A hónap legjobbja – február

Számos új bemutatóval búcsúzott a tél: habár az év eleje többnyire a pihenésről, feltöltődésről szól, így is szép számmal jutott premier februárra. Mi magunk is alig győztük tartani a tempót, és persze, a régebbi produkciókról sem feledkezhettünk meg. Így tehát cikkünkben régi és új darabok egyaránt helyet kaptak.

Jani – h.ml.t (Budaörsi Latinovits Színház)

A Hamlet népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy csak az elmúlt egy-másfél évben műsorra tűzték a Budaörsi Latinovits Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a Magyar Színházban és ez utóbbival egy napon mutatták be Békéscsabán a Hamletrock-ot, hogy a SICC Produkció bemutatkozó zenés Hamlet-előadásáról már ne is beszéljük. De Shakespeare drámájához nem csak most, a 2020-as években nyúlnak szívesen, hanem gyakorlatilag bármelyik korszakban, így már-már azt is kijelenthetem, hogy életem során több Hamlet-előadáshoz volt szerencsém, mint amennyi egészséges lenne. A budaörsi produkcióra egy baráti unszolás miatt váltottam végül jegyet, és bár az ottani előadásokban eddig még nem csalódtam, hazudnék, ha azt mondanám, hogy túl nagy elvárásokkal ültem be a nézőtérre. Én magam is meglepődtem azon, hogy végül mennyire magával tudott ragadni ez a már unalomig ismert sztori, így Alföldi Róbert rendezése számomra a legjobb Hamlet-előadások közé lépett.

Kétségtelen, hogy egy meglehetősen progresszív rendezést kapunk, amelynek két hatalmas előnye van: gyakorlatilag a felére húzza a darab játékidejét, így minden üresjárattól megszabadítja azt, és csak a lényegi dolgokra koncentrál. A másik, ezzel összefüggő előny, hogy ezáltal jóval könnyebben befogadhatóvá válik az ifjúság számára. Én magam ugyanis elfeledkeztem róla, hogy egy Hamletre előszeretettel viszik a pedagógusok a gyerekeket, így némileg megütköztem, amikor kb. kétosztálynyi ifjúságot pillantottam meg a színház előtt. De szerencsére aggodalmam teljesen felesleges volt, mert a fiatalság fegyelmezetten, érdeklődve és értőn nézte végig az előadást, sőt, hatalmas ovációval is jutalmazták a színészek munkáját. Ez is azt bizonyítja, hogy minden klasszikushoz lehet úgy nyúlni, hogy az a ma emberét is megérintse. Alföldi Róbert Bíró Bence dramaturggal közösen ugyanis egy ízig-vérig mai Hamletet varázsolt a Latinovits Színház színpadára. Igen, a formanyelv merőben eltér az eredeti műtől, hiszen itt Hamlet és barátai rendszeresen kábítószert fogyasztanak, Ophelia önbizalomhiányos, az anyja (!)  által elnyomott és semmibe vett lány, és Gertrud is egészen másfajta anyaként jelenik meg.

Minden ismerős, mégis teljesen új – talán így lehetne legjobban leírni Alföldi rendezését, amely valóban új megközelítést alkalmaz, de a motivációk és a következmények ugyanazok maradnak, mint az eredeti műben. Érződött, hogy a színészek is szeretik játszani ezt a darabot, jó volt látni színpadon a sok tehetséges fiatalt, akik szívüket-lelküket kitették ezért az előadásért. Nekem személy szerint Szőts Orsi alakítása volt igazán megkapó Opheliaként, ha tehetném díjak sokaságával ismerném el az ebben a produkcióban nyújtott alakítását. Budaörsi látogatásomnak tehát nemcsak az volt a (sokadik) tanulsága, hogy igenis megéri kicsit hosszabban utazni egy jó társulat miatt, hanem az is, hogy ha úgy hozza az élet, tizedjére is meg kell nézni egy-egy jól ismert drámát, mert lehet, hogy éppen az hoz új fényt annak az életébe.    

Gabi – Egy bizonyítás körvonalai (Centrál Színház)

A két főszereplő elmúlt éveinek megpróbáltatásai után már az is bőven elég lenne jó hírnek, hogy ismét színpadra állhatnak. Ráadásul ketten, együtt. Mintha egy tündérmese lenne, amiben megpróbálja kárpótolni őket az élet. Puskás Tamás rendező zseniális húzása, hogy apa-lánya szerepre kérte fel Horváth Lajos Ottót és Szász Júliát. De a darabválasztás is telitalálat: a matematikus zseni apa, és az őt ápoló, szintén kivételes tehetséggel megáldott lánya. Aki jó ideig maga is elhiszi, hogy apja árnyékában nincs sok lehetősége a kibontakozásra. Mert lehet-e egy ilyen apa árnyékában okos(abb) egy gyerek? Főleg, ha még nőnemű is!

Mindkettőjükön látszik, hogy ki voltak már éhezve a színpadra, elképesztő energiával játszanak, és szabad szemmel is jól láthatóan működik közöttük a kémia. A darab különlegessége, hogy több olyan történeti szálat is magába foglal, amivel annak is könnyű azonosulni, vagy esetleg szembesülni, akinek éppen nem a matematika az erőssége. Mert az apa-lánya kapcsolat mellett hangsúlyos a két testvér közötti nem mindig felhőtlen viszony (Balla Eszter szintén bravúros a nővér szerepében), és a rendszeresen a házban megforduló fiatal matematikussal (Puskás Dávid, aki az előadás zenéjét is jegyzi) is kibontakozik egy szerelmi románc, amelyben egy adott ponton szintén megkérdőjeleződik, hogy mit lehet elhinni, vagy elvárni egy nőtől. Bár elsőre úgy tűnik, hogy bizonyítani csak a matematikai képletet kell, valójában a bizalom megszerzésével is jócskán van feladat.

A Centrál Színház Kisszínpadán látható előadáshoz Bagossy Levente készített békés, hangulatos házikót, amely a pasztell színvilágában ideális háttér ahhoz, hogy a két főhősről egy pillanatra se vigye el semmi a fókuszt.

Beni – A politikusok (Katona József Színház)

Magam sem számítottam rá, de számomra a hónap legizgalmasabb előadása A politikusok lett. Egészen januárig, több mint három évig Hollandiában éltem, ahol a színházi életben éppen a könnyen követhető narratívával köszönőviszonyban sem levő posztdramatikus előadások hódítanak. Az irányzattal való első néhány találkámra teljesen nyitottan érkeztem – kíváncsi voltam, hogy az ilyen típusú darabok miért örvendenek olyan elsöprő népszerűségnek, hogy a többi műfajt labdába se engedik rúgni. Eleinte kifejezetten izgalmasnak találtam, hogy a tökéletesre gyúrt, ritmusos cselekmény követése helyett szabadon asszociálgathatok a látszólag véletlenszerűen elszórt szövegrészek között. Azonban amikor már a sokadik két óráig három mondatot ismétlő, baba jelmezben földön fetrengő, nagy társadalmi álbölcsességet dagadó mellkassal állító előadás volt csak kínálatban, akkor kicsit alábbhagyott a kezdeti lelkesedésem. Ebből adódóan egyből fanyarrá vált az addig sörmámoros mosolyom, mikor a párom félve megkérdezte, hogy amúgy tudom-e, hogy pár percen belül hasonló kaliberű előadásra fogunk beülni.

Valótlant állítanék, ha most egy eddig a pontig felvezetett váratlan csavarral felfedném, hogy minden pesszimizmusom és korábbi élményem ellenére életem a darab megnézése után hirtelen megváltozott. Viszont kifejezetten izgalmasnak találtam az előadást. A cselekmény sok-sok apró, laza gondolatfoszlánnyal összefűzött epizódból áll, amelyek mindegyike valamilyen módon a társadalom és a politikusok kapcsolatát fejti ki, leginkább álomszerű, gyakran szürreális módon. Ennél fogva mindegyik epizód teljesen más: van olyan, ami könnyen értelmezhető, van, aminek belefulladtam a szótengerébe, és van, amit még sokáig viszek magammal. Nem élveztem minden pontját azonos mértékben, azonban gyakran gondolok rá vissza, mikor a hétköznapok eszembe juttatják valamelyik epizódot.

Szerettem volna még valamilyen formában írni az előadásról, hiszen ez is egyike annak a három darabnak, ami márciusban búcsút vesz a Katonától. Tekintve, hogy az utolsó előadásra minden jegy elkelt, ez a szösszenet inkább egy afféle megemlékezés, mintsem egy látogatásra ösztönző írás. Nagy kár, mert a közelgő választási szezon folytán szinte biztos, hogy mindenki találna benne egy neki tetsző áthallást. Búcsúznak A politikusok.

Kiemelt kép: Fröhlich Kristóf (Fotó: Borovi Dániel), Fullajtár Andrea (Fotó: Kovács Milán), Szász Júlia (Fotó: Horváth Judit)