Február az év legrövidebb hónapja, ennek – és a koronavírus miatti premierelmaradások – ellenére mégis rengeteg új bemutatóval bővült a paletta az elmúlt négy hétben. Szerkesztőségünk tagjai is több régi és új előadást láttak, nem egyszer elmaradó produkciókat pótolva, így a mostani hónap legjobbja ajánlónk is igen színesre sikeredett.  

Andi – A koponya (Thália Színház – Thália Télikert)

A Thália Színház Télikertjében nemrég debütált Zayzon Zsolt első rendezése: Martin McDonagh hazánkban még sosem játszott fekete humorú drámáját, A koponyát mutatták be február 18-án. A teátrum társulatát két éve erősítő színművész darabválasztása már szinte garancia a sikerre, hiszen a magyar nézők fogékonyak a kortárs dráma fenegyerekének műveire, gondoljunk csak az Átriumban futó Vaknyugatra, vagy a Radnóti Színházban játszott Párnaemberre.

A kiváló alapanyag adta váz tehát megvolt, Zayzon pedig izgalmas rendezői ötletekkel töltötte meg, folyamatosan helyzetbe hozva a négy játszót, akik éltek is a nekik felkínált lehetőséggel: Molnár Piroska Maryjohnny-ja kiválóan készíti elő a poénokat, hogy a három partnere azonnal lecsaphassa azokat. Csőre Gábor és Vida Péter komikusi képességeit nem kell bemutatni, tőlük pedig egyetlen percig sem marad el a kaposvári színművészhallgató, Balaskó Bence sem, sőt… Mairtin karaktere olyannyira színes és kidolgozott, annyi energiával van jelen a színpadon, hogy szinte hiányzik is, amikor egy-egy jelenetből kimarad.

A díszlet elsőre egészen egyszerűnek tűnik, ám ahogy haladunk előre az egyre abszurdabb történetben (a kisváros temetőjében véges a sírhelyek száma, így időről időre ki kell néhány csontvázat ásni, hogy legyen hová temetni a frissen elhunytakat), egészen izgalmas megoldásokra derül fény, a precízen megtervezett light design pedig csak még tovább erősíti a különleges atmoszférát. Az előadás minden perce feszes a színészek bravúros összjátékának és a remekül megírt szövegnek köszönhetően, így a Thália legújabb bemutatója 90 percnyi minőségi szórakozás bárki számára.

Jelenetkép A koponya című előadásból (Fotó: Kovács Milán)

Jani – TELIK (Lóvasút Kulturális és Rendezvénytér)

Márfi Márk 2020-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, szakdolgozatának pedig az alábbi címet adta: ISTÁLLÓ. Alcímként a 10 című előadásból választott idézetet, ebbe a produkcióba még hallgatóként került be – és játssza is az V. szerepét a mai napig. Ezzel a bevezetővel indul Márfi első önálló estje, amely a TELIK – Egy óra az életedből címet kapta. Az előadás több szempontból is különleges: a fiatal színész egymaga lép “színpadra”, mégsem beszélhetünk a szó szoros értelmében vett monodrámáról, ahogyan élettörténetről sem, annak ellenére sem, hogy minden, ami elhangzik, az megtörtént. Sokkal inkább mondható egy őszinte és fájdalmas vallomásnak, amely emléktöredékekből építkezik, és amelyben egy pályakezdő megmutatja ezernyi arcát. 

Márfit korábban több darabban is (a már említett 10, Kakukkfészek, Közellenség) volt szerencsém látni, így kíváncsi voltam, vajon képes lesz-e egymaga lekötni a figyelmet másfél órán keresztül (a cím kissé becsapós, az előadás időtartama 90 perc). A válasz egyértelműen igen, és nem csak a történet és a színészi játék miatt. A TELIK helyszínéül a Lóvasút Kulturális és Rendezvénytér szolgál, amely feltehetőleg elsősorban nem színházi produkcióknak ad otthont, mégis kiváló játszóhelynek bizonyult ezen az esten. Hagyományos értelemben nem is beszélhetünk színházi körülményekről, hiszen a közönség egy teremben, köralakban foglal helyet, szó szerint karnyújtásnyira Márfitól. Aki azzal teszi még személyesebbé az előadást, hogy többször is belenéz a szemünkbe, ezáltal pedig egy különös kapcsolat jön létre játszó és néző között, amely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még közelebb kerüljünk a vallomáshoz.

A TELIK tulajdonképpen egy hétköznapi ember története, akinek olyan dolgokkal kellett szembenéznie eddigi 26 éve során, amely bár sajnos gyakorinak mondható, mégis sokunk számára lehet ismeretlen – olyan értelemben, hogy nem kellett azokat testközelből átélnünk. Márfi ugyanolyan őszinteséggel beszél gyermekkoráról, szülei pulykafarmjáról vagy az egyetemi évekről és tanárához fűződő viszonyáról, mint anyja betegségéről vagy a családon belüli nehézségekről. Éppen ezért ez a produkció nemcsak őszinte és fájdalmas, hanem egyben egy bátor vállalkozás is. Az előadás szerkezetéből és felépítéséből adódóan egészen új arcát (pontosabban arcait) ismerhetjük meg Márfinak, így valóban igaz, ami több kritikában is olvasható, hogy ha egy rendező megnézi ezt az előadást, biztosan dolgozni akar a színésszel. 

A TELIK minden olyan színházrajongónak ajánlatos, aki nemcsak a legifjabb színészgenerációk tagjaira, hanem a különleges, formabontó előadásokra is kíváncsi.    

Márfi Márk a Telik című monodrámában (fotó: Bánszegi Rebeka)

Gabi – Káli holtak (Katona József Színház, Kamra)

Térey Jánost nagyon szeretem, még most sem tudok róla múlt időben beszélni. Nemcsak azért követem régóta a munkásságát, mert egy magazinnál kollégám volt, hanem mert óriási egyéniségnek tartom és kifejezetten kedvelem a néha túlságosan is fárasztó fantáziáját. A Káli holtakat már azóta vártam, amióta kiderült, hogy a Katona József Színház műsorra tűzi. Aztán az élet szerencsétlenül úgy hozta, hogy kétszer sem tudtam megnézni, de ettől csak még jobban kiéhezett lettem rá. Múlt vasárnap végre elhárult minden akadály és kezdetét vehette az óriási kaland.

A történet szerint filmforgatás zajlik, ami a Káli-medencében készülő Zombiapokalipszist hívatott bemutatni. A film főszereplője Csáky Alex (Tasnádi Bence), az ő szemszögéből élhetjük át a történetet, ő az, aki tulajdonképpen végigvezet minket nemcsak a forgatáson, hanem az összes dilemmáján és vívódásán keresztül az életén is. Tasnádi elementáris erővel tolja végig a közel négy órás előadást, olyan energiával játszik, ami talán még a falakat is megmozgatná, ha arra lett volna szükség. Egy pillanatra sem áll meg, belakja az egész teret, miközben tökéletesen és érzékelhetően mutatja meg a saját magába vetett hitét és kétségeit is.

De az egész csapatnak jár az elismerés, mindenki kellő humorral és iróniával hozza a saját karaktereit, úgy hogy közben egy pillanatra sem válnak sem unalmassá, sem elcsépelté a figurák. Rujder Vivien, Bán János, Elek Ferenc, Takátsy Péter, Dankó István, Mészáros Béla és Vízi Dávid alakításai mind rengeteget tesznek hozzá az előadás színvonalához, szinte lubickolnak a szerepekben. Nem megbántva senkit, de Fullajtár Andreát mindenképpen szeretném külön kiemelni, ő volt az, aki számomra – Tasnádi Bence mellett – egészen elképesztően játszott. Minden megnyilvánulása jól mutatta – még annak ellenére is, hogy mindenki fekete-fehérben játszik-, hogy az életnek rengeteg színe és árnyalata van.

Már önmagában az egészen figyelemreméltó, hogy egy ilyen kis játszóhelyben ennyi lehetőség rejlik. Dömötör András rendező úgy lakta be a darabbal az egész Kamrát, mintha kötelező lett volna a folyosótól kezdve a büféig minden négyzetmétert kihasználni. Tette ezt ötletesen, humorosan, néha szó szerint szellemesen úgy, hogy a közel 4 óra alatt egy percnyi üresjárat sincsen.  Biztos vagyok abban, hogyha János megérte volna, elégedetten dőlt volna hátra…

Jelenetkép a Káli holtak című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)

Brigi – 10 (Radnóti Színház)

Régóta kíváncsi voltam már a Radnóti Színház 10 című darabjára, mivel Székely Csabát az egyik legjobb kortárs írónknak tartom, szinte minden drámáját olvastam. Ám sokáig visszatartott, hogy ezúttal egy 3 és fél órás előadás keretében szembesülhetünk saját bűneinkkel, ami lelkileg elég megterhelő még nézőként is. De végül győzött a kíváncsiságom, amit egyáltalán nem bánok, habár valóban mélyen megérintettek a színpadon látottak.

Mivel korábban már olvastam az előadás alapjául szolgáló drámát, ezért nagy meglepetések nem értek, de az különösen tetszett, hogy a Sebestyén Aba által rendezett darab hangulatában teljesen visszaadta az olvasottakat. A 10 tíz magányos ember történetét meséli el úgy, hogy – akárcsak egy bűnügyi sorozatban –, fokozatosan bomlanak ki egymáshoz fűződő viszonyaik, tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik. Mind a tízen megszegik a bibliai parancsolatokat, elkövetnek valamilyen bűnt. Ami a színészeket illeti, engem mindannyian (Baki Dániel, Pál András, Mészáros Blanka, Kovács Adél, Márfi Márk, Sodró Eliza, Nagyabonyi Emese, László Zsolt, Schneider Zoltán és Tóth Ildikó) levettek a lábamról. A történetek közé beékelt oratórikus dalokat hallgatva pedig végig az járt a fejemben, hogy ennél szebbet még sose hallottam. Ennek köszönhetően az előadás már az első perctől fogva levett a lábamról.

Elsősorban azoknak ajánlanám ezt a darabot, akik szeretik a mély témákat feldolgozó műveket, a 10 engem ugyanis lelkileg eléggé megviselt, még úgy is, hogy jómagam a lélektani drámák szerelmese vagyok. Ugyanakkor biztosan újra fogom még nézni, mert a sok összefüggő történetet nem volt egyszerű összerakni és emiatt sok apró részletre nem is tudtam figyelni.

Jelenet a 10 című előadásból (Fotó: Dömölky Dániel)

Kiemelt kép: Tasnádi Bence (Fotó: Kovács Milán), Márfi Márk (Fotó: Bánszegi Rebeka), Balaskó Bence (Fotó: Kovács Milán)