő után Szakács Hajnalka és Figeczky Bence más emberek ravatalozására váró nyugdíjasainak kettőse alatt. Ez az előadás valóban mindenkinek ajánlott, függetlenül attól, hogy szereti-e a zenés előadásokat vagy sem (sőt, nekik talán még inkább, hiszen a musical műfajának is görbe tükröt mutat), párkapcsolatban él vagy sem, hiszen a szerzők, a rendező és a színészek is remekül megtalálják az egyensúlyt minden téren, így semmiből nem lesz sem túl sok, sem túl kevés.

Dani – Julius Caesar (Vörösmarty Színház)

Általában kettősséget érzek a klasszikus darabok modernizált változatával kapcsolatban. Egyrészt bennem van az, hogy örülnék, ha a megszokottságot felváltaná a kellemes meglepődés, az újdonság varázsa, másrészt viszont már többször is égettem meg magam kísérletezés közben, amikor a rendező víziója finoman szólva sem találkozott az ízlésemmel. Persze ha valami a komfortzónámon kívül esik, az nem lesz automatikusan rossz, így mindig megadom az esélyt arra, hogy ha nem is feltétlenül tetszik az adott darab, mégis találhatok benne valami innovatívat, valami útravalót. Mint mindenkinek, úgy nekem is megvoltak az alapismereteim William Shakespeare Julius Caesarjáról, így alig vártam, hogy felfedezhessem, a Vörösmarty Színház egyik rendezője, a Jászai Mari-díjas Bagó Bertalan miképpen képzelte el ezt a kortalan művet a napjainkba helyezve.

Az „egy politikai gyilkosság és annak tragikus következményei” leírással jellemzett előadás a teátrum szinte teljes társulatát igénybe véve mesél két eszme összecsapásáról, a zsarnokságról, lázadásról, emberségről és lélekről. Eleinte furcsának tűnhet, hogy a dialógusok költőiek, míg a külcsín modern, de hamar hozzá lehet szokni a múlt és jelen nászához, főleg, hogy a darab mondanivalója ma is ugyanúgy megállja a helyét, mint annak idején. A darab zamatját az adja, hogy a művészek nem korhű ruhában, hanem mai, divatos és stílusos körítéssel jelennek meg, de az még különlegesebb, hogy az egyes szegmensekhez sikerült más-más műfajokat párosítania a rendezőnek. Amikor a karakterek a néphez szólnak, olyan érzetünk lehet, mintha egy politikai dráma elevenedne meg előttünk. Amikor az összeesküvés zajlik, a színpad a noir krimik hangulatát veszi fel. Amikor megtörténik a gyilkosság, az felér egy thrillerrel, míg a következményeket már egy kosztümös történelmi film kellékei kísérik. A Julius Caesar korokon átívelve, remek színészi játékokkal tarkítva (külön kiemelném Krisztik Csabát Cassiusként, aki a legérzelmesebb teljesítményt nyújtotta), elgondolkodtatva szegezi nézőjét a székbe, de érdemes rá felkészülni, hogy idő kell ahhoz, hogy leülepedjen. A lényeg az, hogy a modernizálás senkit se rettentsen el ebben az esetben.

S. Gabi – 39 lépcsőfok (Vidám Színpad)

Az azonos című könyv nagy kedvencem volt évekkel ezelőtt, és bár itthon több színházban is játszották, nekem eddig a restanciáim között szerepelt. Az I. világháború előtt, Nagy-Britanniában játszódó történet főhőse egy ártatlan véletlen során keveredik a nagyfiúk játszmájába. Nem elég, hogy a lakótársát megölik, még a sátorfáját is folyamatosan szednie kell, és elképesztő hajszába kezd az életéért. Miközben az sem árt, ha nem adja ki a menet közben megszerzett információkat.

A Vidám Színpadon Horgas Ádám rendezésében látható a kifejezetten látványos, akciókban és humorban sem szűkölködő előadás. A rendezőnek teljesen érthetően nagy kedvence a darab, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy negyedik alkalommal rendezte meg. Az egyébként is zseniális történethez Horgas nagyon jó érzékkel nyúlt hozzá: kitűnő színészek, fergeteges koreográfia, ipari mennyiségű humor, kreatív és egyedi kivitelezések a zene és a látvány tekintetében, sőt, még a jelmezek is igazán figyelemre méltóak. Ezek alapján szinte borítékolható a siker, de azért nem árt, ha a színészek is hozzák a legjobb formájukat. És hozzák, mind a négyen (Hrisztov Toma, Bach Zsófia, Szirtes Balázs és Vadász Gábor) pedig nem kevesebb, mint negyven szerepet alakítanak. Hihetetlen módon mennek az átalakulások, a néző csak kapkodja a fejét, szinte követni sem lehet a karakterek villámgyors változását. De a darab legerősebb eleme pont abban rejlik, hogy igazolja az állítást: a kevesebb, néha több. Hogy nem kell a fél színpadot átrendezni ahhoz, hogy új országba vagy új megvilágításba kerüljenek a dolgok. „Csupán” négy mindenre elszánt színészre és egy kreatív rendezőre van szükség ahhoz, hogy negyven személy keljen életre a színpadon: autóban, vonaton, de ha arra van szükség akár a vízben vagy a levegőben is. Fergeteges humorba csomagolt krími, ahol senki nem esik ki egy pillanatra sem a szerepéből, vagy ha mégis, akkor annak is helye van.

V. Gabi – A falu rossza (Miskolci Nemzeti Színház)

A falu rossza népszínmű három felvonásban Tóth Ede legnépszerűbb alkotása. Mohácsi János Jászai Mari-díjas rendező és alkotótársai ezúttal a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínpadán mutatták be a történetet, ahogyan azt a színlapon olvashatjuk: Tóth Ede után és helyett. Bármilyen faluról is legyen szó, annak megvannak a maga jellegzetes karakterei. A történet szerint Göndör Sándor, a falu rossza halálosan beleszeret Tercsibe, a falu bírójának, Feledi Gáspárnak nevelt lányába. A nevelt lány, Tercsi a bíró fiával, Lajossal készül az eljegyzésre. Ráadásul Göndörbe beleszeret a bíró másik, vér szerinti lánya, Boriska is. A bíró hiába próbál rendet tenni az érzelmek káoszában, megjelenik titkos románca, Finum Rózsi, a falu rosszhírű menyecskéje, aki csak tovább bonyolítja az eseményeket. A történet egyik központi figurája Gonosz Pista, a Teremtés leggonoszabb baktere, egyre csak keveri a szálakat cselszövéseivel. Végül maga a Teremtő jelenik meg, hogy rendet tegyen a zűrzavarban, és minden férfi megtalálja a magához illő szerelmes nőt.

Mit adott nekem ez az előadás? Rengeteg humort és nevetést egy hideg, esős miskolci őszi estén. Fergeteges színészi alakításokat nagyszerű énekes teljesítményekkel, szívhez szóló zenét, sodró cselekményt fokosokkal, gereblyével, pisztolylövéssel, majdnem-öngyilkossággal, tűzzel-vízzel, mennydörgéssel, lopással, farizeus vallásoskodással és elcsattanó csókokkal; miközben egy pillanatig sem unatkoztam a három és fél órás előadás alatt. Rózsa Krisztián, „a falu rossza” ebben az előadásban is nagyszerűen alakította a rászabott rosszfiú szerepét, de kiemelhetném Czakó Julianna prózai és énekes játékát, a Görög László által megformált simlis baktert, vagy éppen Edvi Henrietta és Mészöly Anna fiatalos, humoros bájjal eljátszott karaktereit is. Az előadás alatt ért sok impulzus egyike volt a négytagú zenekar (Kovács Márton-hegedű, Szépí Imre-bőgő, Móser Ádám-harmonika, Lukács Ferenc- cimbalom) közreműködése is, a magyar-, és katonadalok felcsendülése, melyek nagyszerűen emelték az előadás hangulatát és még gördülékenyebbé tették az események kibontakozását. Mindig szeretek a miskolci színházba járni, mert a közönség soraiban úgy érzem, otthon vagyok.

Kiemelt kép: Tegyi Kornél (Fotó: Éder Vera), Figeczky Bence (Fotó: Sipos Zoltán), Hrisztov Toma (Fotó: Gradvolt Endre)