Számos új bemutatóval búcsúzott a tél: habár az év eleje többnyire a pihenésről, feltöltődésről szól, így is szép számmal jutott premier februárra. Mi magunk is alig győztük tartani a tempót, és persze, a régebbi produkciókról sem feledkezhettünk meg. Így tehát cikkünkben régi és új darabok egyaránt helyet kaptak.

Andi – Bartók Tánctriptichon (OPERAHÁZ / Magyar Állami Balett)

Az utóbbi években leszoktam róla, hogy vezessem, hogy miket látok színházban, mit olvasok, vagy éppen mire jutok el a moziba. Valahogy éreztem, hogy 2024-ben érdemes ezt a szokást visszavezetni, mert több idő jut majd elmélyedni a színházban, a táncban, a jó könyvekben, vagy egy-egy maradandó élményt ígérő filmben. Arról nem is beszélve, hogy a precíz excel tábla nagy segítség A hónap legjobbjánál is. A február nálam ismét a táncról szólt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes legújabb bemutatója (Farsangvasárnap) mellett láttam a Győri Balett egyik legfrissebb előadását (A skarlát betű), és a Feledi Project legendás Menyegző című produkcióját is, de nem volt hiány operában és prózában sem (Horváth Csaba A hazug című rendezése a Pesti Színházban például remek estét szerzett nekem, főleg Ertl Zsombor és Radnay Csilla játékának köszönhetően). Számomra a legtöbbet mégis az OPERA Bartók Tánctriptichonja adta, a Magyar Nemzeti Balett előadásában.

Az est három egyfelvonásos táncművet fűz össze, amelyből a középső tételt korábban is láttam már: 2023 februárjában debütált A fából faragott királyfi Velekei László értelmezésében, akkor A kékszakállú herceg vára című operával párba állítva. A mostani Triptichonban ez a produkció került középre, és be kell vallanom, ismét ez vitte nálam a prímet. Mindkét alkalommal Balázsi Gergő Ármin játszotta a Királyfit, alakítása csak még erőteljesebb lett az idei évre, végtelen eleganciával dolgozik a színpadon, precíz mozdulataival és belülről felszakadó széles érzelmi skálán mozgó gesztusaival Felméry Lilivel (Királykisasszony) és Carulla Leon Jessicával (Tündérboszorkány) is plasztikusan képes megjeleníteni a férfi-női kapcsolatok szövevényes valóságát. Kiemelkedő Rónai András Fabábuja is, Velekei izgalmas koreográfiáját táncolva magával ragadja az egész közönséget, a nézőtéren ülök közül senki nem képes levenni róla a szemét.

A Triptichon első részében Venekei Mariann koreográfiája látható, az első alkalommal 1926-ban bemutatott A csodálatos mandarint az alkotó ezúttal a jelen nagyvárosi forgatagába helyezte át. A monumentális díszletben azt gondolnánk, hogy elveszik a maroknyi szereplő, de erről szó sincs, a lányt játszó Földi Lea például egyedül is belakja a hatalmas színpadot. A címszerepet alakító Kekalo Iuriival ugyanolyan könnyedén kapcsolódik össze, mint a csavargókkal vagy éppen a fiatal diákkal, női energiái úgy áramlanak partnerei felé, hogy a történet minden egyes érzelmi szálat tökéletesen tudja követni a közönség.

A Triptichon zárótétele tökéletes feloldás a két nehezebb egyfelvonás után, a népzenei ihletésű Táncszvitben Várnagy Kristóf koreográfiáját táncolva lépnek színpadra a Magyar Nemzeti Balett fiatal tehetségei. A növendékek táncát figyelve több alkalommal is az járt a fejemben, hogy a jövő Giselle-jeinek, Odett-jeinek vagy éppen Rómeóinak korai színpadi fellépését láthatom, és hogy több táncos fog maradandó élményt okozni a jövőben is számomra, mint ahogy az OPERA Bartók Tánctriptichonja február hónapban.

Jani – Lavina (Orlai Produkciós Iroda – Katona József Színház)

Az Orlai Produkciós Iroda a Katona József Színházzal együttműködésben február végén mutatta be a Ruben Östlund 2014-es, azonos című filmje alapján készült Lavina című előadást a Belvárosi Színházban. A történet meglehetősen egyszerű: egy négytagú család a francia Alpokban tölt pár napot, amikor egy hatalmas lavina elsöpri a síparadicsom egy részét, miközben épp egy pályaszéli étteremben pihennek. Az anya kapásból a gyermekeit óvja, viszont férje a saját bőrét mentve elfut a lavina elől. Innen már részben sejthető, hogy mi adja a konfliktus alapját, azonban nem egy svéd alkotásról lenne szó, ha csak ennyi lenne. A történtek ugyanis események lavináját indítják el: mind az apa, mind az anya átértékeli addigi kapcsolatukat, a másokról alkotott véleményüket, de veszekedésük a család baráti tagjaira is hatással van, így a fiatal Jenny és a nála jóval idősebb Mats is hamar egy konfliktus közepén találják magukat. 

Mostanában viszonylag ritkán történik meg, hogy egy előadás teljesen be tud szippantani, a Lavinának azonban sikerült elérnie, hogy percekre megfeledkezzem arról, hogy egy színházban ülök és csak a történetre koncentráltam. Ez részben köszönhető a remekül megírt és sokrétegű történetnek, amelyet bár fekete komédiaként aposztrofálnak, az én szememben azonban sokkal inkább tekinthető a hagyományos kereteket feszegető társalgási drámának – ugyanis a darab erőssége pont azokban a jelenetekben rejlik, amikor semmi más nem történik, mint hogy a szereplők ülnek és beszélgetnek. Persze, a komédia is megállja a helyét, hiszen humorból sem lesz hiány, de ezek is inkább a drámaiságot kívánják erősíteni. Azonban nemcsak a történet, hanem a szereplők is gondoskodnak arról, hogy maradandó élményben legyen részünk: Mészáros Béláról vagy Járó Zsuzsáról régóta tudom, hogy remek színészek, és erről most is tanúbizonyságot tesznek, főleg, hogy mindkettőjük tudott újat is mutatni. De ugyanígy ki kell emelnem a László Lili-Száraz Dénes párost, akik kiválóan helyt álltak a szerepeikben, árnyaltan formálták meg karaktereiket. Pelsőczy Rékának pedig kötelezővé tenném, hogy minden évben rendezzen legalább egy skandináv drámát, mert a Születésnap és a Vadászat után ismét egy kiváló előadással lett gazdagabb a magyar színházi világ. 

Jelenetkép a Lavina című előadásból (Fotó: Kovács Milán)

Gabi – Kizárólag az utókor számára (6SZÍN)

A népszerű írónő, Janikovszky Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között írt naplójából készült előadás a körúti teátrumban. Első hallásra talán felmerül az emberben, hogy milyen fontos dolgok történhettek egy kamaszlány életében, amelyek akkora horderejűek, hogy színpadért kiáltanak? De ha csak a kort nézzük, amikor a napló íródott (1938-1944) már sejthető, hogy a II. világháború ideje nem biztos, hogy a legideálisabb időszak egy fiatal lány magán-, vagy szerelmi életének kibontakozására.

Az egyszerű, de jelképes díszletek között Sodró Eliza tökéletesen kelti életre az írónő fiatalkorát. Belakja az egész teret, miközben hol ironikusan, hol humorosan, de minden pillanatban őszintén tárja elénk a könnyűnek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető időszakot, amelyben a maga érzékeny módján, dacolva a külső körülményekkel, a lehető legjobban próbálja megélni és túlélni a mindennapokat. Egy pillanatig sem kíméli vagy menti fel saját magát, talán pont ebben rejlik a napló legnagyobb ereje, hogy senkivel sem akarja „elvitetni a balhét”. Az élhetetlen és kőkemény valóságban, ha csak illúzióként is, de képes megteremteni a saját világát.

Nagyon jól felépített előadás, ötletes, sokatmondó díszlettel és jelmezekkel, a 100 perces darab egyetlen másodperc sem válik unalmassá vagy feleslegessé. Martinkovics Máté Eliza partnere, aki nem szövegben, hanem gesztusokban, megmozdulásokban és mimikában erős és figyelemfelkeltő. De a darab tartalmán is kicsit túlmutatva, nekem Sodró Eliza elképesztő tehetségéről (is) szól, akire egyszerűen nem lehet nem figyelni. Mert ha éppen a díszlet mögött alakul át, akkor is elemi erővel jelen van a színpadon. A bájos, izgága, cserfes kislányból a szemünk előtt válik szárnyait bontogató nővé, miközben végig nemcsak a teljes színpadot, hanem az időt is uralja. Nem a hátán viszi, hanem a kezében tartja és tárja elénk az előadást, amelynek a legnagyobb tanulsága, hogy humorra, álmokra, és illúziókra manapság is óriási szükségünk van.

Sodró Eliza és Martinkovics Máté a Kizárólag az utókor számára című előadásban (Fotó: Szkárossy Zsuzsa/6szín)

Sári – A skarlát betű (Győri Balett)

Számtalanszor és számtalan formában dolgozták már fel Nathaniel Hawthorne örökérvényű történetét. A skarlát betű egyszerre szól ma már elképzelhetetlen kegyetlenségről és a mai napig érvényes és állandó megbélyegzésről. Egy ember olyan tragédiájáról, amely minden esetben szót követel magának, mégis rendkívül sokat és pontosan mesél róla a tánc szótlansága.

Hiába beszélünk esetünkben egy nagyon sokak által ismert történetről, táncról lévén szó az első 15 percben eldől van-e értelme az irodalmi művet a mozdulatok nyelvére átültetni. Értehető-e a szöveg ismerete nélkül maga a cselekmény? A Győri Balett esetében a válasz kétségkívül igen, sőt Csepi Alexandra dramaturgiája és Velekei László, Seregi- és Harangozó-díjas, érdemes művész koreográfiája nem csak világos, oly módon mesél, hogy a történet egyetlen betű elhangzása nélkül világosabb lett számomra, mint valaha. A regényt ismerve különösen szimbolikus ez, hiszen A skarlát betű főszereplője, Hester Prynne hiába szólna, senki nem hallgatja meg.

A főszereplő, Matuza Adrienn kiváló módon érzékelteti úgy a megalázottságot, hogy rendkívül méltóságteljes mindeközben. Nem hagyja, hogy a mellkasán díszelgő „A” betű, ami a házasságtörést jelképezi, Hester saját igazságát meghatározza. Aki nem hagyja el a várost és nem kezd máshol új életet, a mindennapi megrázkódtatásokat vállalva ott marad és szeretettel neveli gyermekét. Partnere, Jekli Zoltán úgy tárja elénk a fiatal lelkész problémáját, hogy egyszerre haragszunk rá, amiért nem tesz lépést a szerelméért és sajnáljuk végtelenül, mert értjük tehetetlenségét.

A Győri Balett előadása két felvonásban teszi az embert dühössé, büszkévé és hatja meg. Jó érzés úgy ülni a nézőtéren, hogy az ember azt látja, ahogy a győri társulat tagjai világszínvonalon alkotnak valami maradandót. Azt nem is említve, hogy magát az eredeti történetet a felelős nők enciklopédiájának tartom, egy olyan közös hivatkozási alapnak, amelyet ismerve tudjuk, miért nem bánhatunk kegyetlenül egymással, és ha már senki nem áll mellénk, legalább mi tartsunk össze a legrosszabb helyzetben is.

A skarlát betű – Matuza Adrienn és Jekli Zoltán (Fotó: Mészáros Mátyás)

Kiemelt kép: Jelenet a Kizárólag az utókor számára (Fotó: Szkárossy Zsuzsa/6szín), a Bartók Tánctriptichon (Fotó: NAgy Attila) és A skarlát betű (Fotó: Mészáros Mátyás) című előadásokból