A hónap legjobbja – április

Eltelt a szeszélyes április – szerencsére egyre többször kapunk napos, meleg időt, amikor az ember nagyobb kedvvel mozdul ki a lakásból a természetbe. Azonban ugyanilyen gyakran vannak szeles, esős napok is, amikor jó érzés beülni egy-egy előadásra. Szerkesztőségünk tagjai is így tettek, lássuk, melyik előadásokat tartottunk ebben a hónapban a legjobbnak.

Jani – A hosszú élet titka (6SZÍN)

Rényi Ádám novelláiból (Osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek, A bezzeggyerek és más felnőttmesék) készült színpadi adaptációt februárban mutatták be a 6SZÍN-ben, ahol azóta is nagy sikerrel fut. Aki olvasta a köteteket, az nagyjából tudhatja, hogy mire számíthat, ha jegyet vesz az előadásra, de természetesen a novellák ismerete nélkül is abszolút élvezhető a darab. (Sőt, tulajdonképpen kedvet is csinál hozzá.) Ez a félig örkényi, félig dahli elbeszélői mód, ami mégis csak kap egy sajátos ízt Rényinek köszönhetően egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Az 5-10 perces jelenetek egy-egy, mindannyiunk számára ismerős vagy annak vélt élethelyzetet mutatnak be, legyen az akár hivatali ügyintézés (itt rendőrségi bejelentés), osztálytalálkozóról való elmélkedés, szomszédi rivalizálás, régről feltűnő ismerős, vagy az éppen a visszavonulás szélén álló primadonna. Ami közös bennünk, hogy mindegyikben van egy meghökkentő csavar, amely vagy új szemszögbe helyezi az addig látottakat, vagy éppen tökéletes látleletként szolgál a magyar társadalomról vagy az emberiségről. Rényi jól ismeri az emberi lelket, aminek bemutatását elég abszurd, mégis tűpontos módon tárja elénk. És bizony: némelyik történet nemcsak mosolyt csal az arcunkra (habár a legtöbb esetben valóban a hasunkat fogjuk a nevetéstől), hanem a váratlan fordulatnak köszönhetően ledermedünk és elgondolkodunk a valóságon. 

Önmagában már a történetek miatt is érdemes lenne jegyet váltani erre az előadásra, de tudjuk jól, hogy egy színházban keveset számít csak a szöveg (habár az mindennek az alapja), ahhoz, hogy igazán jó legyen a darab, remek színészek is kellenek hozzá. És szerencsére itt most négyet is kapunk, akik mind képesek arra, hogy elvigyék a hátukon az adott jelenetet, amelynek főszereplői. Balla Esztert és Mohai Tamást több munkája kapcsán is jól ismertem már, tőlük nem volt meglepő, hogy most is profi módon oldották meg mind a komikus, mind a drámai feladatokat. Márton András és Ecsedi Erzsébet azonban teljesen ismeretlen volt számomra, játékukat elnézve pedig többször feltettem magamban a kérdést: hogyan lehet az, hogy ez a két nagyszerű színész még nem került a látókörömbe. (Pontosabban: hogyan lehet, hogy ez a két nagyszerű nem valamelyik fővárosi nagyszínház társulatának a tagja?) Az általam látott előadást követően Ecsedi Erzsébetet két okból is megköszöntötték: egyfelől a napokban ünnepelte 69. születésnapját, másrészt idén ő kapja meg a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. Az biztos, hogy a díj jó helyre, jó kézbe kerül.

Dani – Jaj, Nagyi! (Orlai Produkciós Iroda)

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és Kathy Bates magyar hangja, azaz Molnár Piroska egyike hazánk legnépszerűbb és legszerethetőbb színésznőinek. Egy alkalommal például az egyik kedves barátommal lehetőségünk adódott megfigyelni őt szinkronizálás közben, és mikor végzett, mi ott álltunk csillogó szemekkel, és csak annyit tudtunk kinyögni, hogy jöttünk őt megcsodálni. Erre kacéran elmosolyodott, széttárta a kezét és azt mondta csengő hangon: „hát azt éppenséggel lehet”.

Hasonlóan humoros figurát kelt életre a Szabó Máté rendezésében színpadra állított, Amy Herzog által írt előadásban, a Jaj, Nagyiban! is, amely már a címével elárulja, hogy mire számíthatunk tőle: egy olyan nagymamát formál meg, aki megéri a pénzét, vannak rigolyái, és nem mindig válogatja meg a szavait, de arról is tanúbizonyságot tesz, hogy nagy szíve van. Mindezt annak köszönhetően tapasztalhatjuk meg a darabban, hogy az unokája (Rohonyi Barnabás) hajnali 3-kor toppan be hozzá, aki nemcsak a barátját gyászolja, de a párkapcsolatában (László Lili) is komoly gondok vannak.  Két generáció, két különös gondolkodásmód talál egymásra a történetben, és bár nem Magyarországon játszódik, azonban a karakterekkel, a helyzetekkel, az érzelmekkel és a fordulatokkal mindenki tud azonosulni. Molnár Piroska egyszerre vicces, szerethető és szikár játékot hoz, két fiatal és tehetséges kollégája pedig mindent megtesznek azért, hogy méltóak legyenek hozzá, ami sikerül is.

A Jaj, Nagyi! nem térdcsapkodósan röhögős, és nem is megy le hatalmas mélységekbe, de megtalálja a középutat, ahol nem csupán nevetni tudunk, de egy-egy pillanat jobban meg is találhat. A legjobb az egészben, hogy az előadás másfél óra sincs. Vigyétek el rá a nagyitokat is bátran.

Gabi – Szívhang (Rózsavölgyi Szalon)

Kifejezetten szeretem az olyan előadásokat, amelyeket nem láttam máshol, vagy nem olvastam könyvben. Mert így semmilyen elvárásom, vagy összehasonlítási alapom nincsen, teljesen át tudom magam adni az élménynek. Hárs Anna, Szívhang című előadására ez hatványozottan igaz, hiszen a szöveget kifejezetten a Rózsavölgyi felkérésére írta. Dicső Dániel rendező pedig tökéletes társnak bizonyult a szöveg életre keltésében.

Három egykori közgázos barátnő, Abigél (Szulák Andrea), Bori (Györgyi Anna) és Hédi (Sajgál Erika) az egyetemi évek óta tartják a kapcsolatot, rendszeres összejöveteleiket könyvklubnak hívják. És bár az élet nagy és kisebb dolgai mellett, természetesen az éppen kiválasztott olvasnivalóról is szó esik, nem árulok el nagy titkot, hogy nem ez a leghangsúlyosabb eleme a találkozásaiknak. Szulák Andrea olyan könnyedséggel játssza a házigazdát, mintha nem is feladatot oldana meg éppen, hanem a saját nappalijába engedne betekintést, egy laza szombat estén. Sürög-forog, és fergeteges humorral kezel mindent, még a problémákat is. Amiből persze van bőven, és ezen a ponton érezheti azt a néző, hogy az előadás akár róla is szólhat(na). Bármelyikünk lehetne Abigél, Bori vagy Hédi, hiszen a barátnők ugyanolyan sebezhetők, érzékenyek, vágyakozók, mint amilyenek mind vagyunk a szívünk legmélyén. Az előadás tökéletesen érzékelteti a mai 50-esek generációjának folyamatos vívódásait, és attól, hogy a darab üde és vidám, nemcsak szórakoztató, hanem sokszor elgondolkodtató is.

A szombat este hevében, egy ártatlannak tűnő – de némi hátsó szándékkal is küldött – üzenet teljesen felborzolja a kedélyeket. Az üzenet címzettje veszi a lapot, és az este során átjön Abigélhez. Andris (Epres Attila) felbukkanása összekuszálja a szálakat, és bár Hédi szerette volna, ha a férfit áthívják, nem biztos, hogy erre a találkozásra fel is volt készülve. Bori pedig korábban barátnője volt Andrisnak, így a hirtelen viszontlátás a látszólag idilli életét és nyugodt lelkivilágát teljesen felkavarja. A történet aktualitása, az, hogy tényleg itt és most játszódik, már önmagában elég ahhoz, hogy teljesen értsük és befogadjuk az előadás mondanivalóját. De az alkotók biztosra mentek, és parádés szereposztással tárják elénk azokat a helyzeteket, amelyeket mindannyian ismerünk, de most nyugodtan hátradőlve élvezhetjük, hogy nem vagyunk a gondjainkkal egyedül.

Kiemelt kép: Balla Eszter (Fotó: Szkárossy Zsuzsa), Mészáros Piroska és Rohonyi Barnabás (Fotó: Orlai Produkciós Iroda), Epres Attila (Fotó: Molnár Miklós)