A hónap legjobbja – március

Habár a jelenlegi időjárás nem erről tanúskodik, egy hónapja beköszöntött a tavasz, ami nemcsak azt jelenti, hogy egyre több időt tölthetünk a szabadban, hanem azt is, hogy a színházaknál is beköszöntött az újabb premierdömping. A legtöbb teátrum március-április hónapra (esetlegesen május elejére) időzíti az évad második felének nagy durranásait. Ennek megfelelően a mostani hónap legjobbja ajánlónk is meglehetősen sokszínűre sikeredett: akad közötte táncprodukció, dráma és vígjáték egyaránt, sőt, még egy egészen különleges, mondhatni formabontó produkció is helyet kapott a válogatásban.  

Andi – Sirály (Feledi Project)

Az mindig érdekes vállalkozás, amikor egy mindenki által ismert prózai darab új műfaji megközelítést kap, főleg, ha ez a műfaj – ez esetben a tánc – nem a szavakból, hanem csak és kizárólag mozdulatokból építkezik. Feledi János legutóbbi bemutatójában pontosan ezt a feladatot tűzte ki táncosai elé: Csehov Sirályának szövevényes cselekményét kellett megfogalmazniuk a kortárs tánc nyelvén. A vállalkozás sikerült, méghozzá nem is akárhogy!

A 65 perces előadás pontosan leköveti a négyfelvonásos színmű történéseit, annyira egzakt módon, hogy egy pillanatig sem kell gondolkodnunk azon, hogy hol tartunk éppen. Mint ahogyan azon sem, hogy melyik táncos melyik karaktert jeleníti meg, ebben egyébként segítenek Bati Nikoletta jelmezei is (Mása természetesen feketét kap és persze Arkagyina ruhája a legdíszesebb). A látványra is érdemes külön kitérni: a letisztult tér néhány mozgatható dobogóval alakul át a legkülönbözőbb helyszínekké, amelyek mindegyike más-más megvilágítást kap, az égből lehulló több száz papírsirály pedig, amelyek a tánctéren maradnak, egészen különleges mélységet adnak a koreográfiának. A látványhoz tartozik Bánki Ákos élő-festése is, amely a legjobb pillanatokban húzza alá a cselekmény előrehaladtával kibontakozó érzelmeket – mint ahogyan teszi ezt a zene is, amelyet Mester Dávid és Farkas Bence közösen jegyez.

A Sirályt korának formabontó drámájaként tartják számon, így remek lehetőségeket nyújt arra, hogy izgalmas kortárstánc-előadás szülessen belőle. Ezt a lehetőséget meglátva – és maximálisan kihasználva – Feledi János egy minden érzékre ható, sűrű mondanivalójú, látványvilágával a nézőt elvarázsolni képes produkciót állított színpadra, amit jó szívvel ajánlok – nem csak Csehov rajongóinak.

Jani – Vadászat (Budaörsi Latinovits Színház)

Ha bárki megkérdezi, hogy melyik a kedvenc filmem, azt szoktam mondani, hogy egyet nem tudok kiemelni, de egy TOP5-ös vagy TOP10-es listát már könnyedén össze tudok írni. Thomas Vinterberg 2012-es A vadászat című filmje, Mads Mikkelsen főszereplésével évek óta szerepel ezen a listán, hiszen nagyon ritkán fordul elő velem, hogy egy mozgóképes alkotás akkora erővel képes rám hatni, mint amennyire ez a film tette. És amióta csak láttam, azóta motoszkál bennem az a gondolat, hogy ez a történet ugyanilyen ütős lenne színpadon is, sokáig nem is értettem, miért nem csaptak még le rá a hazai színházak. Amikor a Budaörsi Latinovits Színház hónapokkal ezelőtt ismertette az idei évadát, és megláttam ezt a címet, egyből hevesebben kezdett verni a szívem, és tudtam, hogy számomra ez lesz a szezon egyik legjobban várt premierje. 

Chován Gábor elképesztően hitelesen és a végletekig emberien formálja meg a nemrég elvált Lucast, akit egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját és a gyerekek, a kollégák is kedvelik őt. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen férfi pedig értetlenül áll az események előtt. A történet mindvégig reálisan mutatja be, hogy egyetlen, ártatlannak vélt (hiszen az ötéves kislány egyáltalán nem tudja felmérni szavainak a súlyát, a tetteinek a következményeit) hazugság milyen lavinát tud elindítani. Félelmetes látni, hogyan fordulnak Lucas ellen a barátai, a közösség, akik évek óta ismerik őt. De tegyük a szívünkre a kezünket: bennünk nem ültetné el a kétely és a gyanakvás magvát egy ilyen kijelentés? A darab zsenialitása éppen abban rejlik, hogy bár beavatottként tudjuk, hogy Lucas ártatlan, és legszívesebben ordítva állnánk fel a székből, hogy megakadályozzuk mindazt, ami előre borítékolható, ugyanakkor a másik oldal álláspontja és viselkedése is teljesen érthető.

Pelsőczy Réka remekül vezeti a színészeket (Chován mellett a főbb szerepekben Spolarics Andrea, Takács Zalán, Páder Petra, Böröndi Bence, Mertz Tibor, Ilyés Róbert, Kerekes Marci, Fröhlich Kristóf és Bregyán Péter tűnik fel), időnként egy kis humort is sikerül csempésznie az egyre drámaibbá váló történetbe. Itt kell külön kiemelnem, hogy a Clarát alakító gyerekszínész (váltott szereposztásban Nagy Nóra Zsófiát és Nagy Enikőt láthatjuk, de sajnos azt nem lehetett kideríteni az előadás napján sem, hogy éppen aznap ki lépett színpadra) a legkisebb izgalom és baki nélkül játszotta ezt a cseppet sem könnyű karaktert. Pelsőczy kiválóan ért a feszültségfokozáshoz is, még a színváltozások is képesek voltak drámai hatást kifejteni, engem pedig olyannyira magával ragadott a történet, hogy hiába ismertem az eredeti változatot, úgy izgultam, mintha csak először láttam volna. Iszonyúan erős előadás született meg Budaörsön – reméljük, még évekig élvezhetjük. 

Gabi – Ma este felnövünk (Centrál Színház)

Kicsit félve mentem színházba az elmúlt hónapban, a szomszédban dúló háború miatt többször megkaptam, hogy hogy van kedvem ilyenkor szórakozni. A magam lehetőségeihez képest én is adományoztam és a legtermészetesebb, hogy együtt érzek a menekülni kényszerülőkkel, de arra jutottam, hogy szörnyű ugyan, de az élet – történjék bármi is -, nem áll meg. Sőt, ilyenkor kellenek igazán a kapaszkodók. Nekem a színház régóta az, a barátaim azt szokták mondani, hogy a színház az én drogom. És mivel nekem a színházba járás a munkám is, minden rossz érzésemet félretéve ültem be a Centrál Színház legújabb bemutatójára.

Idén erős premierekben a Révay utcai teátrum, a januári Network után a Ma este felnövünk is igazi élményt nyújt. A nagy sikerrel futó Ma este megbukunk alkotóinak legújabb produkciója a világ minden bajáról képes elterelni a figyelmet. A darab csupa csetlő-botló kölyökből álló általános iskolai osztály bemutatkozásával indul, akik minden külső kontroll nélkül, őszintén avatnak be minket még a legféltettebb családi titkokba is. Aztán a sok közös játék, veszekedés és tanulás közben úgy elröpülnek az évek, ahogy a valóságban is, a kölykökből kamaszok, majd  a kamaszokból érett felnőtteké válnak. A rengeteg humorral átszőtt darab a szórakoztatás mellett emberi gyarlóságainkra is rávilágít, a sok poén mellett az irigység, az önzőség, még ha csak burkoltan is, de jól mutatja, hogy a való élettel szembesülünk. A szereposztás egészen zseniális (Ágoston Katalin, Földes Eszter, Trokán Nóra, Fehér Tibor, Rada Bálint, Schmied Zoltán és Mészáros András), olyan összhangban léteznek a színpadon, mintha tényleg alsó tagozatos koruktól ismernék egymást. A karakterek is jól össze vannak válogatva, ki ne emlékezne a saját általános iskolai osztályára, ahol ugyanúgy volt nagymenő, lúzer, félénk és bombanő, akárcsak itt a színpadon. Számomra a legtöbbet az előadáshoz Földes Eszter adta, aki egészen elképesztően hozta Moon szerepében a gyerek és a felnőtt üzletasszonyt egyaránt. Trokán Nórának ebben a darabban egy kisebb szerep jutott, de az viszont nagyon erős, maximálisan ki is használja a lehetőséget. Ő az, aki a legkevesebbet van a színpadon, mégis, amikor valakinek meséltem a darabról, az volt az első kérdés, hogy ez az, amelyikben a Trokán Nóra játszik? Ismét bebizonyosdott: nem(csak) a színpadon töltött idő hossza számít. A díszletekért és a kitűnő jelmezekért is jár a plusz pont, és külön elismerés Rada Bálintnak, aki az előadás egy pontján hosszú ideig tartja magát egy ablakban úgy, hogy közben végig őszintének tűnik a mosolya.

Roberta – Kőszívű – A Baradlay-legenda (MusicalNeked Produkció)

Ebben a hónapban a választásom egy rendkívül különleges „előadásra” esett. Hiszen tulajdonképpen még nem is beszélhetünk kész produkcióról, mégis a Kőszívű  – A Baradlay-legenda című musical olvasópróbája egy olyan show-t nyújtott a közönség számára, ami könnyen versenyre kelhet bármelyik kész zenés darabbal. A nyilvános eseményt állótaps követte, én pedig csak arra tudtam gondolni, milyen jó szemtanúja lenni, ahogyan hazánkban is elkezdett cseperedni a saját kis Broadway-nk. A MusicalNeked Produkció rendkívül értékes alkotásokat tudhat már most maga mögött, és ez még csak a kezdet!   

Március 15-én az Erkel Színházban került bemutatásra Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente legújabb alkotása, a Kőszívű – A Baradlay-legenda. A Puskás, a musical után nagy lelkesedéssel várom az alkotók újabb előadását, és azt kell mondjam: már az olvasópróba is minden várakozásomat felülmúlta. A darab Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét dolgozza fel, egy olyan történetet, amely véleményem szerint régóta kiált zenési színpadi adaptációért. Hiszen, míg a könyvnek nem mindenki vált a rajongójává, biztos vagyok benne, hogy a musical megváltoztatja majd a közönség véleményét a Baradlay fivérek történetéről. A zenés színház missziója ugyanis – a szórakoztatáson túl – az, hogy egy fontos témát dolgozzon fel, a közönség számára befogadható formában. Mint egy mézbe mártott keserű pirula, egy musical akkor jó, ha örömünket leljük benne (akár a zene, akár a karakterek, akár a történet által), miközben fontos üzenetet is közvetít számunkra. A Kőszívű musical pontosan ezt adja a közönségnek. A zenék egyszerűen lenyűgözőek, a szövegek zseniálisak, a színészek pedig méltóan jelenítik meg a magyar történelem egyik legfontosabb időszakát a Baradlay család történetén keresztül. És ismétlem: ez még csak az olvasópróba volt! Mindenkinek javaslom, hogy már most vegye meg a jegyeket az ősbemutatóra, hiszen garantálni tudom, hogy egy csodálatos végeredménynek lehetünk majd szemtanúi a Margitszigeten. 

Brigi – Három magas nő (Art Színtér / Bethlen téri Színház)

A Bethlen Téri Színházban nemrég debütált Jantyik Csaba rendezésében Edward Albee ’60-as években írt vígjátéka, amelyért Pulitzer-díjat kapott. A Három magas nő címében szereplő női alakokat Hegyi Barbara, Nagy Enikő és Marjai Virág alakítja, akik bár korábban ugyanannak a színháznak voltak tagjai, így együtt még sosem dolgoztak.

A kiváló alapanyagból dolgozó Jantyik Csaba egy olyan letisztult színpadképet álmodott meg, amelyben csupán motívumokon alapuló kellékek kaptak szerepet, ezáltal a hangsúly a három színésznő játékára terelődött, akik olyan hihetetlen energiákat mozgattak meg, amivel az egész nézőteret ámulatba ejtették. A színdarab arra keresi a választ, hogy vajon akkor a legjobb az élet, ha már túl vagyunk rajta, ha éppen a közepében vagyunk, ha még minden előttünk áll. A három magas nő tehát tulajdonképpen egy nő három életszakaszban: 26 évesen (Marjai Virág), az 50-es évei elején (Nagy Enikő) és 82 éves korában (Hegyi Barbara).

Nekem azért is tetszett ez az előadás, mert a történet minden korosztályhoz szól: érti a 20-as, a 30-as, de akár a 80-as éveiben járó is. Hiszen a történet rólunk, nőkről szól, az álmodozó szerelmes fiatalról, az érett karriert kereső középkorúról és arról az idős asszonyról, akit annyira megtépázott az élet, hogy csupán halovány árnyéka egykori önmagának. Mindenképp ajánlanám ezt az előadást azoknak is, akik szeretik a humoros emberi történeteket. Nem mellesleg a három színésznő remekel (most is), egyszerűen varázslatos, amit és ahogy csinálnak, ami engem illet, én szívesen látnám őket máskor is ebben a felállásban.

Kiemelt kép: Nagy Enikő (Fotó: Art Színtér), Chován Gábor (Fotó: Borovi Dániel) és Trokán Nóra (Fotó: Horváth Judit)