A hónap legjobbja – április

Eltelt a szeszélyes április – szerencsére egyre többször kapunk napos, meleg időt, amikor az ember nagyobb kedvvel mozdul ki a lakásból a természetbe. Azonban ugyanilyen gyakran vannak szeles, esős napok is, amikor jó érzés beülni egy-egy előadásra. Szerkesztőségünk tagjai is így tettek, lássuk, melyik előadásokat tartottuk ebben a hónapban a legjobbnak.

Andi – Jó estét nyár, jó estét szerelem (Pesti Magyar Színház)

Április 26-án mutatta be a Pesti Magyar Színház Fejes Endre és Presser Gábor Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés színművét, a valóságos eseményeket feldolgozó darabot Nagybaczoni Nagy Kati rendezésében láthatják a nézők a teátrum Sinkovits Színpadán.

Szerintem nem mondok senkinek újat azzal, hogy meglepődtem, amikor kiderült, hogy a színház új vezetése ezt a darabot választotta első bemutatójának, hiszen annak ellenére, hogy zenés produkcióról van szó, a téma nem egészen illeszkedik a Pesti Magyar repertoárjába. Én ennek ellenére nagyon örültem, hogy nyitni akarnak a műfaji palettán, mert azt gondolom, hogy a társulatban komoly potenciál rejlik, akár fajsúlyosabb előadások megvalósítására is. És nem csalódtam!

Nagybaczoni Nagy Kati különleges atmoszférát álmodott meg Ondraschek Péter díszlettervezővel a színészek köré, ami már akkor magába szippantja a nézőt, amikor még csak a székét keresgéli a stúdióban. Sőt, a rendezőnő nagyon bátran felvillantja már az első jelenetben azt a baljós hangulatot és belső feszültséget, amely a darab végén uralkodik el csak teljesen a főszereplőn, és ennek az „előzetes ígéretnek” köszönhetően azonnal megragadja a közönség figyelmét, amelyet egyetlen percre sem ereszt el. Nagyon jó ritmusban adagolja az érzelmesebb, nehezebben emészthető jeleneteket az azokat feloldó könnyed kis etűdökkel, és ezt a kiváló színészi játék csak még inkább megsegíti. Itt valóban mindenki lubickol a maga szerepében, legyen az a megszámlálhatatlan sok karakterben színpadra lépő Fellinger Domonkos, a Zsuzsannát alakító Jenes Kitti vagy éppen a Viktort alakító Pásztor Ádám. Átgondolt, szépen megvalósított, hagyományos színházi értékeket képviselő előadás született a Pesti Magyarban, amit bízzunk benne, hogy sok hasonló követ majd az elkövetkezendő időszakban!

Jani – Jérôme Bel (Trafó)

Tavaly decemberben debütált a Trafóban a Jérôme Bel című előadás, amely több szempontból is különleges. Egyrészt mert a darab – amelynek műfaji megjelölése „auto-bio-koreo-gráfia” – teljes egészében felrúgja a hagyományos színházi produkciók szabályrendszerét, és habár a színpadon mindössze egyetlen színész (Udvaros Dorottya) tűnik fel, az előadás mégsem egy szokványos monodráma. A másik különlegessége a darabnak, hogy Jérôme Bel rendelkezése alapján azért, hogy ne kelljen környezetszennyező módon egy társulat utaztatásával terhelnie a Földet, a darabot bárhol a világban, bármilyen nyelven elő lehet adni egy helyi előadó és egy helyi csapat segítségével, akik megkapják az előadás protokollját és minden szükséges információt. Így esett a választás Udvaros Dorottyára, aki Jérôme Bel „magyar hangja” lesz, valamint a Dollár Papa Gyermekeiből ismert Ördög Tamásra, aki pedig a darab helyi rendezőjévé lépett elő.

Ahogyan a cím is mutatja, a darabban Jérôme Bel elmerül a saját életrajzában és a munkáihoz hozzákapcsolja elfogultságait, a választásai okát, kétségeit és céljait. Végigvezeti a nézőt a pályafutásán, és nem egyszer fanyar iróniával kommentálja korai produkciót. Ezek persze többnyire mosolyt csalnak az arcunkra, de közben kibontakozik előttünk egy igazán eredeti hanggal rendelkező, kortárs művész alakja, akinek művészetét kevesen értették meg, de akik igen, azok egyre nagyobb lelkesedéssel várták az új produkciót. Azt kár lenne tagadni, hogy Bel művészete elvont – ezt saját maga is elismeri -, mégis csodálattal tudunk adózni a gondolkodása, az elképzelései előtt – legalábbis engem, aki egyébként nem rajong az ennyire kortárs alkotásokért, teljesen elvarázsolt. Ebben persze nagy szerepe volt Udvaros Dorottyának is, aki tényleg a telefonkönyvet is felolvashatná, azt is leesett állal bámulnám, másrészt a darab során levetített videók is sokat segítettek, hogy közelebb kerüljek Bel alakjához. Nem egy előadás volt, amely a maga megcsonkított, archív felvételei ellenére is nagy hatással volt rám, a legerőteljesebb mind közül talán az a produkció volt, amely Veronique Doisneau, a párizsi opera egy leköszönő balett táncosának állított emléket 2004-ben. Az előadás második felében pedig érkezett egy „meglepetés szám”, amellyel Bel remekül szimbolizálja azt, hogy mennyire sokfélék és sokszínűek vagyunk mi, emberek, ugyanakkor kellő nyitottsággal mégis képesek vagyunk összefogni, egy egészet alkotni, ahol mindenki egyenlő és egyenrangú. Ezt a gondolatiságot kellene minden embernek a magáénak tennie, és akkor egy sokkal szebb világban ébredhetnénk nap mint nap. 

Igaz, az előadás az évadban többször már nem lesz látható, az pedig egyelőre nem dőlt el, hogy a következő szezonban láthatjuk-e, de én bízom benne, hogy ősszel visszatér, mert a Jérôme Bel az a darab, amit mindenkinek látni kell – és lehetőleg nem is egyszer.

Gabi – Lányok, fiúk (LOUPE Színházi Társulás)

Horváth János Antal munkásságát az első rendezésétől fogva követem, leginkább azért, mert egyik darabjával sem okozott csalódást. A léc azonban mindig egyre feljebb kerül, talán a mindennapi élet, a valós körülmények (is) tehetnek arról, hogy minden egyes témaválasztásával mintha a tét is emelkedne. A rendező nem először nyúl Dennis Kelly műveihez, az Árvák után a Lányok, fiúk a második, amit színpadra adaptált.

Bár a darabot egyedül Lovas Rozi játssza, hihetetlen érzékenységgel, félelemtől reszketve, kétségbeesetten, dühösen, és néha a boldogságtól megrészegülve láttatja velünk az egész családot. Nem kérdés, hogy mindenki „jelen van”, csak az anya, a feleség nézőpontjából halljuk a történetet. Ami nemcsak elsőre megrázó, hanem az előadás után is viszi magával az ember. A gondolatok mélyen a lelkekbe ivódnak, mert ez itt és most nemcsak színház, hanem sokak számára, sajnos, a valóság is. Ami kifele lehet idilli és harmonikus, de belülről szinte rohad, ezért a legfájóbb helyzetekben is ki kell mondani a dolgokat, mielőtt belülről emésztik fel az embert, vagy fajulnak visszafordíthatatlan tragédiába. A szerelem, a házasság, az anyává válás mind természetes dolgok, ugyanakkor a reszketés, a megvetés, a megalázás, az elcsattanó pofonok, a lelki terror, a gyerekek kiszolgáltatottsága is egyre természetesebb. A történetek egyre mindennaposabbak, már szinte fel sem kapjuk a fejünket, ha a hírekben egy családi erőszakról hallunk, mintha immunissá vált volna a társadalom ezekre a helyzetekre.

Kifejezetten hálás vagyok az alkotóknak a merész témaválasztásért, amit Lovas Rozi alakítása tesz katartikussá. Az pedig tényleg csak hab a tortán, hogy a stand-up szerű előadás alatt van lehetőség nevetni is, ami óriási segítség abban, hogy egy ennyire fajsúlyos témáért is érdemes legyen színházba menni.

Sári – Hisztéria (Thália Színház)

Azt mindannyian tudjuk, hogy egymás szennyesében turkálni cseppet sem szép dolog. Hogyan érzi magát a néző, amikor a jegyével együtt felhatalmazást nyer egy kis közös agyturkászásra Freud tudatalattijában? Milyen különös fordulatot vesz az élet akkor, amikor annak az embernek bújhatunk az agyába Terry Johnson darabja által, aki pszichiáter lévén számos ember elméjében búvárkodott?

Hisztéria – a szó, amely számos párkapcsolatban és családban ad okot eget rengető veszekedésekre. „Melyikünk a hisztisebb?”, „ki kezdte az egészet?” – csengnek az ismerős szókapcsolatok. A Thália Színház előadását követően a válasz egyértelmű: Czakó Juli a legcsodásabb hisztérika. A színésznő, aki a darab során pillanatok alatt vált egyik elmeállapotból a másikba, lesz törékeny, veszedelmes és mérhetetlenül intelligens. Az ő játéka és az általa alakított karakter, Jessica kiváló bizonyítékai annak, hogy a hisztéria talán nem is olyan egyszerűen női betegség, mint azt gondolhatnánk.

Horváth Illés rendezésének köszönhetően valóban úgy érezzük, hogy Budapestre költözött Freud, de még Dalí is, a kétfelvonásos darab alatt a színházteremben pedig csak úgy folynak az órák. Bár az egyetlen színtér a híres pszichiáter szobája, egyes pillanatokban olyan hirtelen változások történnek az előadás látványvilágában, hogy akár azt is hihetjük, hogy hallucinálunk. Bár az elmével való néhányórás játék során könnyű elveszítenünk a realitás talaját, ahhoz, hogy kiderítsétek, mi is történt valójában, Hisztériázzatok ti is a Thália Színházban!

Dóri – Bayadére, the Kingdom of Shadows (Nemzeti Táncszínház)

Ha nem ural el teljesen a kíváncsiság, akkor szeretek úgy beülni egy-egy táncelőadásra, hogy nem mélyedek el a szinopszisban, vagy a darab mögöttes történetében. Ennek mindössze az az oka, hogy a táncot, a prózai színházzal ellentétben, többféleképpen tudja adaptálni az ember. Más-más tud megragadni a megannyi nézőben, ami ráadásul lehet, hogy nincs túlzottan összhangban az alkotók által készített leírással. Számomra ez pont egy ilyen táncelőadás volt.

A Budapest Táncfesztivál keretein belül fellépő Nuovo Baletto di Toscana a Bayadére, the Kingdom of Shadows című darabot hozta magával, ami a cím nevében is szereplő A Bajadér klasszikus balettelőadás ihletett és bizonyos eredeti mozdulatsorok vissza is köszönnek ebben a kortárs produkcióban. Azonban a Toszkán együttes olyan módon tudott hozzányúlni Szolor látomásaihoz és olyan mozgáskultúrával tudta azt előadni, ami teljesen újszerű volt számomra. A táncosok nemcsak egy történetet akartak elmeséni, hanem mintha a teret is ki akarták volna tölteni, ami érdekes módon sikerült annak ellenére, hogy sokszor a tíz táncos tíz különböző koreográfiát vitt végig, akár többféle ütemre. Ennek ellenére, hiába jártak mind különböző mozdulatsort, a mögötte lüktető zene mégis egybeforrasztotta az egész színpadot és egy nagy egységként működő produkciót tudott létrehozni.

A Toszkán társulat számomra megmutatta, hogyan mozognak az árnyak a Nemzeti Táncszínház kivilágított színpadán, hogyan tudnak egymás mellett, mégis a másikat kiegészítve alkotni és ha a ritmus úgy kívánja, szinkronban is működni. És ahogy az lenni szokott, előbb-utóbb úgyis lesz olyan, aki kilóg a sorból.

Kiemelt kép: Udvaros Dorottya (Fotó forrása: Trafó), Pásztor Ádám (Fotó: Kovács Milán), Lovas Rozi (Fotó: Gordon Eszter)